kommunizmus” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 39

Maczkó Ú. Róbert

filozófus

A marxizmus életkora

2018. november 22.

„Aki húszévesen nem kommunista, annak nincs szíve, aki harmincévesen kommunista, annak nincs esze.” /G. B. Shaw/

Mint a fenti idézet is bizonyítja, van összefüggés az életkor és a marxista nézetek között. Ez a kapcsolat onnan jutott eszembe, hogy olvastam az Index nevezetű kiadványban egy TGM-el készített interjút. Az interjú kapcsán elsőként arra a sajnálatos tényre kell gondolnunk, hogy az emberek esze – tisztelet a kivételnek – idős korukra nem megjönni, hanem elmenni szokott, és az idős mesternél eme sajnálatos élettani folyamatnak vagyunk tanúi.

Teljes cikk

Máthé Áron

történész

Ne szomorkodjatok, munkásőrök!

2018. november 21.

Bizonyára november hetedike közelsége tette, hogy a napokban egészen elképesztő beszámolók és vallomások láttak napvilágot a kommunista mozgalom hazai emlékezetéről és állásáról.

Kezdődött azzal, hogy a Figyelő című hetilap október végén beszámolt arról, hogy a rendőrséget nem érdekli, hogy vörös csillaggal és egyéb kommunista jelképekkel tüntetnek Budapesten. Nem, itt nem egy Heineken-ügyről volt szó, hanem a választások utáni nagy tiltakozó felvonulásokról, ahol az ellenzéki szivárvány-koalíció részeként immár menetrendszerűen tűnnek fel kommunista jelvényekkel menetelő csoportocskák. Talán még szomorúbb, hogy a nagy garral „Kádár-rendszerező” meg „pártállamozó”, illetve „ügynököző” ellenzéket sem zavarja a nettó komcsik részvétele a rendezvényeiken.

Teljes cikk

Máthé Áron

történész

Nu kak gyela, Alexandr Iszajevics? – 100 éve született Szolzsenyicin

2018. december 11.

1974. január 7-én a Szovjetunió legfelső vezető testülete, a kommunista párt Politikai Bizottsága komoly dilemma előtt állt.

Maga Brezsnyev elvtárs referált az ügyben: „Szolzsenyicin a legszentebbre támadt rá – Leninre, a mi szovjet társadalmi rendünkre, a szovjethatalomra, mindenre, ami drága nekünk. … Ez a huligánkodó elem, ez a Szolzsenyicin elszemtelenedett. Mindenre csak legyint, semmire sincs tekintettel.”

Ki volt az az ember, akinek az ügyével a Szovjetunió Kommunista Pártja legfelső vezetése több ülésen is foglalkozott? És leginkább, mivel idegesítette fel ennyire a kommunistákat?

Szolzsenyicin 1918. december 11-én született. Kozák családból származott, és alig kezdte meg felnőtt életét, amikor 1941-ben bevonult a hadseregbe. Végigharcolta a második világháborút, de 1944-ben letartóztatták, mert kritikai megjegyzésekkel illette Sztálint egyik barátjának írt levelében. Nyolc év kényszermunkára ítélték. Szolzsenyicin ekkor szerette meg a magyarokat, és több magyar barátja is lett, akikkel a GULAG lágereiben ismerkedett meg.

Teljes cikk

Máthé Áron

történész

Döglött kutya vagy élő oroszlán?

2019. február 25.

A kommunizmus áldozatainak emléknapján nem is annyira a 100 millió halott – köztük sok százezer honfitársunk – emléke a megdöbbentő, hanem az, hogy egy erős lobby még mindig nem adta fel kommunista terveit. Szolzsenyicin jegyezte fel egykor: „Nekünk, Oroszországban a kommunizmus egy döglött kutya. Számos embernek Nyugaton viszont még mindig élő oroszlán.”

A fenti balhitnek egyszerre volt oka és következménye az a nagyvonalú, szinte már-már jóindulatú hozzáállás, amivel 1990 táján a Nyugat az egykori kommunistákat befogadta. Emlékszem, 1992 körül Budapesten a Déli pályaudvarnál egy graffitire: „Nürnberget a békebűnösöknek is!”. Valóban, ahol áldozatok vannak, ott bizony kell, hogy legyenek elkövetők, tettesek is. De sem az áldozatok hangja nem keltett részvétet, sem pedig a tettesek bűncselekményei borzadályt. A kimerült, iszonyatos gazdasági sokkot átélő közép-európai népek nemzeti gondolkodói Nyugatról vártak bíztatást – de onnan ilyesmi nem is érkezhetett, hiszen az ottani politikacsinálók többre tartották az állítólagos stabilitást, és persze a piacok lerablását, mint az igazságtételt, és a közös Európai Ház erkölcsi alapjainak lefektetését.

Teljes cikk

Maczkó Ú. Róbert

filozófus

Félelem

2019. május 29.

„A félelem a babona fő forrása és az egyik fő forrása a kegyetlenségnek. A félelem legyőzése a bölcsesség kezdete.” Írja Bertrand Russel a filozófus.

És valóban. Aki tartósan félelemben él, annak valamiképpen eltorzul a személyisége, megváltozik, és kiszámíthatatlan cselekedetekre lesz hajlamos. A legközvetlenebb következménye az, hogy az illető valaki(k)hez fordul védelemért. A politika, a politikai propaganda régen felismerte ezt, és ki is használja; a történelem számtalan példával szolgál. Ha pedig nincs éppen mitől félni, akkor kreálnak valamit. Nálunk nem tudjuk úgy felütni a haladó sajtót, hogy ne olvashatnánk a kormányzat „félelemkeltéséről”, a lehető legelítélőbb hangnemben. Eszerint a „hatalom” félelmet kelt például a migránsokkal kapcsolatban, hogy aztán a rettegő lakosságot a befolyása alá vonja. Az beszél, akinek a háza ég.

Létezik ugyanis egy valódi félelemgeneráló kampány, szerte a nyugati világban, mely a klímaváltozást jelöli meg az emberi nem legnagyobb ellenségeként. Az ok alapvetően valós. Klímaváltozás volt, van és lesz, amint azt a geológiai és egyéb fosszíliákból kiolvashatjuk. Az is igaz, hogy ez súlyos problémák elé állít bennünket, gondoljunk csak a tengerszint emelkedésre, vagy az elsivatagosodásra. Ezek a változások azonban – az őstörténetből tudható módon – 10-20-30 ezer év alatt következnek be. Az emberi élet szabott idejére tekintettel, nagyon nehéz félni valamitől a ma emberének, ami messze az ő halála után következik be, és ami egyébként is elkerülhetetlen. Ezért aztán szükség van egy további feltétel bevezetésére, ez pedig az ember, mint a klímaváltozás okozója, tehát megfelelő intézkedések bevezetésével, a változás megelőzhető. Ehhez pedig nem kell más, mint az emberi tevékenység által kibocsátott szén-dioxidot megtenni a klímaváltozás okának. Ezzel a – tudományosan erősen vitatható – feltétellel aztán az ügy társadalmi összefüggésbe kerül. És ez egy ragyogó lehetőség.

Innentől kezdve a felmelegedés, (vagy lehűlés, mert ez is szóba jöhet, néhány évtizede még ugyanazok a tudományos műhelyek ezzel riogattak, csak senki sem törődött velük) érdekes módon, a balliberálisok által gyűlölt jelenségektől áll elő.

Teljes cikk

Máthé Áron

történész

Három évtized

2019. június 15.

„Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” (Saint-Exupéry)

1989 a csodák éve volt. Amit emberfia nem akart volna még az év elején elhinni, legfeljebb reménykedett benne, az valóra vált. A gátszakadást kétségtelenül Pozsgay Imre interjúja jelentette, amelyben 1956-ról végre letörte a hazugság falait. 33 évvel azelőtt Kádár még diadalittasan járhatott a május elsejére összeterelt, kényszeredett budapesti munkások és a bosszúra éhes, örömittas párttagok között. És ’89-ben át kellett élnie, már zavaros, széteső tudattal, hogy hazugságra épített egész rendszere szétmállik. Még a ’89-es újratemetés előtt egy évvel is kizártnak minősítette Nagy Imre rehabilitálását a BBC-nek adott interjújában, „mert ő föladta a hatalmat, ami Magyarországon volt” – vagyis a kommunista diktatúrát. Grósz Károly ugyanezt erősítette meg amerikai magyar emigránsoknak: „1956-os magatartásáért Nagy Imrét a magyar kormány nem rehabilitálja.”. Igaz, ő már arról beszélt, hogy kegyeleti okokból lehetséges lesz az újratemetés.

Csakhogy a kommunista diktatúrában nincs kegyelet. Kegyetlenség van, vagy nincs semmi. Kádárék 1958-ban egy önmagával meghasonlott, pártjával szembeforduló, a kommunizmust meg nem tagadó, de a nemzeti függetlenséget első helyre tevő politikusból – Nagy Imréből – csináltak mártírt. Ha Nagy Imre él, akkor Kádár nincs biztonságban. Ha Nagy Imre-kormány volt a törvényes, „akkor Önök nagyon jól tudják, hogy ez mit jelent mindazok számára, akiknek a mostani és az akkori kormány legalitása fontos” – mondta Kádár utolsó beszédében. Mártírt csináltak tehát korábbi elvtársukból, aki vállalta is a vértanúságot – nem kért kegyelmet. És hiába temették arccal lefelé, összedrótozva, álnéven, hiába vitték ide-oda a holttestet. Kiderült, hogy nemcsak mártírt, de gólemet is csináltak. És a gólem kijött a föld alól, és puszta súlyával szétnyomta a vonalas elvtársakat.

Teljes cikk

Máthé Áron

történész

A mi szabadságharcunk

2019. október 23.

Mi, magyarok hajlamosak vagyunk lekicsinyelni saját eredményeinket. Ebben egyébként nem különbözünk a többi közép-európai néptől – igazából valamennyien kicsit irigykedve tekintünk a másikra.

Mindenki talál a másikban valamit, aminek odahaza a hiányát érzi, s így valamennyien azt hisszük, hogy a másik valamiért „bezzeg” hozzánk képest az adott ügyben. Ez nem biztos, hogy baj, hiszen ezek a „bezzegek” adják ki egész Közép-Európát. Az persze más kérdés, hogy ezek a „bezzegek” igazak vagy sem.

Egyvalamiben azonban egészen biztosan igaza lehet a többieknek, ha ránk irigykednek: ez pedig az 1956-os forradalom csodálatos eseménysorozata. Egy pillanatra fénybe borította a sötétségbe borult európai világot. Ez a pillanat azonban elég volt ahhoz is, hogy leleplezze a kommunizmus embertelen és istentelen, kietlen és könyörtelen mivoltát. Az egyik ’56-os fiatal forradalmár így élte meg ezt a csodát: „A szabadság érzete…hogy vörös zászlót lehet égetni. És ujjongtunk, és vadidegen emberek összeborultunk, és zokogtak egymás nyakában. És akkor éreztem azt, hogy én most a csodának vagyok a [része], történelmet élek át.” (Baranyi László színművész).

Teljes cikk

Maczkó Ú. Róbert

filozófus

A Rajk-örökség – válasz Pető Andreának

2019. október 28.

Pető Andrea, a genderizmus honi nagyasszonya, (ha és amennyiben az asszony kifejezés nem sértő számára) beszédet mondott a Nagy Imre Társaság koszorúzási ünnepségén, melyet aztán a Mérce nevezetű neokommunista kiadvány is közölt. Úgy vélem, nem mehetünk el szó nélkül a beszéd tartalma mellett.

Mielőtt belebonyolódnánk a szöveg megbeszélésébe, le kell szögeznünk egy alapvetést, melyet szem előtt kell tartanunk Rajk munkásságának tárgyalásánál. Rajk egy aljas, hazaáruló, véres kezű, kommunista tömeggyilkos volt. Mikor elvtársai a nyakára hurkolták a kötelet, annak minden szálát halottak keze sodorta, akiket ő gyilkolt és gyilkoltatott meg. És segítettek az élők is, akiket megnyomorított, kirabolt, tönkretett. Kivégzése – bár nem azért végezték ki, amit elkövetett – megérdemelt volt és remélem, a pokol legmélyebb bugyraiban szenved majd az örökkévalóságig. Halála örömhír volt az ország számára, reményt adott, hiszen „Már gyilkolják egymást!” mondogatták örömmel. Nem volt mártír, a rablóbandák szokásos belső hatalmi harca végzett vele. Akiket legyilkoltatott, azok voltak a mártírok.

Teljes cikk

Máthé Áron

történész

Vörös fény

2019. november 18.

Az önkormányzati választás óta mintha némileg tisztulna a kép.

Eleddig néhány zavaros látású kommentátor és persze az egész haladó média igyekezett a következőképpen lefesteni a konfliktust. Egyfelől a csillogó szemű, nyugatos mozgalmár ifik, másfelől az idős, Keletbe révedő, autoriter, államosító (emlékszik még valaki, hogy hat-hét éve a „kapitalizmus” volt a bűvszó?), poszt-szocialistákkal dörgölőző, a kommunista múltat rejtegető (t.i. az „ügynöklisták” blöffjéről van szó) Fidesz.

Persze közben kiderült, hogy amit ők „Nyugatnak” mondanak, az valójában a „ki-tud-szerencsétlenebb-lenni” illetve a „ki-tud-hülyébb-lenni” versenyévé vált – az igazi Nyugat torzképévé. Olyan kultúrmarxista töketlenkedéssé, amely lassanként átcsap reál-marxizmusba, vagyis a gazdaságba való beavatkozásba, és a tulajdonviszonyok átvariálásába. Eközben a bőszen putyinozó ellenzék nagyobb dicsőségére Havas Szófia is előbújt, aki az 1956-os szabadságharcosokat az 1944-es nyilas pártszolgálatosokhoz hasonlította, majd a szovjet nosztalgiára rájátszó orosz tévének nyilatkozott szintén ’56-os ügyben. A sort folytatta Fekete-Győr András a Válaszonline című újságnak adott interjújában:  „Egyes pártok a tűzzel játszanak, és mi oda is csapunk ott, ahol csak lehet, nem elfelejtve azt, hogy kormányozni is kell.”. Lefordítva: „Munkásököl vasököl, oda csap, ahova köll!”. Fokozta a helyzetet Cseh Katalin NATO beavatkozását atyai odafigyelését igénylő nyilatkozatával. Még megérjük, hogy a Fidesz reakciós ellenforradalma miatt a hazai baloldal új hulláma a Varsói Szerződés NATO testvéri segítségét kéri a szocialista építőmunka folytatásához! Csakhogy a NATO nem a VSZ.

A vörösgárdista ízű, de a modern nyugati gügyeséggel áthatott ötletbörzére egy öreg bolsi, Szanyi kapitány tette fel a koronát az ATV-nek adott interjújában. Szanyi ugyan csak egyszerű MSZP-tag, de mégis ott nyüzsög Brüsszelben, konferenciázik, nyilván számítanak a tapasztalataira. Szanyi Tibor Rónai Egonnal folytatott párbeszédéből érdemes szó szerint idézni:

Teljes cikk