(Az aranyérmes Hosszú Katinka a 100 méteres hátúszás eredményhirdetésén a riói nyári olimpián.)


Hideg, téli este van, fapados járattal utazunk a Párizstól másfél óra buszútra található, hangárszerű Beauvais-i repülőtérre. Az utasok a repülőgép szűkös lábhelyeivel küzdenek, a teltházas járatot az olykor felsíró kisgyerekek és a gép hátuljában ülő maréknyi ittas utas hangos vihorászása tartja ébren. Minden ugyanolyan, mint általában, kivéve egy dolgot: a kabin elejében ül Magyarország világklasszis úszója, Hosszú Katinka, valamint férje és edzője, Shane Tusup.

A turbulenciáktól nyugtalan út nem alkalmas az ismerkedésre, a repülőtérre érkezés után azonban többen felbátorodnak. Egy ifjúsági vívó csapat edzője Shane-nél érdeklődik, hogy szabad-e fotót készíteni Katinkával. Az amerikai fiatalember mosolyogva, de kissé értetlenül széttett kézzel jelzi, hogy szerinte ennek semmi akadálya, azt viszont nem érti, hogy miért akarnak előzetes engedélyt kérni tőle, és miért nem egyből Katinkát kérdezik. Közben Katinka is megérkezik, és nagy vigyorral fogadja a megkeresést. Shane elkészíti a képeket a kezébe nyomott okos telefonnal.

Ez után mi is előállunk hasonló kérésünkkel és a páros bennünket is barátságosan fogad. Shane elkattintja a fotót, majd meglepődik, amikor kérjük, hogy a következő képhez ő is álljon mellénk. Ezúttal Katinka fotóz, utána pedig mindannyian beszélgetésbe kezdünk. A hangvétel egyszerű és természetes, mintha csak volt egyetemi évfolyamtársak lennénk, nyoma sincs sztárallűröknek vagy feszengésnek. Pár héttel vagyunk az úszószövetséggel kapcsolatos decemberi és januári feszültségek után, de a téma konkrétan nem jön szóba. Egy-két megnyilvánuláson érződik, hogy az úszónőnek megvan a maga véleménye bizonyos dolgokról, de nem mond egy rossz szót, vagy méltatlankodó mondatot sem.

A fent leírt személyes tapasztalat erősen cáfolja a negatív bulvárhíreszteléseket és a „volt barátok” lesújtó Facebook bejegyzéseit, amelyekkel „őszinte” kiábrándultságot igyekeznek színlelni Katinka „magának való” viselkedése miatt. Aki ilyen eredményesen úszik – és ráadásul sokszor árral szemben –, az könnyen kerül az irigység célkeresztjébe. Azonban az eredmények magukért beszélnek, és elnyomják a szkeptikus hangokat. Az úszás előnye, hogy nincs benne ellenfél, aki „felrúg”, nincs „rosszul passzoló” csapattárs és „igazságtalanul” fújó bíró. A személy önmaga van, és csak rajta múlik, hogy tehetségével élve milyen eredményt ér el. Az úszók esetében a versenymedencében nyújtott teljesítmény jól tükrözi a befektetett fizikai és szellemi munkát, jelentősen leszűkítve ezzel az önbecsapó magyarázkodások és a személyes sikert elvitató gyalázások lehetőségét.

Mindez segít stabil alapokra helyezni az önértékelést, egészséges önbizalmat ad, valamint kellő lelki erőt arra, hogy a személy kiállhasson igaza mellett, visszautasíthassa a kívülről érkező, állandó önmegkérdőjelezést, elbizonytalanodást és álszerénységet követelő elvárásokat. Erről tanúskodnak Katinka sokat vitatott sajtóközleményei is. Egy külföldöt megjárt, hazáját szerető és Magyarországot nemzetközi színtéren bravúrosan képviselő fiatal tehetség jobbító szándékkal, határozottan kiállt igaza mellett. Mentalitásváltást követelt a hazai úszósportban nemcsak a saját, hanem a többiek érdekében is. Az óvatos megfogalmazás ellenére a status quo-hoz görcsösen ragaszkodók ezt támadásként élték meg. A még mindig csak húszas éveiben járó Katinka határozott kiállását sokan tévesen követelőzésként, a tisztelet és megbecsülés hiányaként értékelték. Érdemes azonban elgondolkozni azon, hogy milyen lenne nemzetünk jövője, ha pont a rendszerváltáskor született fiatalok (Katinka 1989-ben látta meg a napvilágot) nem próbálnák meg tovább vinni elődeik művét, és nem lenne igényük változtatni azokon a még megmaradt gondolkodás- és viselkedésbeli problémákon, amelyek régóta nyomják a magyar néplelket. Mi lenne, ha a fiatalok kényelmesen, vagy mély közömbösséggel elfogadnák, ami van, és nem tennék hozzá a világhoz a maguk részét? A Hosszú Katinkához hasonló eredményes fiatalokat nem furcsállani, megkérdőjelezni és támadni kell, hanem kiemelni, mint a tehetség és a szorgalmas munka által elért siker példaképét, alternatívát állítva ezzel a média által kínált botrányhős tucatsztárokkal szemben. Ha valami, akkor ez az egész nemzet javát szolgálná.

Hajrá Katinka! Hajrá Magyarország! Hajrá Magyarok!