Még a nyár kellős közepén is nagy port kavart a Jobbik legújabb javaslata arról, hogy a választójogot meghatározott iskolai végzettséghez kellene kötni. A radikális párt tehát tulajdonképpen egyfajta értelmi cenzus be- vagy visszavezetését javasolja – a közjogi rendszerek őskorába való visszatéréssel.

A nép pártján?


Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy az teljesen egyértelmű, hogy ez a javaslat olyannyira szembe megy a választójoggal kapcsolatos nemzetközi sztenderdekkel, hogy ha bármelyik uniós tagállam napjainkban a választójogi cenzus visszavezetésének útjára lépne, az – legalábbis politikai értelemben, hiszen kizárás nincs – többé nem maradhatna az európai közösség tagja. Ha ez igaz volt a halálbüntetés visszaállítására, akkor hatványozottan igaz a választójog korlátozására. Amelyik politikai párt tehát ezzel kampányol, az az Európai Unióból való távozás mellett is kampányol.

Nekem ez önmagában is elég indok a javaslat ellen, de ettől még érdemes ennél egy picivel mélyebben is foglalkozni a felvetéssel. Ugyanis a modern demokráciák működése – azt megelőzően pedig a választójog kiterjesztése – nemcsak komoly eredményeket hozott, hanem komoly anomáliákkal is együtt járt. S ezekkel a politikatudományi és politikai filozófiai szakirodalom ma is komolyan foglalkozik. Többek között az egész mai közéleti diskurzus éppen azért olyan, amilyen, mert az általános választójog miatt kénytelen olyannak lenni. Érdemes tehát az általános választójog pozitívumairól és negatívumairól is beszélni, bár inkább csak a tudományos diskurzus, nem pedig a politikai pártok szintjén.

Ugyanakkor a cenzus felvetését – az uniós tagság féltése mellett – pont az elmúlt évek történéseinek a fényében nem tudom elfogadni. Emlékezzünk csak vissza, hogy az elmúlt ciklusban milyen óriási nemzetközi és hazai balhé keveredett abból, hogy a kormánypártok a feliratkozás bevezetését javasolták. Ennek az intézménynek az lett volna a lényege, hogy a választások előtt mindenkinek aktívan regisztráltatnia kell magát ahhoz, hogy a választás napján a választójogával élni tudjon. A feliratkozás végső soron semmiféle korlátozással nem járt volna, ugyanakkor plusz egy aktív cselekményt várt volna el a választójog „gyakorolhatóságáért” cserébe – ami nemzetközi szinten nem szokatlan, a magyar választói névjegyzék pontosságát ismerve azonban nem könnyen indokolható. Formabontó javaslat volt, ami mellett és ellen is lehetett érvelni. Az elképesztő nemzetközi és hazai nyomást látva azonban a kormánypártok végül jól jártak azzal, hogy az Alkotmánybíróság a köztársasági elnök indítványára megsemmisítette az erre vonatkozó törvényi részt, s az új magyar választójogi törvények ezen intézmény nélkül léptek hatályba.

Ezek utána viszont a kérdés iszonyú erővel kívánkozik ki belőlem:

A választójogi cenzusról lehet beszélni, a feliratkozásról pedig nem?! Hogy is van ez?!

 

(Kép forrása itt.)