(Obama elnök a fehér házi tudósítóknak rendezett gálavacsorán.)

Korai még mérleget vonni teljesítményéről, de az biztos, hogy már maga a bőrszíne is történelmi „tett”. Ha valaki a hatvanas, vagy akár a hetvenes években – amikor még a fajgyűlölet amerikai tombolásáról, a négerellenességről szóló, véres atrocitásokról is gyakran beszámoló tengerentúli hírek mindennaposak voltak –, azt mondja, hogy az USÁ-nak valaha is fekete elnöke lesz, alighanem kinevetik. És a harmadik évezred első évtizedében: lett.


Már ezzel a ténnyel is megosztotta Amerikát. Fajgyűlölet tombolásáról régen nincs szó már, de bőrszínét azért sok-sok fehér amerikai nézte-nézi felemás érzésekkel. Megválasztása éppen arra az időszakra esett, amikor a fehérek kezdtek kisebbségbe kerülni az USÁ-ban, persze nem csak a feketék, hanem a sárga bőrszínű latinók (a spanyol ajkúak) miatt. És a trend azóta csak erősödik. A fehér, angolszász, protestáns (WASP) lakossághoz képest a „színesek” száma egyre nő, az ország nyelvhasználatát tekintve is átalakul, az amerikai angol mellé felzárkózik a spanyol, illetve e kettő keveréke a „Spanglish”.

Most pedig Amerika újabb történelmi tett előtt áll, nincs kizárva – sőt nagyon nincs kizárva –, hogy novembertől első ízben, Hillary Clinton személyében, női elnöke lesz. Ráadásul olyan hölgy, akinek már a férje is betöltötte ezt a tisztet. Ugyan majd fél év van még a választások eredményének pontos megismeréséig, ám az esélyek mindinkább mellette szólnak. Obama pedig említett utolsó vacsoráján mindent meg is tett azért, hogy növelje ezeket az esélyeket.

Az, hogy humorosra vett búcsúbeszédében Donald Trumpon, az ellenlábas Republikánus Párt jelöltjén elverte a port, nem meglepetés. Ha van tűz és víz az amerikai politikában, ha létezik még a fekete-fehér szembenállás, akkor az kettejük személyében példásan megtestesül. 2012-ben, az előző választás kampányában Trump még azt is felvetette, hogy Obamának hivatalosan igazolnia kellene születési anyakönyvi kivonatát, szakszerűen bizonyítva ezzel igazi amerikai mivoltát. Ehhez viszonyítva Obama most elegánsabb volt. Elegánsabb, de épp ezért élesen találóbb. Trump csupán fel akarta pörgetni saját szálloda-bizniszét, mondta Obama. És tessék, a reklámtrükk komolyra fordult. Trump szárnyalása odavezetett, hogy a republikánusoknál most mindenki azért imádkozik, nehogy megkapja a jelöltséget az erről döntő konvención.

Más kérdés, hogy a demokraták ettől nem lennének kétségbeesve, hiszen tudják, hogy az elefántos pártra szavazók tekintélyes részének – mégpedig a józanabbaknak – nem igazán szimpatikus a milliárdos populista.  

Obama Hillary Clinton demokrata vetélytársát, Bernie Sanders vermonti szenátort is csipkelődve hozta szóba: tréfásan bár, de egyértelműen elhatárolódott tőle. A demokrata elnök pontosan érzi, hogy akárcsak Trump a Republikánus Pártot, Sanders a Demokrata Pártot osztja meg.    Hiába nőnek a társadalomban az igazságtalanságokkal szembeni indulatok, hiába fogja össze ezeket ügyesen Sanders, a demokraták többsége nem akar „demokratikus szocializmust”, akkor sem, ha ez a terminológia egészen mást jelent ott, mint Európában. Nem, vagy még nem, ezen bizonyára hosszan lehetne vitatkozni – de a 2016-os választások szempontjából ez édesmindegy

„Jövő ilyenkor valaki más áll majd ezen a helyen. És lehet találgatni, ki lesz az a nő” , jósolta Obama ezen a vacsorán.

Meglátjuk. Hamarosan kiderül.

Mindenesetre, amikor ezt mondta, nem akadt meg a torkán az utolsó falat.