(Kép forrása: itt.)


A hívei is az ancien régime-et temetik és vele arendet, ami után veszélyes rendetlenség jön. Pedig 1917 után Moszkvától Berlinen át New York-ig – leszámítva kis, ideig-óráig ellenálló szigeteket, mint Budapest – mindenütt a haladás, a változás híveiből került ki a politikai, gazdasági és kulturális elit, akik mindent meg akartak változtatni a törvényektől, intézményektől, államformáktól és határoktól kezdve a vallásig, családig és a szexuális életig, kivéve egy dolgot: a saját pozíciójukat. A status quo-t az jelentette, hogy a változtatók helyzete változtathatatlan. Na most, a konzervatívok és a haladárok  -  az angolszász világban, amely uralja a mai politikai gondolkodást  – a változáshoz való viszonyuk alapján értelmezték önmagukat és vitapartnereiket. A konzervatívok – állítólag – nem vagy csak lassan, óvatosan változtatnának, míg a haladárok bíznak a nagyszerű jövőben és minden változásnak örülnek. Ezt talán legegyértelműbben a Kommunista Kiáltvány fogalmazza meg, a végén található fenyegetés bevezetéseként: „a kommunisták mindenütt támogatnak a fennálló társadalmi és politikai állapotokkal szembeforduló minden forradalmi mozgalmat.” Obama kampányjelszava a változás volt, amit nemrégiben az MSZP is elkezdett használni.

A változás feltétlen támogatása minden ellenkező haladár tapasztalat – III. Napóleon választási győzelme, majd Hitleré, később Reagané és Theatcheré  – ellenére szinte töretlennek tűnt. 2016-ban pedig a világháború utáni politikát, gazdaságot és kultúrát meghatározó angolszász világban az aktuális evilági megváltás felé vezető úton visszafelé változás történt. Az angolszász világ győzelmét egykor bejelentő Francis Fukuyama most azon kesereg, hogy Trump jelszava és a Brexit egyaránt a visszafelé változásra hívott fel – make America great again, és take back control -, és sikerrel. Valami elveszett visszaszerzésére, a haladás visszafordítására szólítottak fel. A világ két meghatározó hatalma, és haladáraink álmainak eddigi megvalósítja, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság visszafordulna, ahogyan egykor a reakciós magyar nemesek az alkotmány visszaállítását akarták a felvilágosult II. Józseftől.

A haladár optimizmus szerint a haladás feltartóztathatatlan, a dohos szagot árasztó maradiak gonoszságból, butaságból, esetleg önző érdekeikből fakadóan legfeljebb csak lassítani tudják, de sem feltartóztatni, sem visszafordítani nem lehetséges. Az értelmesnek vagy józannak nevezett jobboldali és konzervatív elfogadta a haladár célokat és nyelvezetet, ezzel átadta a kezdeményezést, a tematizálást a hegemón helyzetben lévő csoportnak. Az számított szalonképes konzervatívnak vagy jobboldalinak, aki hallgatólagosan elfogadta, hogy a világ csak a balliberális célok felé változhat, ezek a változások szükségszerűek, és az ő szerepe csak lassítás vagy valamiféle „mérsékelt középút” követése lehet. Mintha a magántulajdon felszámolását ellenzőktől azt várnák el, hogy a mérsékelt jelző kiérdemlése érdekében fogadják el legalább a magántulajdon felének a felszámolását. A lassítás, avagy mérséklet lett a háború utáni jobboldal vagy konzervatívok fő identitása, de semmiféleképpen nem a tartalmi eltérés a jóléti állam, a kulturmarxizmus, az emberi jogi fundamentalizmus programjaitól. Reagan és Thatcher forradalmáig töretlen volt ez a behódolás, ám a szabad piac retorikája és az amerikai Kulturkampf jelezte, hogy az angolszász világban a haladár program már korántsem evidens.

A késbe maguk futottak bele, amikor elhitték, hogy a történelemnek vége lehet Jézus második eljövetele nélkül, hiszen a haladár szemlélet uralta a politikai gondolkodást, az egyetemeket és a médiát, és természetesen a gazdaságot. Akit pedig nem sikerült domesztikálni, azokat lesajnálták vagy radikálisoknak nevezték. Most pedig a meghatározó országban a radikálisnak nevezett politika került hatalomra. Ha más nem is, a határok és szuverenitások felszámolásának szent folyamata most visszafordulni látszik. És a folyamat ki tudja hol áll meg? Lehet, hogy a végén mégis megmaradnak az elkülönített fiú és lány WC-k?!

A létező politikai, vallási, erkölcsi, szexuális és mindenféle határok és korlátok lebontásában eddig jeleskedő baloldal és liberálisok mostanában felfedezni látszanak az eddig megvetett rend, korlát és hasonló képzeteket, és a változást kevéssé üdvözlik. Azt csak a jövő mondhatja meg, hogy a változásba vetett optimista reményük visszatér-e vagy – ahogyan most halljuk és olvassuk – tartósan berendezkednek a „haladás vívmányainak”, a status quo-nak védelmére.