És hogyan van az, hogy mindig a merényletek után léptetik életbe a terrorkészültséget? Mit használ ez már az áldozatoknak? És mit használnak a „mainstream” politikusok üres szólamai a szolidaritásról? Ki a felelős? Sadikh Khán, londoni polgármester – aki nemrég a terrorcselekményeket a nagyvárosi lét kötelező tartozékának nyilvánította – bejelentette: „London Manchester mellett áll”. Angela Merkel pedig ezt nyilatkozta: „Az emberek az Egyesült Királyságban nyugodtak lehetnek: Németország vállvetve áll mellettük”. Tényleg nyugodtak lehetnek? Mit jelent az, hogy vállt vállnak vetve áll mellettük? Semmit, mert nem várhatóak olyan intézkedések, amelyek a hasonló események valószínűségét csökkentenék. Juncker sem tétlenkedett: „Ismételten azzal próbálkozott a terrorizmus, hogy félelmet ültessen oda, ahol örömnek kéne lennie, és hogy megosztást keltsen ott, ahol fiatal embereknek és családoknak kellene örömteli módon egymásra találni”. Megosztást – igen, emögött az az üzenet van, bármi is történt, nehogy valami rosszat gondoljunk ezekről az emberekről!  Ráadásul hülyeség is. Nem „megosztást” akarnak ők elérni, hanem hitetleneket akarnak ölni. És ez sikerült.


Ma a nyugati világban nagyobb a félelem attól, hogy valakit „iszlamofóbnak” meg „xenofóbnak” bélyegeznek, mint attól, hogy felelősséget vállaljon a rábízott életekért. Helyette szóvirágokba, krokodilkönnyes szolidaritási szólamokba meg más hasonló pótcselekvésekbe menekülnek. Vajon a profilképek lecserélése, meg a #prayforManchester (Paris, Stockholm, stb.) olyasmi-e, ami megrémíti az iszlámistákat? Nem hiszem. Vajon az a semleges nyelv, ami a lényeg elkerülését szolgálja, hozzájárul-e megoldáshoz? Itt van például ez a kifejezés: „radikalizálódni”. Olyan ez, mint valami betegség – egyszer csak elkapja valaki, és hipp-hopp, már radikalizálódott is! Fel sem merül, hogy ki az aki radikalizál? És melyek a veszélyességi faktorok? Mondjuk csökkentené-e a „radikalizálódás” esélyét az, ha a gyűlöletkeltéssel foglalkozó prédikátorokat kiutasítanák? Ha egyes, radikális muszlim gyakorlatot követő országok minisztériumai nem ruházhatnának be az Unió területén vallási intézményekbe? Ha nem a „rasszizmus elleni küzdelem” foglalná el a mindennapi kulturális ágendát, hanem a nyílt vita az iszlám egyes gyakorlati vonatkozásairól? Lehet, hogy akkor talán nem kerülne sor a rotherhami erőszaksorozathoz hasonló esetekre? Akkor talán nem kellene elfogadni Sadikh Khán és Hollande ex-elnök megállapításait arról, hogy a terror – ha úgy tetszik, a belső hadiállapot - most már állandó kísérője lesz az európai emberek életének.

Nem az Iszlám Állam a terror gyökere. Már Európában van, itt élnek azok, akik keltetik. Ha Európa továbbra is azon lesz, hogy a saját gyökereit elvágja, ha a saját kultúrát alárendeli másokénak, akkor bizony prédául fogunk esni a terroristáknak.

Európában ma Magyarországon van a legmagasabb terrorkészültség. Úgy hívják: jogi és fizikai határzár.

 

(Kép forrása: itt.)