(Ungváry Krisztián)

Ahogy ő fújta, úgy nem fújta senki. Úgy fújta, ahogy csak értelmiségi fújhat bele sípba.


Abban a fújásban minden benne volt. Felelősség. Tenni akarás. Benne volt az egész emberiségért táplált lángoló szeretet és féltés. Tiértetek fújt. Miértünk. Mindannyiunkért. Akkor, ott a téren, néhány társával, de ő egyedül a legjelentőségteljesebben.

Olyan jelentőségteljesen fújta meg a sípját, hogy még a halottak is megrezzentek. Főleg a hősi halottak. Atyáink, fivéreink, akik vérüket adták a Szabadságért. Azért a Szabadságért, amit most a zsarnok elvesz tőlünk. A disznófejű nagyúr, aki megöl, ha hagyjuk. U.K. viszont nem hagyja. Ott áll és sípol rendületlenül, egyedül, a Kossuth tér Hunyadi Jánosaként.

Ez a sípszó az egyetlen emberi hang a zsarnok talpnyalóinak zsivajában, az egyetlen hang, amely az érző emberi szívet dobbanásra készteti. Ami a sípszón túl van, az pusztán az, amint egy eltorzult, arctalan tömeg azt üvölti: „Barabbás!”

U.K. a tudomány doktora. Emellett apa. Férj. Társ. És – nem utolsósorban – hős. Olyan hős, amilyennel talán életünk során csak egyszer találkozunk, vagy egyszer sem. A partraszálló. Katona a Don-kanyarban. Csakhogy ő még ennél is több: a mártíromságot önként vállalja.

Ahogy szorongatta sípját, izzadt a keze. Amíg szorongatta, a németek újratöltenek. Hamarosan géppuskatűz. A parlament déli hídfőállásánál látta az ellenséget. Ijesztően sokan voltak. Ő viszont nem hátrált meg. Nem, nem hátrálhat, ő az egyetlen reménység. Meg kell tennie a városért. Az országért. A szabadságért.

U.K. sípolna, amíg szoborrá nem válik ott, a téren. Aztán eszébe jutnak az övéi. Megkeresi őket, és biztos helyre menekíti őket a háborús zónából – mindezt csak miattuk, mert ha tehetné, örökre ott fújná a harcmezőn, dacolva az ellennel.

Amikor lestrapáltan, hadisérülésekkel, de kitüntetés nélkül halad lefelé leszegett fejjel a metró mozgólépcsőjén, a háttérben megszólal a narrátor:

„Mert Ő az a hős, akit Gotham megérdemel, nem pedig akire szüksége van. Úgyhogy vadászni fogunk rá. Mert Ő el tudja viselni. Mert Ő nem egy hős. Ő a néma védelmező. Éber oltalmazó. Egy sötét lovag”.

 

*Ezúton szeretnénk megköszönni az Indexnek, hogy hozzájárult egy betegesen narcisztikus értelmiségi önleleplezéshez. Vegyünk együtt könnyes búcsút Ungváry Krisztián józanságától.