Bejött Recep Tayyip Erdogan elnök húzása, az előrehozott választásokon pártja fölényes győzelmet aratott. Mutatis mutandis, akár nemrég a görög Alexis Ciprasz, Erdogan szintén lapot kért a tizenkilencre és neki is bejött. Tudnak valamit ezek a görög és török fickók, függetlenül attól, hogy bal- vagy jobboldaliak-e.

Európa, jelesül Merkel asszony fellélegezhet. Migrációs politikájában már eddig is az illiberálisnak, autoriternek nevezett Erdoganra tett, olyannyira, hogy tőről metszett liberális demokrata mivolta ellenére törökországi vizitjével még a választási kampányban is besegített neki. Eközben pedig Juncker Brüsszelben magyarázta buzgón, hogy Erdogan olyan, amilyen, de tetszik, nem tetszik, most nélkülözhetetlen partner, nem muszáj hát tüzetesen a körmére nézni.


Ismerjük az ideillő mondást: Britanniának nincsenek barátai, csupán szövetségesei.        

S a maga módján Washington is elégedett lehet: az amerikaiaknak geopolitikailag mindig fontos volt, hogy Ankara kemény kézzel kormányozzon.

Mérget azonban mégsem vennék rá, hogy mindennek sokáig felhőtlenül örülhet a Nyugat.

A nem várt diadal olyan arányú, hogy belpolitikailag Erdogan gyakorlatilag szinte mindent megtehet. Impozáns részvételi arány (87%) mellett az AKP egyedül több szavazatot ért el (49, 7 %), mint az őt követő három párt összesen. Legerősebb ellenzéki erőként a balközép Köztársasági Párt, a CHP 25%-ot kapott, a jobboldali Nemzeti Cselekvés Pártja, az MHP 12%-ot, a kurdbarát baloldali Népi Demokratikus Párt, a HDP pedig megugrotta a 10%-os parlamenti küszöböt, 10,41%-ot kasszírozva be. Az összesen annyi mint: felfelé kerekítve is csak 47,5 %.

(Támogatói üdvözlik Erdogan elnököt egy szavazóhelyiség előtt Isztambulban.) 

Ha igaz, hogy Erdogan annak reményében játszott az előrehozott választásra, hogy utána bevezethesse majd saját elnöki rendszerét, akkor ennek most már csupán az időzítése kérdéses. Ha akar, könnyen képes lesz bármilyen erős kezet produkálni, csak az a bökkenő, nem túl erőset-e? A kurdok máris tevőlegesen jelezték, mi a véleményük Erdogan győzelméről, mondván, hogy az ő ügyüket semmilyen autoriter változás sem fogja megoldani, sőt. S mindeddig sok szakértő is úgy vélte, maguk a törökök sem igen fogékonyak az elnöki rendszer kiépítésére, igaz, e vélemények az eredmények ismeretében bizonyára változhatnak

Európának azonban saját bejáratú dilemmája van. Vajon Erdogan triumfálása hogyan hat ki a migrációs ügyekben már eddig is előnyös török alkupozíciókra? Emelik-e a tétet azzal, hogy többet követelnek majd, mint eddig, hiszen mivel Erdogan erősebb lett, ezt nyilván megtehetik. És nyilván meg is teszik.

Merkeléknek tehát egy megerősödött illiberális és autoriter iszlamista főnökkel kellene dűlőre jutniuk, hogy megállítsák a más országokból feléjük áradó iszlám migrációt. Mégpedig mielőbb. Hogyan érik ezt el? Több engedménnyel? Még több elnézéssel? Netán praktikusan még jobban szeretik majd Erdogánt?  

Erre mondják azt, hogy ideológiailag „érdekes” helyzet.

Mert például, ha Erdogant igen, akkor a szír Aszadot miért nem?