„307 bevándorlót kell csak befogadni 2017-ig!” Emlékszünk a tavaszi vitákra, amikor a hazai ellenzék még “álproblémának” nevezte az újkori népvándorlást, és kéjesen számolta át a kormány figyelemfelhívó kampányának költségeit a ránk éppen akkor jutó kvótára. Már akkor is sokan sejtették, hogy ennél sokkal nagyobb számok jönnek.

Az Európai Bizottság májusban a kvóta alapján a menedékkérők 1,79 százalékát osztotta volna Magyarországra. Ez 160 000 migránsnál 2864, míg egymilliónál 17 900 főt jelentene. Ráadásul olyan emberekről beszélnénk, akiknek zöme inkább Németországba és Svédországba szeretne menni. Budapest a nemzeti konzultáció és a határzár körüli polémiával tudta elérni, hogy a “balkáni útvonal” kapujaként mentesüljön a befogadási kvóta alól.


Az uniós belügyminiszterek hétfői brüsszeli tanácskozásán több okból csak elvi megállapodás született arról, hogy 160 000 migránst osztanak szét a tagországok között. A sokadik “végső” döntést most éppen a lengyel parlamenti választás után, de még a bécsi tartományi választás és az Európai Tanács október közepi ülése előtt akarják meghozni.

Az idő sürget, mert hetente egyre több migráns akar a tél, és a szigorodó szabályok hatályba lépése előtt “vágyai földjére”, Németországba, vagy Svédországba eljutni. Ezt a tempót már a németek sem bírják. A német adófizetők rettegve látják a tv-ben, amint egyre távolabbi országok (nemrég Irak ) polgárai tüntetnek Merkel kancellár képével. Változást és jobb életet követelnek maguknak helyben, vagy szabad utat Németországba.

Nem csoda, ha a “befogadási kultúrába” hamar belefáradó németek is szeretnék tudni, mikor lesz vége a menekültáradatnak. A német politika és média annyira azért nem őszinte, hogy megmondja nekik: Berlinből invitálták a tömegeket, és igazából onnan is tudják csak leállítani őket. Ehhez azonban olyan döntések és tv-képsorok kellenek, amelyeket (még) egyetlen német politikus sem mer felvállalni. Marad a maszatolás és improvizálás.

(Határellenőrzés a német-osztrák határon.)

A látványos német határellenőrzések váratlan bevezetésének ekképp több okot is tulajdonítanak: Üzenni akartak a migránsoknak, hogy nem lehet akadálytalanul Németországba bejutni. Üzentek a német frontállam Bajorországnak is, amely befogadóképessége határára érkezett, és aggódott a szeptember 19-én kezdődő Müncheni Sörfesztivál imázsa miatt. De üzentek a kötelező kvótát ellenző tagállamoknak is, hogy a lezárt német határok előtt feltorlódó tömeghez képest a kvóta talán mégis a “kisebb rossz”.

Miközben nemrég még Merkel kancellár Cameron brit kormányfőt emlékeztette a szabad munkaerő-áramlás és mozgás vívmányára, addig most pont a németek zárták le határaikat. A példa ragadóssá vált, azóta alig van olyan tagország Belgiumtól Finnországig, amely ne akarná nemzeti hatáskörbe venni határai ellenőrzését. Persze “szigorúan” csak a schengeni kódex keretein belül.

Berlin nem adja fel a kvóta ötletét, és a “Mamma Merkel” kegyéből uniós pozícióba katapultált politikusokat küldi csatába. Juncker bizottsági elnök megválasztása ellen Cameron brit miniszterelnök mellett Orbán Viktor is szót emelt. Az adóparadicsom Luxemburg megszorításpárti neoliberális gazdaságpolitika mellett elkötelezett korábbi kormányfője ugyanúgy tapasztalatlannak számított a világpolitikában, mint a baráti Lengyelország korábbi nemzeti liberális miniszterelnöke. Berlin vélhetően most pont őt, Donald Tuskot, az Európai Tanács elnökét küldi csatába, hogy meggyőzze az “ő” kelet-közép-európai országait az “európai megoldásról”, azaz a felső korlát nélküli, kötelező befogadási kvótáról.

A meccsnek még messze nincsen vége! A belügyminiszterek október 8-án még egyszer nekifutnak, és ha ott sem születik megoldás, az Európai Tanácsban kell az állam- és kormányfőknek politikai megoldást találniuk. Német politikusok már pedzegetik, hogy akkor már izomból is hajlandóak leszavazni a kötelező kvótát ellenző kelet- és közép-európai országokat.