Az ambivalencia nem véletlenül van meg például az angoloknál. Vannak, akik egyértelműen nemzetállam-pártiak (mint pl. R. Scruton), és vannak, akik korántsem voltak azok (pl. M. Oakeshott). Nálunk ez nem létezik: egyszerre vagyunk nemzetállam-pártiak és a Trianon előtti állapot rajongói. Az ok nyilvánvalóan az, hogy ez a kérdés ma már nem eldönthető a gyakorlatban „vagy-vagy” alapon: csak a kettő közötti megoldások léteznek, csak olyan megoldások, amelyek igazodnak a helyzethez.


A nemzetállamot ugyanis nem mi akartuk. A magyarok az ország egységét akarták, annak fönnmaradását, és ez köszön vissza a Trianon-emlékezetből is. A nemzetállamot a győztes nagyhatalmak sózták a nyakunkba, és nem nehéz észrevenni a wilsoni elvekben az etnikai homogenitás követelményét. Ám mivel a szövetségesek nyertek mindkét alkalommal, így ez esetben az etnikai homogenitás elvárása nem elítélendő, hanem üdvös. (Ha ma valaki nem etnikai, hanem kulturális homogenitást vár el, az meg kirekesztő, fasiszta.) A trianoni béke arra is emlékeztethet bennünket, hogy hiába keresünk igazságot vagy igazságosságot a nagyhatalmi döntésekben, azok nem erről szólnak. Vajon milyen igazság van példának okáért abban, hogy a szörnyet megszülő ország, amely a Führer lábai előtt hevert az Anschlusskor, független lesz a háború után? Az okokat, ugye, máshol kell keresnünk. Tudjuk, a rossz értelemben vett nemzeti érzés a nacionalizmus, a jó értelemben vett pedig a patriotizmus. Érdekes módon e megjelölések kiosztása is valamilyen módon korrelál a hatalmi státusszal, és nem osztogathatja azokat bárki.   

(Marosvásárhely. Kép forrása: itt.)

Ha már a nagyok és hatalmasok egyszer így akarták, és ez lett az eredmény, ennek megfelelő megoldásokat kell találnunk arra, hogyan őrizzük meg a magyar nemzetet határainkon kívül-belül. Ezt a problémát semmilyen külső megoldás nem fogja megoldani, ahogy azt a legújabb kori utópisták remélik: sem az Európai Unió föderációja, sem az emberi jogok, sem más egyéb megváltó ötlet. Ezek mind elméleti okfejtések, melyek kétségkívül kiválóak arra, hogy elüssük velük az időt. Ugyanez igaz ebben az értelemben a fenti sorokra is, azaz a „nemzetállam vagy sem” kérdésre. Jelentősége a mai problémák szempontjából nincs.

Azt érdemes tudatosítanunk, hogy ez csak nekünk fontos. Akinek meg mégsem, az kenje a hajára a globalizációt.