Ami Macron-t szerintük különlegessé teszi, az a kora – akkor 38 éves –, a politikai tapasztalatlansága és a „nem érdekel, mit gondoltok” hozzáállása, amivel felbőszíti a saját táborában lévő ellenfeleit. Már akkor azt jelölték meg a fő kihívásként számára, hogy vajon általános népszerűségét politikai erőre tudja-e fordítani az En Marche-sal. Régóta próbál olyan színben feltűnni, mint egy olyan ember, akinek az élete nem a politikától függ, aki bármikor készen állna valami mást kezdeni, ha nem érné el, amit szeretett volna.


Nem annyira az ötletei teszik Macron-t különlegessé – rögzíti a Politico – más európai demokráciákban közönségesnek hangzana, amit mond. Nem is attól különleges, hogy megpróbálta bezárni a bal- és a jobboldal közötti szakadékot – ugyanezt 20 éve „háromszögelésnek” hívták Tony Blair Nagy-Britanniájában és Bill Clinton Amerikájában. Ami érdekes, az az, hogy szándékosan nem úgy vesz részt a politikai játszmákban, ahogy az Franciaországban évtizedek óta szokás. Ez viszont persze lehet, hogy csak egy újabb próbálkozás arra, hogy az egyedüli játékos legyen.

Voltak és vannak persze kritikus hangok is, és az írás ezeket is részletesen taglalja. Az akkor 18 hónapja gazdaságért felelős kormánytagként úgy festik le Macron-t, mint egy szabadpiacért rajongó fanatikust, szocialista köntösben. Mint rögzítik, rendszeresen felbőszítette a kabinet munkatársait olyan állításokkal, amik messze túlmennek saját hatáskörén, és a terrorizmusra adható legjobb választ illetően szembehelyezkedett volt politikai szövetségesével, Manuel Valls-szal, Franciaország akkori miniszterelnökével.

A hivatásos politikusok és szakértők gúnyolják Macron „tapasztalatlanságát” és az olyan – ahogy ők mondják – „baklövéseit”, mint a 35 órás munkahét megváltoztatására irányuló felhívását, vagy az alacsonyabb munkanélküli segélyek szorgalmazását.

Néhányan azt gondolják, hogy csak megjátssza, hogy ő az értelmiségi, aki el van veszve a politikában, ugyanakkor természetesnek is tűnik tőle. Korábban ez évben csupán pár nap leforgása alatt felhozta Immanuel Kant-ot és Thomas Hobbes-t, hogy illusztrálja a francia–német különbségeket (egy, a Politico-val készült interjúban), a filozófus Michael Foucault-t (egy sajtó találkozón), és a szürrealista költő André Breton-t (a technikai vállalkozókhoz szóló beszédében). Sikerül úgy hangzania, mintha mesterkéletlen lenne, de így is csak idők kérdése, hogy egy stand-up comedy-s humorista kiparodizálja ezt a tulajdonságát.

Megválasztása után még kevés idő telt el, hogy érdemi ítéletet lehessen mondani államfői kvalitásairól. De az előzmények a tradicionális értékek mentén gondolkodók körében komoly aggodalmat kelthetnek.

2017. március 2-án ismertetett vallási programjában – győzelme esetére – megígérte, hogy az adminisztratív akadályok leküzdésével megkönnyítik a mecsetek építését Franciaországban. Már korábban, február 6-án kijelentette Lyonban, hogy „francia kultúra nem létezik”, és hogy „soha nem látott” francia művészetet.

Mindeközben, amikor március 30-án Waldwisse-ben, Kelet-Franciaországban vandál módon megrongáltak egy zsidó temetőt, igen elszomorító módon sem a médiumok, sem a politikai vezetők nem reagáltak. Természetesen Emmanuel Macron sem.

Amikor 2017. április 14–17-én Le Bourgetben, Párizstól 10 mérfölddel északra sor került a „Franciaország Muszlimjai” (a Muszlim Testvériség francia ágának új neve) által tartott éves találkozóra, a muszlim férfiakból és lefátyolozott tekintetű asszonyokból összeverődött 150 ezres, lelkes tömeg a gyűlésen Nyugat- és Izrael-ellenes, antiszemitán gyalázkodó jelszavakat skandált.

Figyelembe véve a konzervatív Gatestone Institute elemzését is,Franciaország számára a következő öt évben lesz majd a kockázat: a francia rendőrség szerint több mint 12 ezer radikalizálódott muzulmán él az országban, és a legtöbbjüket nem felügyelik. A rendőrségnek nincsenek eszközei arra, hogy többet tegyenek, mint amit jelenleg tesznek, és Macront szemlátomást nem érdekli különösebben a probléma. Az igazságszolgáltatás jórészt olyan bírák kezében van, akik a terroristákkal szemben engedékenyek, és ezt Macron elfogadni látszik. A bevándorlók beáramlása nem fog megállni, és Macron nyilvánvalóan nem szándékozik majd tenni ez ellen semmit. A muszlimok egyre inkább szegregálódnak a francia társadalomban, az egyre jobban kiterjedő iszlamista miniállamaikban.

Az mindenesetre tény, hogy a 2017-es elnökválasztás első fordulójának estéjén súlyos zavargások voltak Párizsban és Nantes-ban. Több mint egy évtizeddel ezelőtt, amikor Franciaország-szerte ünnepi estét tartottak, autók borultak lángba olyan kerületekben, ahol szegény emberek élnek. A nem asszimilált migránsoknak saját – akár a francia joggal is szembehelyezkedő – hagyományaik vannak, és ezt, úgy tűnik, nemcsak tűri, de támogatja is az új francia köztársasági elnök.

(Kép forrása itt.)