Dívik mostanában progresszívéknál egy szemrehányás konzervatív felebarátaik irányába. E szerint – akár a migrációs válság, akár más kapcsán – a nemzetet mint olyat megóvni szándékozók (ők a nacionalisták) megtagadják a felvilágosodás legszebb örökségét, a tolerancia és a másság elfogadásának parancsát, pedig a nemzet, a nacionalizmus is a felvilágosodás „terméke”. Most éppen a „tekintélyes és befolyásos” Economist szentelt hosszú esszécikket a témának, mely azon lamentál, hogy korunk nacionalizmusa – vagy legalábbis az, amit ők annak neveznek – csak egy égiekkel játszó földi tünemény-e, mely hamar elillan, vagy itt marad közöttünk sokáig? Persze a cikk szerint van „jó” nacionalizmus is – nyilván, populistából is van demokrata Martin Schulz óta –, mely patrióta, nemes, befogadó. De az „új nacionalizmus” (AfD, Nemzeti Front, Orbán, Kurz, Babis, Kaczyński, Trump stb.) paranoid, intoleráns, elhomályosítja a tiszta gondolkodást, a hozzá tapadó „modern” nemzeteszme pedig valójában csak egy kitaláció, egy mesterséges konstrukció – mint amilyenek a nemek is, ugye –, mely pőre fantáziálással mítoszokat gyárt. (Karl Popper is valami hasonlót fejteget nyílt táradalomról szóló könyvében: szerinte a „nemzeti elv (…) mítosz csupán. Irracionális, romantikus és utópikus álom”.) A cikkíró megadja hát az alaptézist: „a mai kor nemzetei a nacionalizmus termékei, és nem fordítva.”