És hogyan van az, hogy mindig a merényletek után léptetik életbe a terrorkészültséget? Mit használ ez már az áldozatoknak? És mit használnak a „mainstream” politikusok üres szólamai a szolidaritásról? Ki a felelős? Sadikh Khán, londoni polgármester – aki nemrég a terrorcselekményeket a nagyvárosi lét kötelező tartozékának nyilvánította – bejelentette: „London Manchester mellett áll”. Angela Merkel pedig ezt nyilatkozta: „Az emberek az Egyesült Királyságban nyugodtak lehetnek: Németország vállvetve áll mellettük”. Tényleg nyugodtak lehetnek? Mit jelent az, hogy vállt vállnak vetve áll mellettük? Semmit, mert nem várhatóak olyan intézkedések, amelyek a hasonló események valószínűségét csökkentenék. Juncker sem tétlenkedett: „Ismételten azzal próbálkozott a terrorizmus, hogy félelmet ültessen oda, ahol örömnek kéne lennie, és hogy megosztást keltsen ott, ahol fiatal embereknek és családoknak kellene örömteli módon egymásra találni”. Megosztást – igen, emögött az az üzenet van, bármi is történt, nehogy valami rosszat gondoljunk ezekről az emberekről!  Ráadásul hülyeség is. Nem „megosztást” akarnak ők elérni, hanem hitetleneket akarnak ölni. És ez sikerült.