Ahogyan a jobboldali szavazatok összesített száma valamennyivel már Veszprémben is meghaladta a „baloldali” jelöltre adott voksmennyiséget, Tapolcán ez a különbség sokkal látványosabb lett. Ki tudja, a Fidesznek Kész Zoltán, avagy Rig Lajos győzelme fáj-e jobban, de Tapolca után az MSZP már a veszprémi eredménynek sem örülhet igazán.


Magyarországon ma legalább négy millió szegény vegetál, hozzávetőlegesen tehát az ország fele szegény, ennél is több a szociális lecsúszástól rettegők száma, s ehhez képest az MSZP ma legfeljebb a politikai pálya egyharmadán játszik. Nincs baloldali alternatíva, ha leegyszerűsítve azt értjük ezen, hogy egy politikai erő a szociális biztonságot tartja a legfontosabb célnak, s nem rendeli azt mindenáron alá és minden mértéken felül a profitlogikának. (Semlegesebb szóhasználattal: a gazdasági makromutatók alakulásának.) De nálunk a szaporodó és mélyülő szociális feszültségeket a szélsőjobb egyre ügyesebben csatornázza be, miközben már a Fideszből is sikerrel mazsolázza – hogy ne mondjam, cukizza – ki a kimazsolázhatókat.

(Fotó: MTI/Varga György)

Hiába hirdet egy ideje már markáns baloldali fordulatot az MSZP új vezetése, nyomát se látni annak, hogy a szocialisták túlléptek volna a különféle árnyalatú liberális szórványpártokkal folytatott meddő összekapaszkodáson. Persze ehhez se médiájuk, se önálló szellemi infrastruktúrájuk nincsen, márpedig ezek nélkül nehéz elhitetni, képviselni és sikerre vinni a pártvezetés többsége által talán még őszintén is szándékolt fordulatot.

Ha most hallgatnak a szirénhangokra, melyek szerint a liberálisokkal most még inkább össze kellene fogniuk, aztán majd mindenki kidomboríthatja a saját identitását, jó, ha megjegyzik: ezek a szirének se számolni nem tudnak, se a társadalom lélektanát nem ismerik.

Összefogásuk mindeddig egyetlen szavazatot sem vett el a jobboldaltól, nem ösztönözte aktivitásra a passzív állampolgárokat, mi több, a társadalomnak éppen abból a neolib-harmadik utas katyvaszból van untig elege, amit korábban is autentikus baloldalként próbáltak meg eladni neki. Ez a kínálat vezetett Orbánék 2010-es kétharmados parlamenti diadalához, most pedig ez a szívósan életidegen koncepció hizlalja egyre telhetetlenebb gömböccé a Jobbikot.

Nem holmi „balos” hiányérzet, ellenkezőleg, az ország helyzete indokolna egy párbeszédképes, a nemzeti minimumokban a józan jobboldallal kiegyezni képes baloldali pártot.

De ehhez Tóbiáséknak nap, mint nap fel kellene adniuk egy hirdetést:

„Kalandorok, kövületek és egyéb messiások, kíméljenek!”

Hosszú menetelés lesz, ideje volna megtenniük az első lépést.