Komolyra fordítva a szót, az elmúlt évek tapasztalatai alapján a jó idő beköszöntével drasztikusan megnő az Európába irányuló illegális migráció. A legfrissebb adatok arról tanúskodnak, hogy ez az idei évben sem lesz másként. A Nemzetközi Migrációs Szervezet jelentése szerint a 2018-as év első 122 napjában összesen 22 439 illegális migráns érkezett Európába a tengeri útvonalakon. Ez csak azoknak a bevándorlóknak a száma, akiket az illetékes hatóságok sikeresen regisztráltak.


A helyzeten valóban javított a „mediterrán taxi” működésének korlátozása: az olasz és a görög parti őrség már nem olyan elnéző azokkal a migrációt támogató NGO-kkal, akik átfuvarozzák az illegális bevándorlókat a líbiai partokról Európába. A szigorúbb intézkedéseknek köszönhetően a tengeri útvonalon érkező migránsok „mindössze” 42 százaléka száll partra Olaszországban, 38 százalékuk pedig Görögországban. A probléma viszont nem oldódott meg, mindössze annyi történt, hogy a földközi-tengeri migráció egy jelentős hányada most már Spanyolországot sújtja: a tengeren érkezők 20 százaléka kötött ki a spanyoloknál.

Az a húszezer ember, aki a Migrációs Szervezet adatbázisában szerepel, csak a töredéke az Európába érkező illegális bevándorlóknak. Az EU ugyanis nem engedélyezi a valódi célországoknak – Franciaország, Egyesült Király, stb. – hogy az első biztonságos országba deportálják az illegális bevándorlókat. Csak és kizárólag abba az uniós tagállamba lehet visszaküldeni őket, ahol először regisztrálták őket. És itt bezárul az ördögi kör: a frontországok nem érdekeltek abban, hogy regisztrálják a migránsokat – akik egyébként sem akarnak ottmaradni – hiszen minél többet regisztrálnak, annál többet küldhetnek vissza hozzájuk. Becslések szerint a migránsok kétharmada regisztráció nélkül vándorol a schengeni övezetben. A holland migrációs miniszter szerint a Hollandiába érkező migránsok 95 százaléka egy másik egy másik schengeni országból érkezik.

A migránsok döntő többsége tehát a gyakorlatban szabadon dönthet arról, hogy melyik tagállamban nyújtja be menekültügyi kérelmét: ha kellően ügyes, akkor nem kell leragadnia valamelyik szegény görög szigeten, hanem tovább mehet Merkel mamához Németországba, ahol sokkal jobb szociális segélyek várják.

Brüsszel elhibázott politikája kiszolgáltatottá teszi Európát, és ezen, az EU-s döntéshozatal tempóját ismerve, a júniusi uniós csúcs sem fog változtatni.

 

(Kép forrása itt.)