A megosztott és gyenge hazai balliberális ellenzék úgy tűnik, letett az “oktatás, egészségügy, korrupció” kommunikációs panelről, és a “Moszkva rossz, Brüsszel jó” fordulattal próbálkozik. Aki kimarad mageurópából, az (örökre) lemarad – harsogják. 

Lengyel nővér és vízvezeték szerelő. Korábban tőlük féltek a franciák és hollandok.


Nézzük csak, mihez kérte Macron néhány közép-kelet-európai ország támogatását. Macron nehéz helyzetben van, az általa várt közös eurózónai költségvetésért a hitelező északi országok strukturális reformokat várnak. Az ambiciózus francia elnök előtt azonban ott lebeg két hasonlóan ambiciózus elődje, Sarkozy és Hollande példája, akiket a népharag pont ilyen reformok miatt söpört el. Előbbi hatvanról hatvankét évre emelte a nyugdíjkorhatárt, utóbbi a munkaerőpiac óvatos reformjába kezdett. Mindkettőt elsöpörte a népharag. A hasonló tervek miatt már most ritka népszerűtlen Macronnak 10 év el nem végzett munkáját kéne rohamtempóban bepótolnia.

Macron elnökként folytatja gazdasági miniszterként elkezdett munkáját, a munkaerőpiac reformját, aminek része a kiküldött munkavállalók kérdése. Olyan munkásokról van szó, akik otthoni (alacsonyabb) bérükért dolgoznak egy másik tagországban. Berlin Párizs és Bécs régóta neheztel e miatt, mivel ez a gyakorlat főként a szállítmányozás és az építőipar területén jelent előnyt a kelet-közép-európai cégeknek. Brüsszel tavaly már nekifutott a kiküldési irányelv módosításának, ám akkor 11 tagország megakasztotta ezt.

Mivel újra várható az irányelv módosítása, Macron most a 11 országból legalább négyet ki akar piszkálni: Csehország és Szlovákia alig érintett a kiküldetésben, míg Bulgária és Románia régóta áhított schengeni tagságáért cserében változtathatná meg álláspontját.

A francia elnök most a bécsi, prágai és pozsonyi szociáldemokrata kormány által elindított szlovkovi együttműködés vezetőivel találkozott, így megvolt az ürügy, hogy miért nem hívták meg a budapesti és varsói konzervatív kormányfőt.

Macron jól játszik az által megszólított országok vágyainak húrjain. Csehország miniszterelnöke az eurózónabéli megfigyelői tagsággal a nyugathoz tartozás igényét jelezte a választás előtt álló országa polgárainak, ám emlékezhet Donald Tusk akkori lengyel miniszterelnök hasonló próbálkozására 2010 végéről, amit Berlin azzal utasított vissza, hogy vagy bevezetik az eurót, és akkor ott ülhetnek az asztalnál, vagy felejtsék el az egészet. Tusk egyébként euróoptimista kormánya akkor nem vezette be az eurót.

De nézzük a másik “kiválasztottat”, Romániát. Nemrég Merkel német kancellár Bulgáriának ígérte meg a schengeni tagságot, most Macron Románia előtt húzta el a mézesmadzagot. Persze itt is igaz hogy “az a klub, amibe felvesznek, az már olyan is”. Nincsen ez másképp Schengennel sem, amit Hollandia korábban a migrációnak elsőként kitett Olasz- és Görögország nélküli eurózónára korlátozott volna.

Ráadásul idén decemberben lejár az a kétéves határidő, ameddig a belső schengeni határokon ellenőrzéseket lehet végezni. Berlin és Bécs is jelezte, hogy a migrációs és terrorveszély miatt fenntartanák az ellenőrzést.

Brüsszel és a nyugati fősodrú sajtó a V4 megosztottságáról cikkezik, amit a hazai balliberális ellenzék is kéjesen visszhangoz, náluk a V4 már régen V2+2. Azt már mi tesszük hozzá, hogy eddig is voltak kérdések, amelyekben a visegrádiak véleménye különbözött, ilyen pl. az Oroszországhoz való viszony. Van számos olyan kérdés is, amelyben azonos állásponton vagyunk, ilyen pl. a kohéziós és agrártámogatások kérdése, vagy a nagyszámú idegen népesség Brüsszel által erőltetett kötelező betelepítésének elutasítása.

Robert Fico elegánsan oda is szúrt Macronnak: Ha a kiküldési irányelvről akar tárgyalni, miért nem hívta meg a legnagyobb kiküldőnek számító Lengyelországot. Egységben az erő! – ebből is látszik, hogy Szlavkov nem helyettesíti Visegrádot.

 

(Kép forrása itt.)