A fenti balhitnek egyszerre volt oka és következménye az a nagyvonalú, szinte már-már jóindulatú hozzáállás, amivel 1990 táján a Nyugat az egykori kommunistákat befogadta. Emlékszem, 1992 körül Budapesten a Déli pályaudvarnál egy graffitire: „Nürnberget a békebűnösöknek is!”. Valóban, ahol áldozatok vannak, ott bizony kell, hogy legyenek elkövetők, tettesek is. De sem az áldozatok hangja nem keltett részvétet, sem pedig a tettesek bűncselekményei borzadályt. A kimerült, iszonyatos gazdasági sokkot átélő közép-európai népek nemzeti gondolkodói Nyugatról vártak bíztatást – de onnan ilyesmi nem is érkezhetett, hiszen az ottani politikacsinálók többre tartották az állítólagos stabilitást, és persze a piacok lerablását, mint az igazságtételt, és a közös Európai Ház erkölcsi alapjainak lefektetését.