Eleddig néhány zavaros látású kommentátor és persze az egész haladó média igyekezett a következőképpen lefesteni a konfliktust. Egyfelől a csillogó szemű, nyugatos mozgalmár ifik, másfelől az idős, Keletbe révedő, autoriter, államosító (emlékszik még valaki, hogy hat-hét éve a „kapitalizmus” volt a bűvszó?), poszt-szocialistákkal dörgölőző, a kommunista múltat rejtegető (t.i. az „ügynöklisták” blöffjéről van szó) Fidesz.

Persze közben kiderült, hogy amit ők „Nyugatnak” mondanak, az valójában a „ki-tud-szerencsétlenebb-lenni” illetve a „ki-tud-hülyébb-lenni” versenyévé vált – az igazi Nyugat torzképévé. Olyan kultúrmarxista töketlenkedéssé, amely lassanként átcsap reál-marxizmusba, vagyis a gazdaságba való beavatkozásba, és a tulajdonviszonyok átvariálásába. Eközben a bőszen putyinozó ellenzék nagyobb dicsőségére Havas Szófia is előbújt, aki az 1956-os szabadságharcosokat az 1944-es nyilas pártszolgálatosokhoz hasonlította, majd a szovjet nosztalgiára rájátszó orosz tévének nyilatkozott szintén ’56-os ügyben. A sort folytatta Fekete-Győr András a Válaszonline című újságnak adott interjújában:  „Egyes pártok a tűzzel játszanak, és mi oda is csapunk ott, ahol csak lehet, nem elfelejtve azt, hogy kormányozni is kell.”. Lefordítva: „Munkásököl vasököl, oda csap, ahova köll!”. Fokozta a helyzetet Cseh Katalin NATO beavatkozását atyai odafigyelését igénylő nyilatkozatával. Még megérjük, hogy a Fidesz reakciós ellenforradalma miatt a hazai baloldal új hulláma a Varsói Szerződés NATO testvéri segítségét kéri a szocialista építőmunka folytatásához! Csakhogy a NATO nem a VSZ.

A vörösgárdista ízű, de a modern nyugati gügyeséggel áthatott ötletbörzére egy öreg bolsi, Szanyi kapitány tette fel a koronát az ATV-nek adott interjújában. Szanyi ugyan csak egyszerű MSZP-tag, de mégis ott nyüzsög Brüsszelben, konferenciázik, nyilván számítanak a tapasztalataira. Szanyi Tibor Rónai Egonnal folytatott párbeszédéből érdemes szó szerint idézni:


„Szanyi: Az ÁVH az egy jól szervezett valami volt, ez a bizonyos karhatalom [1956-57-ben], meg egy ilyen ad hoc, szinte éppen, hogy csak ilyen lazán összetrombitáltak embereket, akikről azt gondolták, hogy ebbe segíteni tudnak, de ez teljesen mindegy...

Mv: Azért nem mindegy, mert állandóan hivatkozás, tehát hivatkozás, akár a Schmidt Mária megszólal ebben az ügyben, nyilván hivatkozás akkor, ha Kövér László megszólal.

Szanyi Tibor: Hamis.

Mv: Ez hamis?

Szanyi Tibor: Hát hamis, ezért a jegyzetemben is azért írtam azt, hogy tulajdonképpen, hogyha nagyon valami maihoz akarom hasonlítani, akkor azt mondom, olyan, mint a TEK. Hogy összeszednek embereket, akikről azt képzelik, hogy a hatalomnak a fegyveres védelmét el tudják látni. Nyilván más volt akkor a feladat, az akkori helyzet, tíz évvel a háború után, hadd ne mondjam végig … meg ma is egy konszolidáltabb, Európai Uniós tagság, satöbbi…”

Az hagyján, hogy a Rákosi-apparátus és a restaurációt végrehajtó Kádár János-féle társaság között erős volt a személyi összefonódás. Az pedig nehéz mire vélni, hogy Szanyi miben látja a hasonlóságot az ÁVH, az 57-es kommunista karhatalom és az Európai Unió között. Kicsit ijesztő is belegondolni.

Azonban sokkal inkább arról van szó, hogy a Horthytól és a fehér lovaktól bőszen és elszántan rettegő baloldal először próbálja meg legalább azt megérteni, hogy az ÁVH még néhány saját elvtársukat is kinyuvasztotta.

Utána lehet beszélni a Bartók Béla úton befele kocogó lovasokról.