Vajon tényleg azt akarta-e mondani, hogy a terroristák (…) „ugyanolyan elv” mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány”? Mert ha igen, akkor így azzal mond búcsút Magyarországnak, hogy a magyar kormány terrorista. A magyar nyelvben tudniillik az „ugyanolyan” szó azonosságot, még csak nem is hasonlatosságot jelent, az „ugyanolyan elv” tehát félreérthetetlenül kirakja az egyenlőségjelet a terrorizmus és a kormány között. Ami nyilvánvaló ostobaság, sőt, hiba, vagyis súlyosabb baki a politikai elfogultságon alapuló bűnnél is.


„Ugyanolyan” helyett nem az „ugyanúgy” kifejezést akarta volna használni a nyelvünkben nyilván hibaszázalékkal közlekedő nagykövet úr? Mondván, hogy a terroristák ugyanúgy elvek mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány. Igaz, így sem fest sokkal jobban a mondat, de ezt azért könnyebb lenne kimagyarázni. Legalább ez nem azonosítaná teljes mértékben a kormányt a terrorizmussal, „mindössze” annyit sugallna, hogy ez is, az is „elvek mentén” kreálja az ellenséget. Ami persze nagy találati pontossággal ráfogható a világ valamennyi politikai szereplőjére, példának okáért a holland pártokra is, ily módon aztán az egész mondatnak semmilyen specifikus értelme sincs. De ha mégis így mondta volna, felfogható lenne bocsánatos nyelvbotlásnak.  

Apropó, ellenség.

Scheltema úr érezhetően nagy bajban van ezzel a fogalommal, mert bizony bakit bakira halmoz, amikor óvatlanul szóba hozza.

 „Magyarországon (…) minden fekete-fehér, (…) csak pro és kontra álláspont lehetséges, valaki vagy velünk van, vagy ellenünk. Klasszikus marxista világlátás.”

Ha nyelvünkben nem is lehet tökéletes a derék hollandus, históriánkban lehetne azért olvasottabb. Kádár János, közvetlenül innen a közelmúltból például elég marxista volt, de mintha mondott volna valami olyat, „Hogy aki nincs ellenünk, az velünk van”. A pro és kontra tehát mégsem annyira balos és a legkevésbé sem mai találmány, mint ahogyan azt Scheltema úr sugallja.  Fennkölt liberális sejtetése, hogy itt és most valamiféle „klasszikus marxista világlátás” működik, több szempontból is hahotára késztetheti a műveltebb olvasót.

Már csak azért is, mivel a nagykövet úr politológiából sem érdemelne jelest. A barát-ellenség dichotómia, mint a politikai specifikus kritériuma Carl Schmitt teoretikus leírása, túl azon persze, hogy amióta világ a világ, a politika gyakorlatilag mindig (a demokráciákban is) erre a rugóra jár. Carl Schmitt még csak rózsaszínű baloldalisággal sem vádolható, világlátása ily módon klasszikusan jobboldali, bár azon belül cseppet sem liberális.

Hollandiában mi bezzeg mindig a kompromisszumra törekszünk, legyen benne ebből is, meg abból is kicsi, mondja nekünk oktatólag Scheltema úr. Ehhez képest honfitársa Geert Wilders, egy ellenlábas holland párt tagja, olvasván a nagyköveti eszmefuttatást, tömör sarkossággal így fogalmazott: „Idióta.”

Kíváncsian lessük, hogyan lesz ebből – a Scheltema úr önképével bizonyára ütköző véleményt is beszámítva – példás németalföldi kompromisszum.

 

(Kép forrása itt.)