Nézem a német tv különböző vitaműsorait, ahol szakértők már nyár óta a “menekültek” “integrálásáról” = letelepítéséről beszélnek. Német logika szerint a megoldandó feladatra összpontosítanak: A 600 000 jelenleg betöltetlen munkahelyre nem jelentkezik senki. Egyszerűen nem találnak ennyi alkalmas embert.

Pedig lenne honnan meríteni: 2,5 millió munkanélkülit tartanak nyilván csak Németországban. Az európai összehasonlításban alacsony (6-7%) felnőtt- és ifjúsági munkanélküliség mellett is bőven kijönne ez a létszám. Ha a németek nem jelentkeznek a hiányszakmákba, akkor itt vannak az eurózóna perifériájának országai, ahol, mint pl. Franciaországban rekord-magas (10%, 3,5 milliós) a munkanélküliség. Valahogy ők sem mozdulnak, inkább maradnak segélyen.


Az Európa perifériáján élő fiatalok körében még magasabb a munkanélküliség, Spanyol- és Görögországban 50%, Olasz- és Horvátországban 40%. Ők igazán képzettek, életerősek és rugalmasak is. Ráadásul a fapados járatokkal a vén kontinensen belül már igazán nincsenek is távolságok. Ők mégis inkább a mama-hotelben maradnak, és várnak tovább a “nagy” lehetőségre.

Nem csoda, ha a most nagy számban érkező migránsok beindították a német közgazdászok fantáziáját. A sok életerős férfi az 1950-es és 1960-as évekre emlékezteti őket, amikor a török vendégmunkásoknál is azt tervezték, hogy jönnek, dolgoznak, majd hazamennek. Mint tudjuk, idővel jött utánuk a család is, ezért most szentül megfogadják, hogy a migránsoknál korlátozzák a családegyesítést.

Mások azt számolják, hogy ha az eurózóna gazdasági növekedése a 2008-as válság óta nem tudott elrugaszkodni az 1-2%-os tartományból, akkor 10-20 millió “új fogyasztó” belépésével minden bizonnyal végre beindul majd a növekedés. Ehhez persze mégis nagyvonalú családegyesítési politika kellene, ami növeli a szociális és oktatási kiadásokat.

Itt zárul a kör: Ha az idén érkezett 1-1,5 millió migráns a menetrend szerint 2 év alatt tényleg megtanulna németül, és 3 év alatt a duális szakképzés keretében valóban át lehetne képezni őket a hiányszakmákra, akkor még talán kijönne a matek. De mi van, ha mégsem így lesz!?

(Egy portugált asztalost, az egymilliomodik vendégmunkást üdvözlik Németországban.)

Pedig egyes vezető német közgazdászok már egyenesen egy új aranykor eljövetelét látják: A még Csipkerózsika-álmomban lévő Juncker-terv 317 milliárd eurójából a migránsokat befogadó országokban (= Német- és Svédországban, valamint Ausztriában) elindulnak a nagy lakásépítési programok, amelyekhez nagy számban kell majd az így átképzett munkaerő.

A gazdaságélénkítésre frissen nyomtatott eurómilliárdok a várakozások szerint majd felpörgetik a belső keresletet, így az exportorientált német gazdaság is függetlenebb lesz a lassuló kínai, vagy az olajbevételektől függő arab és orosz piacoktól.

Papíron tehát minden rendben, megvannak a tervek. De mi lesz, ha a legrosszabb forgatókönyv szerint a migránsok nem tanulnak meg németül, nem akarnak hiányszakmákat tanulni, munkanélküliek lesznek és ráadásul még maguk után hozzák a családjaikat is? Sebaj, mondják, akkor legfeljebb majd a havi €404 szociális segélyt fogják a német boltokban elkölteni…