imf” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 5

Kiszelly Zoltán

politológus

Amerika a Dnyeper partján

2014. december 17.

Ukrajna a nyugati integrációtól remélt béke és fejlődés helyett egyelőre csak az IMF-et és a megszorító költségvetési politika gyakorlatát kapta. Vajon erre vágytak a kijevi tüntetők is?

Úgy tűnik, Amerika visszatért térségünkbe, amit a(z előző) hidegháború után oly' bűnösen elhanyagolt. A körvonalazódó új hidegháború Ukrajna ürügyén pattant ki, és úgy tűnik, az USA szilárdan megvetette lábát a Dnyeper partján. Nagy érdeklődéssel figyeljük, hogy vajon szebb, vagy rútabb arcát mutatja-e?

Teljes cikk

György László

vezető közgazdász, Századvég Gazdaságkutató Zrt.

Az Orbán Kormány gazdaságpolitikája ellenére nő a gazdaság?

2015. július 02.

Számításaim szerint a 2002-2008 közötti gazdaságpolitikával idén közel 8,5 százalékkal nőtt volna a magyar gazdaság… Aztán jött volna az IMF.

A 90-es évek egyik emblematikus közgazdásza, Surányi György azt nyilatkozta a Financial Times-nak, hogy nem az Orbán Kormány gazdaságpolitikája miatt, hanem éppen annak ellenére növekszik a magyar gazdaság, ami egyébként sem nagy dolog, mert alacsony a bázis, ez csak válság utáni visszakapaszkodás és a növekedés amúgy sem fenntartható, mert az EU-s források táplálják.                                                                                   

Valóban. Kiszámoltam, hogy ha vennénk a 2002-2008 közötti gazdaságpolitika sajátos jegyeit, akkor akár 8,5 százalékkal is nőhetett volna a gazdaság 2014-ben. Utána meg jött volna az IMF és hatalmas zuhanás. Hogyan? Megmutatom.

Teljes cikk

A görög megállapodás hat tanulsága

2015. július 13.

Lánczi Tamás

politikai tanácsadó

Az éjjel elfogadott görög megállapodás legképmutatóbb része valószínűleg maga az elnevezés: mentőcsomag. A feltétel nélküli kapituláció sokkal pontosabb lenne. Lássuk miért:

1.  Görögország elveszítette a szuverenitását. Igaz, valójában ez már évekkel ezelőtt megtörtént, de a most kötött megállapodás üti rá a pecsétet Görögország gyarmati státusára. A felelősök hosszan sorolhatók, kezdve a korrupt görög kormányoktól, a velük összejátszó nemzetközi pénzintézeteken át a görög választókig bezárólag, de itt most nem ez a lényeg. A mostani megállapodás lényege, hogy az utolsó csepp pénzt és vagyontárgyakat is kifacsarják Görögországból a következő években, évtizedekben. A megállapodás egyik sarokpontja a „depolitizált” és „független” privatizációs ügynökség kitétel. Hogy a csodába lehetne független egy privatizációs ügynökség? Kitől? A választott kormánytól? A magyar fülek persze pontosan értik, hogy ez mit jelent.

Teljes cikk

Gát Ákos Bence

alapító elnök, Duel Amical

Ettől menekült meg Magyarország?

2016. január 15.

A demokrácia és a választópolgárok lenézése, parttalan tárgyalások, totális gazdasági és politikai ellehetetlenítés. Így jellemzi a volt görög pénzügyminiszter az IMF-fel, Európai Bizottsággal és Európai Központi Bankkal tavaly nyáron folytatott tárgyalásokat. A krimibe illő történet rávilágít, hogyan veszítheti el egy ország teljes gazdasági és politikai függetlenségét, és hogy mi az, amitől az Orbán-kormánynak az utolsó pillanatban sikerült megmentenie Magyarországot.

A 2010-es kormányváltás után Orbán Viktor miniszterelnök világossá tette, Magyarország ragaszkodik az önálló gazdaságpolitikához és nem kér az idegen gazdasági erők, nemzetközi szervezetek diktátumaiból. A kormány 2011-ben bejelentette, hogy nem vesz fel újabb hitelt a Nemzetközi Valutaalaptól olyan feltételekkel, amelyek megbénítanák a magyar gazdaságot és elvennék az ország gazdasági függetlenségét.

(Falfelirat Görögországban.)

Teljes cikk

György László

vezető közgazdász, Századvég Gazdaságkutató Zrt.

Miért fontos, hogy visszafizettük az EU/IMF hitelt?

2016. április 12.

Mára már az Európai Bizottság és az IMF közgazdászai is elismerik a görög válságkezeléstől eltérő magyar válságkezelés eredményeit.

(Kép forrása: itt.

Három pénzügyi és egy szimbolikus jelentősége van annak, hogy visszafizettük az utolsó részletét az EU/IMF hitelnek.

Teljes cikk