A progresszív adó a XX. században még lehetett igazságos és hatékony. A XXI. századi “fiskális turbókapitalizmus” idején azonban ez már leginkább egy kifutó modell. Kelet-Közép-Európában minden bizonnyal. Amióta ugyanis a gazdagok és a multicégek 1990 után felmondták a szolidaritást a szegényekkel és a jóléti társadalommal, a progresszív adó létjogosultsága igencsak megkérdőjeleződött.

A progresszív adó ugyanis leginkább ott fejti ki áldásos hatását, ahol a társadalom leggazdagabb tagjai is rendszeres havi bérjövedelem formájában vesznek ki pénzt vállalkozásaikból. A neoliberális gazdaságpolitika azonban pont ezen változtatott 1990 után: A tőkejövedelmek adóját csökkentették, miközben a globalizáció számtalan kiskaput nyitott az adóoptimalizáló multicégek és magánszemélyek előtt. Elég csak az egzotikus off-shore adóparadicsomokra, vagy az olyan on-shore telephelyekre gondolni, mint Ciprus, Írország, vagy Luxemburg.


A szupergazdagok tehát mára nem rendszeres havi bérükből, hanem jellemzően valamilyen más – adóoptimalizált – formában (pl. részvénycsomag eladása, osztalék, tagi kölcsön kamata) jutnak egyre gyarapodó vagyonukhoz. Kérdezzünk csak meg egy menedzsert, hogy meg tud-e élni havi 1 euró szimbolikus jövedelemből? Vagy inkább azt kérdezzük, hogy háztartásának jövedelme milyen szerkezetű, és mennyit spórol így a bérjövedelemhez képest? Örök igazság: A leggazdagabbak meg tudják fizetni azokat az ügyvédeket és könyvelőket, akik kreatív könyveléssel egyengetik pénzük útját.

Ha tehát a szupergazdagok és a multicégek felmondták a társadalmi szolidaritást, és pénzüket ahol lehet, kivonják az adózás alól (nézzük csak meg, mennyire közkedvelt az alapítványi forma a német konszerneknél), a terhek viselésére igazából nem marad más, mint a középosztály.

Itt zárul a kör: A baloldali pártok ugyanis a jóléti államból megmaradt, és mára már finanszírozhatatlanná vált szociális juttatásokat nem merik / akarják csökkenteni. Sőt, gyakran még rá is ígérnek! Jótéteményeik költségét a “gazdagoknak” kellene viselni.

Láttuk ezt 2012-ben Franciaországban is, ahol a szocialista Francois Hollande azzal nyert, hogy évi 150,000 euró fölött 45%, évi egymillió euró fölött összességében 75% jövedelemadót vezetett be. A leggazdagabb franciáknak ez nem is tetszett, köztük a felső középosztálybeli Gerard Depardieu egészen Moszkváig menekítette a pénzét. A többieknek üzent David Cameron, aki “vörös szőnyeget terített a francia középosztály pénze elé”, hogy azt a londoni City bankjaiban fektessék be.

(Gerard Depardieu orosz útlevelével. Kép forrása: The Telegraph)

Ebben a globális környezetben a progresszív adó ostora tehát leginkább a teherviselő középosztály hátán csattan, amely nem tudja jövedelmét az adózás alól kivonni. Láttuk ezt a 2010 előtti Magyarországon is, ahol a legmagasabb adókulcs az átlagjövedelem (!!!) körül lépett be. Persze, máskülönben nem jött volna be az elvárt adóbevétel.

A fentiek alapján mennyivel igazságosabb és célravezetőbb a fogyasztás megadóztatása! Ott ugyanis – a NAV-hoz bekötött pénztárgépekkel és a készpénzforgalom fokozatos visszaszorításával – jobban utolérhetőek a jövedelmek. Tankolni és élelmiszert vásárolni szinte mindenkinek kell. Annak is, aki osztalékként veszi fel pénzét, de annak is, aki minimálbérre van ugyan bejelentve, ám emellett még “zsebbe”is kap valamennyit.

A pénzügyi-gazdasági válság kitörése óta szinte az összes nyugat-európai országban ezért emelik az ÁFA-t, és ahol lehetett – mint például Svédországban, vagy Angliában – csökkentik a dolgozók és a teherviselő középosztály terheit. Ez az elv működött a monarchiabeli Magyarországon, és ez működik napjainkban is. Már persze, ha hagyják!