Sokszor, sok helyen írtak már arról, milyen morális kérdéseket vet fel a kommunista nagypapa, az Apró-dinasztiát alapító keményvonalas Apró Antal által a zsidó tulajdonosától rekvirált szemlőhegyi villából induló család története. Most azonban nem erről szeretnék elsősorban írni, hanem az elmúlt hetven év szisztematikus hatalmi térfoglalásáról, amelyet az Apró klán oly sikeresen megvalósított. A Petar Dobrev személyében a bolgár kommunista elittel megerősített család hatalmát 1989-90-ben sikeresen átmentette és megszilárdította, majd a rendszerváltás korai éveiben a politika és az üzlet határán tevékenykedő posztkádári technokrata elit prominenseiként erősítették pozícióikat. A család ekkor az átlagemberek számára láthatatlan volt, de a velük ezer szálon összefonódó MSZP-n keresztül jó hozzáférésük volt a közhatalomhoz, ami elengedhetetlen volt üzleti érdekeltségeik fenntartása szempontjából. Apró Piroska többek között olyan tisztségeket töltött be, mint a Magyar Hitelbank, a Hungexpo és az Eximbank igazgatótanácsi elnöksége, de volt Horn Gyula kabinetfőnöke is. Nevét kevesen ismerték, mégis az egyik legbefolyásosabb embernek számított.

Családi portré: Apró Antal, Apró Piroska, Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc.