A rendezőnő egy korábbi munkája, a Simon mágus az egyik kedvenc magyar filmem, már vagy fél tucatszor láttam. Ha jól tudom, egy jogi-terjesztési vita miatt nem juthatott el ez 1999-es alkotás a szélesebb közönséghez, pedig szerintem a Simon mágus a rendszerváltás utáni legjobb magyar film.

(Enyedi Ildikó az Arany Medvével.)

Ezért is szomorodtam el, amikor azt láttam, hogy a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon a rendezőnő megragadta a nyilvánosság jelentette alkalmat, hogy rosszat mondjon Magyarországról.


Mintha ez mára már szokássá vált volna: ha magyarként valaki sikert ér el a nyugati porondon, akkor a nemzetközi nyilvánosságot legalább részben arra használja, hogy túlzó, rosszindulatú kritikát mondjon Magyarországról.

A sort Fischer Iván karmester, a Budapesti Fesztiválzenekar igazgatója kezdte. Talán még emlékszünk, amikor 2015 decemberében nyilvánosságra került Fischer levele, amit a Clinton család bizalmas tanácsadóján, Vernon Jordan ügyvéden keresztül juttatott el Hillarynek. Levelében Fischer részletesen beszámolt az Orbán-kormány diktatórikus intézkedéseiről, és felajánlotta szolgálatait, amennyiben az amerikaiaknak „segítségre” vagy „információra” lenne szükségük. Fischer nem tudta elfogadni, hogy a BFZ fővárosi támogatása csökken – egyébként 2014-ben 300 millió forintos nyereséget könyvelhettek el – ezért önként jelentkezett egy külföldi kormánynál, hogy információkat szolgáltasson hazájáról. Ennek a mesterségnek egyébként neve is van, de nem zeneigazgatónak hívják.

2016 tavaszán következtek Nemesék. Talán nem túlzás azt állítanom, hogy a több száz millió forintos állami támogatással megvalósuló Saul fia sikerének egy emberként örült az egész ország. Aztán Nemesék, hónuk alatt a frissen megkapott Kossuth-díjjal, együtt tüntettek Pukliékkal a magyar kormány ellen.

A minap pedig Enyedi Ildikó festett rendkívül sötét képet hazánkról. A bökkenő csak az, hogy filmjéhez közel fél milliárd forintnyi támogatást kapott a Magyar Nemzeti Filmalaptól.

Még egyszer hangsúlyozom: nem sajnálom tőle a pénzt, és jó baloldali szokás szerint nem szeretném azt átváltani lélegeztető gépekre. Örülök a sikerének és magyarként büszke vagyok rá.

De nem értem Enyedi Ildikót. Ha számára Magyarország erkölcsileg vállalhatatlan, miért fogadja el az állami támogatást? Miért fogad el pénzt egy olyan kormánytól, amitől retteg, és ami miatt szégyenkezik?

Ha komolyan gondolja, amit mondott, akkor ne fogadjon el pénzt Magyarországtól. De inkább javasolok valami mást.

Fogadja csak el a támogatást, csináljon jó filmeket és ne érezze kötelességének, hogy megfeleljen a berlini ultraliberális elit véleményének és ízlésvilágának. Elég tehetséges hozzá, és a hírneve is megvan ahhoz, hogy szembeszálljon velük. Az lehet, hogy a díjak idővel lemaradnak, de mi anélkül is nagyon fogunk örülni a filmjeinek.