Tegyük fel, hogy kórházigazgatóként Hippokratész úr is jelen van Őszödön, ahol is a következő beszédet mondja:

„Ha őszinte vagyok hozzátok, akkor azt tudom mondani, hogy tele vagyunk kétségekkel. Egészen pontosan tudom, hogy mindaz, amit csinálunk, az nem lesz tökéletes. Hogy egy sor betegnél fogalmam sincsen, melyik a következő lépés. Dehogy tudom kiszámolni, minden lépésünknek a következményét! Nincsen ennyi kapacitásunk. Őrületbe kergetjük egymást, amikor mennek a szakmai konzíliumok, s az mondjuk egymásnak, húzzatok már a picsába ezzel! Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még kórház nem csinált, amit mi csináltunk. Nyilvánvalóan végig hazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Nem tudtok mondani olyan orvosi beavatkozást, amire büszkék lehetünk, semmit. Vagy láttatok az utóbbi időben legalább egyetlen tűrhetően kezelt beteget? Ugye, nem? Ez a helyzet. És persze még gondolkodhatunk nagyon sokáig, meg kibaszott sok konzíliumot lehet tartani arról, melyik beteg hogyan fogja végezni. Általában sok jó ötlet van egészen addig, amíg nem kell gyógyítani. Amikor gyógyítani kell, akkor elfogy a tudomány. Kollégák, nem vagyunk tökéletesek! Egyáltalán nem.