Miután a házigazda Lukasenko, akit a Nyugat régóta és következetesen Kelet-Európa egyik diktátorának nevez, lovagias virágcsokorral fogadta a láthatóan tartózkodó arckifejezésű Angela Merkelt, a Nyugat egyik (primus inter pares) vezetőjét, már sejteni lehetett, hogy ez a mostani minszki „leosztás” bizony a diktátoroknak minősített keleti szláv vezetők partija lesz. Valószínűleg nem az utolsó a zajló ukrán játszmában, de pillanatnyilag a legfontosabb. 

Csak nagy vonalakban nézve, mit ért el Putyin?


– A Nyugat hallgatólagosan tudomásul vette a Krím visszacsatolását, hiszen azzal, hogy erről szó sem esett most, ez immár de facto „szentesíttetett”; 

– papírra vetették, hogy Ukrajna alkotmányjogilag is decentralizált állam legyen, vagyis az orosz befolyást Putyin elvileg anélkül biztosíthatja Kelet-Ukrajnában, hogy közvetlenül magára venné az ország gazdasági lábra állításának költséges terheit, ezt inkább előzékenyen átengedi az erre egyébként mindeddig nem sok hajlandóságot mutató Nyugatnak;

– demonstrálta, hogy a „közel külföldön” (az orosz külpolitika nevezi így az egykori szovjet tagköztársaságokat), tetszik, nem tetszik ez nekünk (értsd: a Nyugatnak), az orosz érdekek a dominánsak, s nem valószínű, hogy ezek után Ukrajna NATO-tagsága mint megoldás, komoly nyugati opcióként merülne fel.

Hogyan érte ezt el?

Kihasználta, hogy a nyugati értékközösség sem az EU, sem a NATO esetében nem jelent feltétlenül tagországi érdekazonosságokat. Mások az USA, Lengyelország, a Baltikum és mások Németország, Franciaország (horribile dictu: Magyarország) érdekei, nincs olyan ország a világon, amely az értékek nevében eltekinthetne az utóbbiaktól. Sánta hasonlat, de közös értékeket valló nyugati országok is háborúztak már egymással a történelem során, s hogy egy még sántábbat mondjak: Churchill és Sztálin aztán igazán nem voltak klubtársak, adott pillanatban mégis összefogtak Hitler ellen, mert ezt diktálta közös érdekük. A nemzetközi politikát a reáliák és nem az ideák működtetik, a történelem valahogy nemigen akar véget érni.

Putyin jól licitált, miközben tudta, hogy a Nyugat nem tehet fel mindent egy lapra, azaz a háborúra, pókernyelven szólva nem hívja le az all in-t.

(Fotó: MTI/Illyés Tibor)

De most stabilizálnia is kellene nyereményét.

Ha a Balkán után Ukrajnában is az USA tenne rendet, ez sok egyéb konkrét és rettentő veszély mellett, megint csak az Unió politikai-katonai gyengeségét bizonyítaná. Ráadásul az ilyen rendteremtés, ahol ez eddig bekövetkezett, sokkal inkább az elvakart, semmint a gyógyuló sebek valóságát jelenti, különben a rendteremtés után annyi évvel, miért áramlanak errefelé szinte megállíthatatlanul – most éppen Koszovóból – a menekültek? 

Innentől tehát a kölcsönös józanság realitása és nem póker logikája lehet csak nyerő. Minden szereplőnek észen kell(ene) lennie, kinek-kinek visszaszorítva a saját radikálisait.