Minősíthetetlen viselkedésükkel közép-ázsiai hangulatot teremtettek az Országgyűlésben, és felrúgtak egy, a rendszerváltás óta tartó konszenzust. Megsértették a két legfőbb közjogi méltóságot, a köztársasági elnököt és házelnököt, és semmibe vették a legfőbb népképviseleti szerv tekintélyét. A sikertelenség és a kudarc a legrosszabbat hozza ki az ellenzékből: megint azok rombolnak, akik sose építenek.


Felhívásukra szerencsére csak kevesen voltak vevők, de az a néhány száz szélsőséges aktivista tegnap este Budapest utcáin megmutatta, hogy a baloldal reflexei a Lenin-fiúk óta lényegében nem változtak. Az elemi felháborodáson túl azonban érdemes feltennünk néhány kérdést. Vajon mi a terve a most magát ünneplő parlamenti ellenzéknek a jövőre nézve? Vajon a februárban kezdődő tavaszi ülésszak elején visszaülnek parlamenti székükbe, és folytatják törvényalkotói munkájukat, vagy a hátralevő három évet randalírozással töltik? Ha az utóbbi utat választják, azzal lényegében illegitimnek titulálják az Országgyűlés munkáját és tagjait. A szabályok semmibevétele ugyanis ezt üzeni.

Ennek maga Tordai Bence, a puccs főszervezője is rendre hangot ad, amikor Orbán Viktor kormányfőt „úgynevezett miniszterelnöknek” titulálja. Orbán Viktor és Tordai Bence ugyanazon szabályok szerint nyerték el tisztségüket, így érthetetlen, hogy a Párbeszéd politikusa magát miért tartja legitimnek, és a miniszterelnököt miért nem. Ugyanez igaz a tegnapi puccsban résztvevő többi ellenzéki képviselőre is: ha nem fogadják el a parlament működési szabályait, akkor milyen alapon veszik fel a fizetésüket?

Vagy megint arról a régi, baloldali hagyományról van szó, hogy vannak egyenlők és egyenlőbbek?