balliberálisellenzék” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 141

Variációk egy témára

2017. február 09.

Lánczi Tamás

politikai tanácsadó

A baloldal 2010-es összeomlása óta egymást váltják az újabb és újabb balliberális tömörülések.

A sort a Juhász Péter-féle Milla nyitotta meg, 2010 decemberében. Fél évvel később útnak indult a HaHa, néhány hónapra rá pedig a Magyar Szolidaritás Mozgalom, Kónya Péter vezetésével. A Szolidaritást 2012 őszén magába olvasztotta a következő ballib kezdeményezés, a Bajnai Gordon-féle Együtt 2014. 2013-ban pedig egy újabb balos mozgalom alakult, Párbeszéd Magyarországért néven.

(Droidhadsereg)

Teljes cikk

Galló Béla

politológus

Új arcok, régi logikák

2017. február 21.

Botka László hétvégi beszéde, valamint a Momentum Mozgalom aláírásgyűjtésének sikere az eddigieknél is élesebben exponálják a demokratikus ellenzék belső problémáit. Hogy ez paradoxon? Meglehet. Van az úgy néha, hogy a váratlan sikerek csak jobban megvilágítják a szerkezeti repedéseket.

(A 2014-es baloldali összefogás szereplői.)

Botka eltökélt fellépése eddig inkább csak arra adott alkalmat a többieknek, hogy újra meg újra látványosan utasíthassák el az MSZP vezető szerepét. És minél kisebb egy párt, annál hangosabban hessegeti el a szocialistákat, sőt úgy tetszik, identitásuknak ez az egyik legfőbb eleme. Persze az sem valószínű, hogy a náluk jóval nagyobb DK hátrébb vonná Gyurcsány Ferencet, merthogy Botka szerint (s igaza van) az elemi ellenzéki racionalitás ezt kívánná. A DK ezzel lényegében elismeri, hogy a párt egyenlő Gyurcsánnyal, semmivel se több, mint az ex-miniszterelnök személyi hitbizománya.

Teljes cikk

Kiszelly Zoltán

politológus

Botka, az MSZP utolsó esélye?

2017. február 22.

Új esély – hirdeti a felirat. A papír sok mindent elbír, elvégre Mesterházy Attila is az “Új jelölt, új program” jegyében kampányolt 2014-ben.

Három év után Botka – “Mit írnának rá a szórólapra? Tisztelt választópolgárok, nekünk nem kellett, önöknek jó lesz, üdv. Magyar Szocialista Párt?” – László sokkal rosszabb helyzetben próbálja meg ugyanazt, az MSZP vezetése alatti nagy összefogást, persze Gyurcsány Ferenc nélkül. Ha nem sikerül, legfeljebb “Mindenkit csókoltat Szegedről!?”

(Botka László és Martin Schulz Szegeden)

Botka László tartotta az Országgyűlés tavaszi ülésszaka előtti utolsó évértékelő beszédet. Ez még jól is jöhetett volna, ám a szónok egy kötelező közhelyparádé után rögtön a balliberális össze-nem-fogás dagonyájába vetette magát. Talán jövőre összeszedi magát. Ha, és egyáltalán.

Teljes cikk

Bunford Gerda

politológus

Baráti tűz

2017. március 08.

Kis késéssel, de végül a baloldalon is felismerték: a Momentummal nem nyertek mást, mint egy újabb éhes szájat.

Újabb játékos érkezett a baloldali háziversenybe: a Momentum. Ez persze csak a ballib tábor számára újdonság, hiszen a MoMo színrelépésének első pillanatától látni lehetett, hogy egy n+1-ik liberális formáció született, ami nem jelenthet jót a többi balliberális párt számára.

Teljes cikk

Galló Béla

politológus

Még egyszer a baráti tűzről

2017. március 10.

Igaza van Bunford Gerda kolleginának: a balliberális remények alighanem egymás miatt hunynak ki majd.

Az összefogók valójában jobban ódzkodnak egymástól, mint attól, aki ellen összefognának. Márpedig csatába menni úgy, hogy közben a szomszédot is aprítod, nem kecsegtet fényes hadisikerrel, e fölismeréshez még csak Clausewitzet se muszáj lapozgatni.  

A Momentum most még erre is rátesz egy lapáttal, mondván, ő valamennyi pártra rárontana. A kormányt lényegében az ellenzékkel együtt egyszerre akarja leváltani, csak az a kérdés, mikor. Először csupán 2022-re gondoltak, de nyilván szóltak nekik, hogy 2018-ban is lesznek választások, nagyratörő céljukat érdemes tehát előbbre hozniuk.

Teljes cikk

Hattyúdal

2017. március 13.

Lánczi Tamás

politikai tanácsadó

Az Iványi Gábor és Kőszeg Ferenc koszorújában megjelent Majtényi László pontosan azt hozta, amit jelölői vártak tőle: a 2010 előtti világ idealizálása, aggódás és szabadságsiratás, demofóbia és engesztelhetetlen Orbán-gyűlölet.

Majtényi beszédével, ha csak néhány órára is, az SZDSZ feltámadt poraiból és újból megjelent a parlamentben.

Majtényi mondandójának lényege könnyen összefoglalható: vissza kell térni 1989-be. Hogy miért? A válasz egyszerű: azért, mert ez volt az SZDSZ fénykora. A liberális párt ekkor került a legközelebb ahhoz, hogy Magyarország vezető politikai erejévé váljon. Ekkor gyakorolta a legnagyobb hatást a közéletre. Ami utána következett, az a lassú, de megállíthatatlan hanyatlás.

Teljes cikk

Kiszelly Zoltán

politológus

Botka luxusadója: Matekból elégtelen, leülhet!

2017. március 20.

A március elejére beígért közös lista és nagy ellenzéki összefogás helyett lejárt szavatosságú ígéretek (mint pl. a 2014-ben egyszer már érdeklődés hiányában elbukott “alapjövedelem”) és újabb (egyszer már behajthatatlannak bizonyult) adók szerepelnek Botka programjában. Az osztogatás és fosztogatás között sehogyan sem jön ki a matek!

Botka László és a DK között javában dúl a cicaharc. Az ígéretek ellenére sem sikerült március elejére tető alá hozni a nagy összefogást és a közös listát, ezért a balliberális térfél két “nagy” pártja saját B-tervén dolgozik, és felelőst keres. Leginkább a másik pártban.

Élvezetes dolog kettejük szócsatáját olvasni, az oda- és visszavágások sora kommunikációs szempontból — és talán akaratuk ellenére — e két pártra irányítja a figyelmet. Juhász Péterék füttyögése emellett csak egynapos hír, mehetnek még több sípot venni, ha látszani akarnak a hírversenyben.

Teljes cikk

Szabó Dávid

programigazgató, Századvég Alapítvány

Olajfa? Inkább roncsderbi

2017. március 29.

Az Együtt elnökének tegnapi felhívásából világossá vált: a kis balliberális pártok belátták, hogy önállóan esélytelenek 2018-ban a Parlamentbe jutásra. A minipártok potenciális olajfája viszont csak egy újabb lépés a posztkommunista nagytestvérekkel (MSZP, DK) kötendő választási alkuhoz.

Sok kicsi sokra megy, tartja a népi bölcselet. A pártpolitika világában azonban nem magától értetődő, hogy az egy-két százalékos népszerűségű erők választási szövetsége akár csak a külön-külön mért támogatottságok összeadását is eredményezné.

Juhász Péter, az Együtt párt nemrég megválasztott elnöke egy tegnapi interjúban nyíltan szövetséget ajánlott a balliberális térfél több kispártjának, név szerint említve az LMP-t, a Párbeszédet, a Momentumot és a Kétfarkú Kutyapártot. Bár a megszólított szereplők közül a Momentum már tegnap elhárította az ajánlatot, azért érdemes röviden áttekinteni a „sok kicsi sokra megy” elvére építő szövetségkötések politikai életképességét.

Teljes cikk

Kiszelly Zoltán

politológus

Stop Operation Soros

2017. március 31.

Vajon mi lehet az? Az egyik kitalálja, a másik tanszéke megszakérti, a harmadik hatalomba jutva hivatalos program rangjára emeli, a negyedik teleharsogja vele a médiát, az ötödik ajánlásokat fogalmaz meg. És a legkisebb alapítványai pedig mindezt finanszírozzák.

Civilnek mondott politizáló szervezetek, tudományosnak mondott hóbortok, erőszakba forduló utcai tüntetések, többségnek mondott hangos kisebbség. A Soros-galaxis 1990 után a hatalmi űrt kihasználva telepedett meg, és kezdett Amerika után Kelet-Közép-Európában is terjeszkedésbe. Mostanra azonban már egyre többen állítanák meg a kőkemény társadalomátalakító politikát folytató milliárdost és érdekkörét. Az USA-ban, Macedóniában és Magyarországon is betelt a pohár.

Teljes cikk

Árulás a javából

2017. április 03.

Lánczi Tamás

politikai tanácsadó

A keddi parlamenti szavazáson eldől, hogy a 2018-as választásokra összeáll-e a Jobbik a baloldallal.

Miért gondolom ezt?

A magát nemzeti elkötelezettségű pártnak mondó formáció minden jel szerint arra készül, hogy a baloldali ellenzékkel szavazzon együtt egy olyan szimbolikus ügyben, mint a lex CEU. A párt kemény magjának véleményét minden bizonnyal Toroczkai László Jobbik-alelnök pénteki Facebook bejegyzése tükrözi a legjobban: „Soros egyetemével nem gyáván finomkodni kellene, hanem nemzetbiztonsági veszélyre hivatkozva betiltani, bezárni, a romjait pedig sóval behinteni.”

Ha Vona Gáborék mindenféle mondvacsinált okból holnap mégis a baloldali pártokkal szavaznak együtt, annak csak egy oka lehet. Az, hogy Vonáék szeme előtt egyetlen cél lebeg: hogy kompatibilissé tegyék magukat a ballib pártok és a ballib szavazók számára.

Teljes cikk