Az úgynevezett „eredmények” persze már nyilvánosak, csak éppen azt nem lehet tudni, jobb- vagy baloldali kormány alakul. Tudniillik az osztrák pártok a választások előtt eltitkolták, kivel terveznek koalícióra lépni, és kivel utasítják el az együttműködést. A tegnapi voksolás fényében lehetséges, hogy Ausztriában egy markáns jobboldali kormány alakul az osztrák Néppárt és a Szabadságpárt koalíciójával, de ugyanilyen erővel az is elképzelhető, hogy baloldali-liberális vezetése lesz az országnak. Minden attól függ, hogy kivel köt koalíciót a Néppárt: a 22 százalékos szocialistákkal, a 16 százalékos Szabadságpárttal vagy a 14 százalékos Zöldekkel? Ezt ugyanis Kurzék nem kötötték előre a néppárti választók orrára.


Egy pillanatra gondoljunk csak bele: olyan ez, mintha a Fidesz szavazóinak egyaránt számolniuk kellene azzal, hogy pártjuk egy választás után koalícióra lép az MSZP-vel, a DK-val vagy a Mi Hazánk Mozgalommal, sőt akár cikluson belül is cserélgetheti őket tetszőlegesen. Magyarországon ilyenre mindössze egyszer volt példa: 1994-ben az SZDSZ a választások után összeállt korábbi ellenfelével, a szocialistákkal. Meg is büntették érte a szavazók, a magyar választók nem szeretik az ilyen játékokat.

Választás osztrák módra – így szól a bejegyzés címe, de azt is írhattam volna, német vagy olasz módra, hiszen a jelenség Nyugat-Európa számos országára jellemző. A pártok nem mondják meg előre, hogy kivel hajlandóak vagy terveznek koalíciót kötni, így a szavazók voksukkal érdemben nem tudják befolyásolni, hogy a kormány milyen pártokból álljon és milyen politikai irányt képviseljen.

Az osztrák példánál maradva: jóformán mindegy, hogyan szavaztak az osztrákok szeptember 29-én, épp annyi eséllyel alakulhat egy bevándorlásellenes, mint egy bevándorláspárti kormány. Kérdés, mi értelme van akkor egyáltalán szavazni? És miért titkolják el koalíciós terveiket a pártok?

A nyugat-európai eliteknek sikerült kifejleszteni a demokrácia egy sajátos válfaját, ahol az elitek lényegében függetleníthetik magukat a választói akarattól, és ami a legfontosabb, úgy tűnik, hogy ez a választókat egyáltalán nem zavarja. Egy ilyen rendszerben nem a választói igények kielégítéséért folyik a versengés, a cél pusztán egy örökké regnáló politikai és gazdasági elit túlélése. Persze egyetlen ember alkotta rendszer sem tökéletes. Így a nyugat-európai politikai rendszerben is vannak renegát elemek. Őket nevezik szélsőségesnek. Ők azok, akik nem hajlandók részt venni a kiüresített demokrácia nevű játékban és bárkivel összeállni a választások után.

Úgy is fogalmazhatnék: akinek elvei vannak, az a szélsőséges.

 

(Kép forrása itt.)