hatalom” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 6

Orbán Balázs

kutatási igazgató, Századvég Alapítvány

Európát újragondolni nem kell félnetek!

2015. június 05.

Az elmúlt hónapokban újra felpörögtek az Európai Unió átalakítását célzó projektek, s ezúttal nem feltétlenül a mélyülő integráció a cél. Lássuk a 3 legizgalmasabbat!

Az Európai Unió működése, illetve a tagállamok és az unió közötti hatáskörök eloszlása – nem először, de nem is utoljára – újra vita tárgya. Ráadásul ezekben a vitákban legtöbbször a „never ending integration” hívei kerültek fölénybe. Ők az unió nem hatékony működésének okát abban látják, hogy az integráció egyelőre nem elég mély. Éppen ezért szerintük azt tovább kell mélyíteni. Az utóbbi időben azonban megint egyre hangosabban hallhatók azok a vélemények is, amelyek szerint a ma érzékelhető világrendi átalakulások küszöbén Európának nem szabad újabb lépést tennie az integráció irányába. Éppen ellenkezőleg, bizonyos területeken nagyobb tagállami mozgásteret kellene biztosítani a felmerülő kihívások kezelésére (gondoljunk csak a bevándorlással kapcsolatos vitákra). Ennek – a II. világháborút követő történelem során egyáltalán nem ismeretlen irányzatnak – a legújabb megerősödésére számos jelet hozhatunk fel példaként.

Teljes cikk

Megadja Gábor

eszmetörténész

Puccsisták ünnepe

2015. július 01.

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság alkotmányos puccsot hajtott végre.

Nagy nap virradt pénteken az Egyesült Államokra. Az Államok Legfelsőbb Bírósága 5:4 arányban úgy döntött, hogy mind az 50 államnak kötelező engedélyeznie az azonos neműek házasságát.  Az ezzel kapcsolatos vallási és természetjogi érveket mindenki betéve ismeri, így azokat szükségtelen megismételni. Egy pillanatra most tegyük félre azt is, hogy ki szeretné, ha a melegházasság legális lenne, és ki nem.

Teljes cikk

Szép új világ

2016. május 17.

Lánczi Tamás

politikai tanácsadó

Úgy néz ki, Zuckerbergék többet akarnak a puszta profitnál.

Néhány napja a Gizmodo nevű tech-blogon volt-Facebook dolgozók számoltak be arról, hogy a közösségi oldal rendszerszerűen szorítja háttérbe a jobboldali-konzervatív témákat. A vádakat a Facebook természetesen tagadja, ám cáfolatukat némileg gyengíti, hogy a vállalat nem először kerül manipulációs botrányba. 2014-ben került nyilvánosságra a vállalatóriás súlyos morális dilemmákat felvető, titkos pszichológiai kísérlete, amely során közel 700 000 felhasználó hírfolyamát manipulálták a negatív és pozitív szavakat tartalmazó bejegyzések arányának szabályozásával.

A cseppet sem veszélytelen kísérlet akkor is a felhasználók tudta és beleegyezése nélkül folyt. A Facebook állítólagos célja az volt, hogy kiderítse, lehetséges-e „érzelmi fertőzést” okozni a felhasználóknak a különböző érzelmi töltetű tartalmak, bejegyzések szelektálásával. Arra voltak tehát kíváncsiak, hogy tudják-e befolyásolni a felhasználók érzelmi, pszichológiai állapotát a közösségi oldalon megjelent bejegyzések, hírek segítségével. Másként mondva: bele tudnak-e mászni a felhasználók fejébe.

(Kép forrás: itt.) 

Teljes cikk

Galló Béla – Máthé Áron

A Weinstein-jelenség

2017. október 19.

A Mozgástér blog két szerzője elemzi a Weinstein-jelenséget.

Galló Béla: És Potifárné? Avagy szexista volt-e Rómeó?

Nők között élek, két lányom, két lányunokám van, sőt korszerűtlen fickó lévén, a feleségem is nő. Mr. Harvey Weinsteint, a vérnősző hollywoodi producert aligha hívnám meg családi hajlékomba vacsorára, kifejezetten megnyugtatónak találom, hogy irdatlan távolságok, tengerek, óceánok húzódnak közöttünk. 

Csakhogy elzárkózhatunk-e magától a jelenségtől, vagy ami még fontosabb: értjük-e a szex-botrányok mögötti lényeget a maga teljes – meglehetősen kellemetlen – valójában?

A szexualitás minőségéhez, mint húshoz a só, a kölcsönösség is hozzátartozik. Nincs jó szex, ha csak az egyik fél akarja az aktust. Az pedig már-már tűrhetetlen biológiai „igazságtalanság”, hogy a nők hiába is akarnák, nemigen képesek a férfiakat nemileg megerőszakolni. E veleszületett „férfielőnyre” a patriarchális társadalmakban egyéb társadalmi előnyök rakódnak, legelébb is az, hogy a különféle hatalmi pozíciókat meghatározó mértékben férfiak birtokolják. Akaratuk a szexualitásban mindenképp nagyobb eséllyel érvényesíthető a nőinél, a hatalmi pozíció ugyanis eszköz lehet a másik szexuális leigázására.

Teljes cikk

Trump bosszúja?

2017. november 09.

Lánczi Tamás

politikai tanácsadó

Több, mint egy hónap telt el az ügy kirobbanása óta, de a Weinstein-botrány keltette hullámok még mindig foglalkoztatják az embereket. Amióta az Oscar-díjas amerikai producert több színésznő is szexuális zaklatással vádolta, sorra kerülnek napvilágra hasonló esetek. A zaklatási-molesztálási botrány mára túlnőtt Hollywoodon, és világszerte felzavarta az állóvizet.

Az ügy számos vonatkozásáról írtak már: értelmezték a PC-őrület újabb állomásaként, a nemek közti harc újabb bizonyítékaként és a fehér férfiak uralmának végeként egyaránt. A Weinstein-ügy hetekre, hónapokra témát biztosított a bulvárnak, a lapok azonban vagy megálltak a felületes bulvár-olvasatnál, vagy valamilyen magvas ideológiai üzenetet akartak kihozni belőle. De valóban csak erről van szó? Ha számba vesszük a botrány kirobbanásáról rendelkezésre álló információkat, akkor felvetődhet bennünk a gyanú, hogy a színfalak mögött a Weinstein-botrány valami másról szól.

Harvey Weinstein bőkezű támogatója volt mind Barack Obama, mind Hillary Clinton kampányainak.

Teljes cikk

Galló Béla

politológus

A pénz erejével

2017. december 04.

Soros György fölöttébb érdekes figura. Típusának Balzac, ha élne, néhány sort bizonyára szentelne az „Emberi Színjáték”-ban. Könyörtelen spekuláns egyfelől, aki az egyik kezével országokat rendít meg, egzisztenciák sokaságát dönti romba, ám a másik végtagjával, „a világmérnökivel” úgymond javítana, hiszen vagyonának egy részét tudatosan ömleszti az általa üdvözítőnek propagált „open society”-ba, azaz a nyílt társadalomba.

„Nem tehetem, és nem is fogom vizsgálni a társadalmi következményeit annak, amit csinálok”, vallja a spekuláns, ami roppant logikus, mert ily módon azután annak rendje-módja szerint rögvest befektethet a romeltakarításba is.  

Teljes cikk