kultúra” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 8

Megadja Gábor

eszmetörténész

Multiidiotizmus

2015. május 26.

Egészen messzire mentek a multikulturalizmus hívei, és észre sem vették. A kormányfő múltkori kijelentése nyomán afféle multikulti-cukiság kampány indult.

A kampány arról szól, mennyire multikulti is volt a hajdani Magyar Királyság, kinek hogy néz ki a családfája, hány szerb, örmény, sváb, zsidó, cigány, tót, rutén, szuahéli, pápua-új guineai őse volt. Épp csak a nürnbergi törvényeket nem vették elő újra. A maradék megmondó kiegészítette mindezt a hamisítatlan hungarofóbia magyarázatával az elnyomó magyarokról, az utódállami nackó/kádárista történetírás legjobb hagyományai alapján.

Itt most nem csak arról van szó, hogy a magukat hirtelen történésznek (is) képzelő skriblerek hogyan vetítenek vissza egy modern fogalmat évszázadokkal ezelőttre – ez a nagyobb koponyákkal is megesik néha, hiszen antik filozófusok mellé is fölvezették már a „totalitárius” jelzőt; a mostani még nem az anakronizmusok csúcsa. Mindenesetre a „multikulti Magyar Királyság” témája mellé a következőket is javasoljuk fölvezetni: üvegplafon a Szent Római Birodalomban; nők helyzete a johannita lovagrendben; és: vállalkozás szabadsága a 16. században: nyithatok-e kebabost Bécsben?

Teljes cikk

Szánthó Miklós

vezető elemző, Alapjogokért Központ

A lovon fordítva

2015. július 11.

Menekültügy. „Remélem, hogy komoly, mert viccnek azért durva lenne”. És ezt most tényleg komoly. Talán a kora középkor óta a legnagyobb és leginkább mellbevágó népvándorlással, menekültáradattal néz most szembe Európa.

A hivatásos relativizálók által erőszakoltakkal szemben a probléma viszont azért lehetetlenebb, mint korábban, mert ez az Európa nem az az Európa. Itt nincsenek nagy, erőtől duzzadó nemzetek, nincsenek erős nemzeti identitástudatok, megszűnt a kulturális identitás magabiztossága. Persze, korábban is többnemzetiségűek voltak az európai államok, birodalmak – de ez a „multietnikumúság” nem az egyenlőségelvűsdi hamis próféciáján nyugodott, mint a kortárs multikulturalizmus. Utóbbi hívei pedig bőszen hirdetik: Európa legyen még befogadóbb, tárja még szélesebbre a kapukat – az, hogy mi lesz az általunk ismert kontinens önképével, azonosságtudatával, másodlagos. Szólok: fordítva ülnek a lovon.

Teljes cikk

Szánthó Miklós

vezető elemző, Alapjogokért Központ

Itt a lét a tét

2015. szeptember 17.

Ellamentálgathatunk még egy darabig a menekültstátuszt kérelmezők jogain meg a legutóbbi jogszabály-változások alkotmányosságán, de felesleges, ha nem adunk választ a legalapvetőbb kérdésre.

Az alapvető kérdés pedig Európa, az európai civilizáció jövője: milyen Európában szeretne élni egy konzervatív vagy egy liberális 10, 20, esetleg 30 év múlva? Mert hogy  továbbra is a „fehér ember” európai kultúrájának és a muszlim világnak az összecsapásáról, kulturális karamboljáról van szó „menekültügyben”, az biztos – a Nyugaton (láthatóan sikertelenül) "megvalósult" multikulti mellett, vagy talán éppen azért.

Csak az a kérdés, hogy ezen karambol, pontosabban „káresemény” előtt vagy annak elhárításaként ki mit szeretne megőrizni, konzerválni? A konzervatív-nemzeti oldal értelemszerűen Európa keresztény hagyományára, zsidó-keresztény mitológián alapuló történetére gondol, amikor Európa megvédendő öröksége kerül szóba – bár nyilvánvaló, hogy a szélsőséges liberalizmus, az emberi jogi fundamentalizmus és a politikai korrektség számos sebet ejtett ezen az Európa-képen. Mégis, a nemzeti-konzervatív attitűd abból indul ki, hogy Martell Károly poitiers-i győzelme vagy a nándorfehérvári diadal, a déli harangszó, Buda töröktől történő visszahódítása közös történetünk és identitásunk alapja. Erre és az alapvető keresztény történeti tradíciókra tekintettel életformánk, gondolkodásunk, de legfőképpen gyökereink – és így életvitelünk – összeegyeztethetetlen a muszlim bevándorlóéval. Akinek politikai utópiája a pánarab egység, történeti fogódzópontja pedig az idealizált szeldzsuk és ottomán török birodalom nagysága. Ezért az egyébként is szkeptikus konzervatív fél a bevándorlástól, veszélyt lát benne, mert egy alapvetően más kulturális kódokkal, más viselkedésmintával rendelkező tömeg akar Európába hatolni – aminek nem lehet jó vége. Csak példaként: annak a bornírtságán gondolkodott már valaki, hogy miközben egyesek szerint a karácsonynak inkább „fenyőünnepnek” kellene lennie, nehéz lesz megtagadni a „hivatalos” ramadánt az azt tartó sokaságtól?

Teljes cikk

Megadja Gábor

eszmetörténész

A kultúra őrei

2016. február 13.

Ismét felkapott téma lett a bulvár. Érték- és ókonzervatívok tömkelege kívánja tulajdon testével – pontosabban persze pennájával – útját állni a hanyatlásnak, dekadenciának. Emberek! – kiáltják – Olvassátok Márait, Parti-Nagyot, esetleg Esterházyt. Nézzetek mély mondanivalójú művészfilmeket, elemzőműsorokat! Hagyjátok el a bulvár és a pletykák sivár világát. Térjetek meg.

(Kép forrása: itt.)

Teljes cikk

Máthé Zsuzsa

történész

Kultúrszemét - szelektáljunk!

2016. október 07.

Az elmúlt évek egyik jelentős vívmánya, hogy immár nemcsak nyugati különlegesség és valamiféle úri huncutság, hogy a kukák több színben pompáznak, és más-más színűbe kerül a műanyag, az üveg és a szerves hulladék. Végre idehaza is kitanultuk a szelekciót, s jobb helyeken válogatjuk szemetünket, tudván, hogy mindezzel a környezetünket óvjuk.

Gyermekeink már az oviban „kukáznak”, gyűjtik a műanyagflakonokat, használt elemeket, s rosszalló pillantásokkal mérik végig azon társaikat, akik nem a megfelelő színű gyűjtőedénybe helyezik a hulladékot.  És ez jól van így, környezetünk védelmének e fontos aktusa, a szelektálás lassacskán beívódik társadalmunk tudatába.

Teljes cikk

Ifj. Lomnici Zoltán

alkotmányjogász

Nincs francia kultúra - Macron letette névjegyét

2017. június 02.

A Politico brüsszeli elemző periodika Macron-motiváció címmel még 2016 áprilisában jelentetett meg egy írást. Akkoriban még csak találgatni lehetett Franciaország szocialista gazdasági miniszterének politikai ambícióit, azonban a lap – előrevetítve egy esetleges államfői megmérettetést – nem fukarkodott a pozitív jelzőkben a fiatal francia politikus tekintetében.

Ami Macron-t szerintük különlegessé teszi, az a kora – akkor 38 éves –, a politikai tapasztalatlansága és a „nem érdekel, mit gondoltok” hozzáállása, amivel felbőszíti a saját táborában lévő ellenfeleit. Már akkor azt jelölték meg a fő kihívásként számára, hogy vajon általános népszerűségét politikai erőre tudja-e fordítani az En Marche-sal. Régóta próbál olyan színben feltűnni, mint egy olyan ember, akinek az élete nem a politikától függ, aki bármikor készen állna valami mást kezdeni, ha nem érné el, amit szeretett volna.

Teljes cikk

Dunkirktől Mohácsig, és vissza

2017. augusztus 11.

Lánczi Tamás

politikai tanácsadó

A minap megnéztem a Dunkirk című filmet. Nem filmesztétikai elemzést szeretnék adni, mivel nem foglalkoztat különösebben, hogy jó volt-e a vágás, vagy, hogy mennyire volt profi a kameramozgás. Ezt meghagyom azoknak, akik szerint egy mozi értékét a technikai bravúrok számán lehet lemérni. Amiért a Dunkirkről írok, annak több oka is van.

- Néha eltűnődön, én vajon hogyan viseltem volna a kínzásokat.

- Te? Viccelsz?! Elég lett volna, ha a Gestapo elveszi a csekkfüzeted, rögtön bevallottál volna mindent.

/Woody Allen: Annie Hall/

Először is, üdítő volt olyan alkotást látni, amelyben hús-vér emberek mozognak a vásznon. Olyan hétköznapi emberek, akiket nem a devianciájuk, hanem a bátorságuk, kitartásuk és leleményességük, vagy esendőségük teszi izgalmassá. Óhatatlanul is felmerül a nézőben a kérdés: én hogyan viselkednék ilyen helyzetben, képes lennék-e helyt állni, úrrá leni a félelmeimen? Mindezt úgy éri el a film, hogy egy vércsepp sem csordul ki a két óra alatt, ami egy vérbeli háborús mozi esetében igazán nagy szó.

Teljes cikk

Mackó Róbert

filozófus

Halott szavak

2017. szeptember 04.

Amint mindennek, úgy a szavaknak is van halála. Vagy teljesen elpusztulnak, elfeledjük őket örökre, vagy tökéletesen megváltozik értelmük és nem a szó hal meg, hanem a tartalma, a jelentése.

Miután a szavak – egyes vélemények szerint – egyben a világunkat jelentik, a szavakkal valami a világunkból is eltűnik. Egykor volt, ma már nincs: meghalt. Úgy vélem illendő nekrológot írni róluk, akik egykor fontosak voltak. Mint minden nekrológ, ez is az élőknek szól, abban a reményben, hogy emlékezetükben a halott valamiképpen kicsit tovább él.

Most éppen a „hála” szó halálán, jelentésvesztésén kéne elmélkedni, mert ennek – úgy érzem – éppen aktualitása van.

„Minden nép magához hasonlónak képzeli el istenét... Ha az ökröknek, lovaknak, oroszlánoknak kezük volna, magukhoz hasonló isteneket faragnának...” mondotta Xenofanész az erősen szkeptikus rabszolga, akit nem mellékesen, filozófusként is számon tartanak. Mélyen igaza van, ha úgy értelmezzük kijelentését, hogy a környező világunk számunkra nem érthető, így hitrebízott dolgait is a magunk képére alkotjuk meg  magunkban, mint tette ezt alábbi történetünk hősnője is.

Történt, hogy a távoli Germániában egy a költői Aydan Özoguz nevű hölgy, aki amúgy, egyébként – ha a nevéből nem derült volna ki – török, az találta nyilatkozni a Bayern Kurier című lapban, hogy olyan mint „német kultúra” tulajdonképpen nem is létezik. A hölgy nem mellesleg a német szocdem párt alelnöke és a szövetségi kormány integrációs biztosa. Kijelentése és a mögötte megbúvó életút híven tükrözi az integráció németországi állapotát.

Teljes cikk