A pedagógustüntetések kapcsán sokan megírták már, hogy a háttérben tevékenykedő szervezők és a pirosló arcú szónokok között javában előfordulnak a balliberális ellenzékhez ilyen-olyan módon kötődő figurák. Már itt is írtunk arról, hogy a jelek szerint a tüntetések szervezőinek a legkevésbé sem célja a szakmai párbeszéd. Ha pedig összevetjük a pedagógus szakszervezetek korábbi követeléseit és akcióit a mostaniakkal, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy mennyire politikai indíttatású az egész tüntetéssorozat.

(Pedagógustüntetés a Kossuth téren.)


Pénzkivonás az oktatásból, iskolabezárások, csökkenő reálkereslet, elmaradó bérrendezés – így festett a kép a balliberális kormányok alatt. A szakszervezeti vezetők mondtak is néha egy-egy erős mondatot („a tervezet [közoktatási tv.] a pedagógusokat a nemzet napszámosaiból a nemzet cselédeivé teheti” - Kerpen Gábor, PDSZ, 2003.), kiadtak néhány tiltakozó közleményt, sőt, egy-két tüntetésre is sor került, de végül mindig beletörődtek a helyzetbe. Néhány demonstráció és kritikai megjegyzés után 2008-ban is elfogadták, hogy több ezer tanár elveszítette az állását és a reálbérük kb. 16 százalékkal csökkent (a 13. havi bér elvétele és az infláció következtében). 2009-ben pedig, amikor ismét csökkent a költségvetés oktatásra szánt kerete, már csak egy aláírásgyűjtés-kezdeményezésre futotta a felháborodásukból.

Az elmúlt években – hosszú idő után – végre jelentős előrelépések történtek az ügyben (béremelések, bértábla, pedagógus életpályamodell). Mégis, a pedagógus szakszervezetek fellépése sosem volt olyan harcias, mint most.

A Pedagógus Sztrájkbizottság jelenlegi követelései között is találunk a bérezéssel kapcsolatos pontokat. De nézzük a többi témát! Az óraszámokkal kapcsolatban azt olvashatjuk a 25 pontos követeléscsomagban, hogy: „Jelentősen csökkenteni kell a kötelező tanulói óraszámokat” „Vissza kell állítani a pedagógusok kötelező óraszámát, főszabályként heti huszonkét órával” illetve „El kell törölni a kötött munkaidőt.” Mindez elsősorban annak fényében érdekes, hogy korábban éppen ennek ellenkezőjét javasolták a szakszervezetek:

 „… meggondolatlan, rossz lépés volt az óraszámcsökkentés, amelynek következtében 2006-ig 4500 pedagógus-álláshely szűnhet meg” (Árok Antal, Pedagógusok Szakszervezete, 2003.)

Ennél is kacifántosabb a tankönyvek kérdése. A Sztrájkbizottság egyik legfőbb követelése így hangzik: „Biztosítani kell a pedagógusnak – az állami tankönyv-monopólium megszüntetésével – a tankönyv megválasztásának szabadságát.” Meglepő fordulat, hiszen nem is olyan régen még egészen más állásponton voltak:

„kétségtelen és egyben sajnálatos, hogy a nagy tanszabadsággal megszűnt a tanárok szakmai ellenőrzése. Ennek híján a pedagógusok kiszolgáltatottá válnak […] Eltérő ár és tartalom jellemzi a tankönyveket. Tartalmi tekintetben a tantestület dönt a tankönyvekről, az iskola pedagógiai programja alapján. A nevelőtestületi döntést a szülői szervezet kontrollálja. Előfordulhat, hogy egy jó tartalmú tankönyvet az ára miatt nem fogadnak el a szülők. Ha az iskola ragaszkodik a kiszemelt tankönyvhöz, ő fizeti a szülők által elfogadott és a valós ár közötti különbözetet. Nyilvánvaló, hogy a szegényebb régiók iskoláiban az ár lesz a döntő, aminek egyenes következménye a gyengébb tartalmú, de olcsóbb tankönyvek vásárlása.” (Kerpen Gábor, PDSZ, 2005.)

Itt van a kutya elásva. Nem elég, hogy naponta jelennek meg újabb és újabb sajtóhírek arról, ahogyan az ellenzéki pártok rátelepszenek a pedagógustüntetésekre, embereik itt is, ott is felbukkannak. Vagy hogy a PSZ elnöke kínos helyzetbe keveredik, amikor szembesítik szervezete korábbi nyilatkozataival. Egy kicsit alaposabban szemlélve a dolgokat még az is kiderül, hogy a Sztrájkbizottság számos követelése tökéletesen szembemegy azzal, amit korábban mondtak/tettek/követeltek, és megkérdőjelezhetővé válik az egész felfordulás mögött álló motiváció. A múlt hétvégi tüntetésen felcsendülő „Orbán, takarodj!” legalábbis nehezen értelmezhető oktatáspolitikai programként.

Ilyen helyzetből pedig nehéz lesz valódi, konstruktív változásokat elérni – és ez mindannyiunk kárára válik.