megszállás” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 2

Máthé Áron

történész

Emlékük újra él

2015. szeptember 24.

1945. szeptember 24-én két civilruhás idegen kopogtatott be a Budapesten 11. kerületében levő Ercsi út 15. szám alatti ház egyik lakásába.

Odabent a család éppen ünnepelt: a szülők a lányuk, Marczin Borbála 18. születésnapjára készült szerény, de a körülményekhez képest kivételes vacsorát tették az asztalra. A lány feltette megmaradt ékszereit, és örömmel készült a közös ünnepre. Úgy tűnt, hogy lassan elfelejthetik a szörnyű közelmúltat, az ostromot, a belövéseket, a hullákat, és a többi, nevenincs gyalázatot – ugyanis a város bevétele során a szovjetek itt is látogatást tettek, és százezernyi más esethez hasonlóan bántak el a háziakkal. A két idegen a zavaros időkben szokatlannak nem tűnő kéréssel állt elő: jönne be a 18 éves Marczin Borbála a hatóságokhoz bizonyos igazolás végett.

Marczin Borbála 8 évvel később ért haza.

Teljes cikk

Máthé Áron

történész

Felszabadulás? Becsület Napja?

2016. február 12.

Manapság különösen divatos értelmiségi körökben az olyan vélemény hangoztatása, amely az elegáns, vagy éppen racionális, netalán emelkedett, már-már spirituális kívülállóságot hangsúlyozza.

Mindezt persze legtöbbször trendi, de leginkább kritikai stílusban. „De ő nem olyan, ő mindenkit anyáz!” – vagy éppen fordítva: „Most aztán konzervatívok és liberálisok és baloldaliak is hülyézhetnek egyszerre”. Ennek a faramuci, néha pedig káros mivoltáról kár lenne most hosszan értekezni, viszont vannak olyan helyzetek, amikor látszólag ebbe a helyzetbe kerül az, aki a véleményét leírja, pedig bizony egész másról van szó.

Itt van ez a február 11-e (vagy 12-e, esetleg 13-a), amikor a végéhez érkezett Budapest ostroma. Régebben „Becsület Napi” megemlékezést szerveztek az össz-európai szkinhed egyletek, amit vígan fotózhatott az össz-európai sajtó hátborzongatásban utazó része, a baloldali kormányok meg dörzsölhették a kezüket, krokodilkönnyeket morzsolgatva a fasizmus terjedése feletti szomorúságban, sanda módon a magyar népre kenve a felelősséget. Manapság a bőrfejűek eltűntek, teljesen átlagosnak tűnő figurák tartanak kitörési emléktúrákat. A másik oldalon az antifasiszták meg kellemes sóhajtozás közepette koszorúzhattak- és koszorúzhatnak, a szovjet „felszabadítókra” emlékezve, miközben valójában továbbra is ránk, magyarokra mutogatnak.

(A romokban heverő Lánchíd. Kép forrása: itt.)

Teljes cikk