1. A liberálisok, és egyes ellenzéki prominensek tartoznának némi bocsánatkéréssel, amit épp annyira fog bárki megkapni tőlük, mint Petrás Mária. Ugyanis még pár hónappal ezelőtt is „álproblémának” minősítették a bevándorlás kérdését, amit a „kormány generált”, természetesen azért, hogy elterelje a figyelmet Paks 2-ről és Mészáros Lőrincről. Az elterelés annyira jól sikerült, hogy már nem csak ők, hanem egész Európa menekültválságról beszél, a kivételesen kompetens vezetői is – milyen szerencse, hogy ilyenjei vannak! – karitatív generátorokról. Ha igazat írtak volna, ők most mind vétkesek elterelés bűnében.

2. A józanság azért lett hiánycikk, mert a polarizált vélemény mindig a leghangosabb. Akik csak egy természetes emberi érzelemre – a szimpátiára – hallgatnak, azok szemében mindenféle határzár, bevándorlás-korlátozás ördögtől való, embertelenség; akik szerint pedig ide senki ne jöjjön be, azok szerint akár meg is dögölhetnek a gyerekek a Keletinél. Először is, a szükséghelyzetben való segítségnyújtás, emberségesség még nem a nemzet öngyilkossága. Másodszor, ez az akut segítségnyújtás nem ment fel senkit az alól, hogy hosszabb távon gondolkodjon. A dolog nehézsége abban áll, hogy mindkét elvet szükséges érvényesíteni: egyrészt segíteni kell, másrészt szigorú korlátok közé kell szorítani a bevándorlást.  


3. Ismét a józan észre kéne hagyatkoznunk: komolyan gondolja bárki is, hogy aki valóban menekült, az nem képes Németország előtt megállni? Hogy annál van telefon, töltő, de nincs nála irat? Akik mindenáron Németországba igyekeznek, azok nem menekültek. Ráfoghatjuk ugyan, hogy jobb körülmények között akarnak élni, ezért a „rosszabb élet” elől „menekülnek”, ám ez kevés, és csak a valóságtól elszakadt utópista hiheti azt, hogy mindenkit minden – jóllehet, mégoly érthető és megszívlelhető – érvvel érkezőt be kell fogadnunk, akár nekünk, akár más európai országnak. Aki valóban menekült, az az ajtón jön be, és valószínűleg irat is akad nála. És aki valóban menekült, az valószínűleg tőlünk messzebb próbál meg túlélni.

4. Evidenciákról folytatunk elméleti vitákat. Abszurdum, hogy ma egy európai állam nem védheti meg a határait. Ha pedig ez utóbbi így van, akkor sem az egyes államoknak, sem magának az Európai Uniónak nincsen szuverenitása (ez utóbbival cserélnék föl, ugye, az előbbit). E képesség hiányában a szuverenitás elemi feltétele sem teljesül. Az sem evidencia sokak számára, hogy az illegális határátlépés bűncselekmény (az „illegális” kifejezés nem gyanús véletlenül?), illetve a határátlépő – akár illegálisan, akár legálisan érkezett – köteles engedelmeskedni a törvényeknek és az azokat érvényesítő hatóságoknak.

5. A használhatatlan uniós szabályozás, és a németek össze-vissza fecsegése teljesen megbénította Magyarországot is, noha ez nem ment fel senkit. Magyarországnak nem érdeke, hogy itt tartsa a bevándorlókat, nekünk egyszerűbb lenne továbbengedni őket úgy, ahogy a görögök, a macedónok, a szerbek teszik. Ha ezt tennénk, akkor persze az lenne a sirám, hogy Magyarország már megint nem tartja be az uniós jogot. Semmi jót nem várhatunk, amikor azt látjuk, hogy párezer ember mekkora problémát tud okozni egy pályaudvaron, gyakorlatilag az egész ország vasúti közlekedését megbénítva. Mihez fogunk kezdeni ennek a többszörösével, akik már úton vannak? (Öröm az ürömben hallgatni azon européer értelmiségieket, akik szerint be kell szépen zsuppolni minden államot Berlin alá, küldjék ki mindenhová a Gauleitereket – olyan szépen visszhangozza az Nagy Antifasiszta Front a Harmadik Birodalom legfrankóbb érveit, hogy Veesenmayer mind a tíz ujját megnyalná utána.)

6. Az emberség és szigor együttes érvényesítése pokolian nehéz. Hiszen még ha egyértelműen gazdasági bevándorlókról van szó, akkor sem vállalható, hogy gyerekek és nők éhezzenek. És közben azt sem szabadna elfelejtenünk, hogy korántsem csak jó szándékú emberek tömegei érkeznek, és bármit mondanak is érthető emberi érzelmeink, a mostani bevándorlási hullám iszonyatos veszélyeket rejt magában. A kolduló gyerekszemek láttán ezt könnyű elfelejteni. (És, még egyszer, mielőtt valaki félreértené: ha nem felejtjük el, akkor is segíteni kell.)

7. A kettőt ugyan nem volna szép egymással szembeállítani, de a mostani menekültválság miatt mintha elfeledkeztünk volna a kárpátaljai magyarokról, akiknek a száma nagyjából megegyezik az idén Magyarországra érkezett bevándorlókéval/menekültekével. Ha utóbbiak ekkora problémát jelentenek, el tudjuk képzelni, mi lehet odaát a helyzet (persze, elképzelni: bizonyos médiumokat ez kevésbé érdekli, így onnan nincs állandó bejelentkezés). Tudtuk-e azt például, hogy egy egyszeri 10-15 ezer forintos adománnyal gyakorlatilag megdupláztuk egy kárpátaljai magyar havi jövedelmét? És nem csak arról van szó, hogy „szegények” – Ukrajna háborús övezet, még ha erről most síri csönd van, akkor is. És, ha már itt tartunk: gyomorforgató az ún. liberálisok hozzáállása a két témához. A kárpátaljai magyarok esetében azt hallottuk, hogy ők juszt is kötelesek harcolni az ukrán nemzetállamért, ám a bevándorlók esetében feltételezzük, hogy mind háború elől menekül, és nekik nem kötelességük a hazájukért harcolni. Vagy-vagy.

(Bevándorlók a Keleti pályaudvaron.)

8. Ehhez kapcsolódóan ne gondoljuk, hogy ne lennének nagyon is ártó szándékok sokakban – és ebben az embercsempészek tevékenysége csak a jéghegy csúcsát jelenti, ahogy nem beszéltünk bizonyos nagyhatalmak érdekeiről, akik pont magasról tesznek mindenféle csillogó gyerekszemre. Úgy kéne emberségesnek maradni, hogy közben a legrosszabbra készülünk, tehát akár arra is, hogy a mostani hullám egy terrorista-hálózat kiépítésének első, ugyanakkor nagyon is fontos lépcsőfoka

9. A mostani helyzet nem csak nekünk nem jó, hanem maguknak a bevándorlóknak sem. Valakik megetették őket azzal a maszlaggal, hogy Németország Kánaán földje, ahol „ingyen vannak a dolgok”, és ahol megszűnnek szenvedéseik. Nem kell ahhoz más kultúrából érkezni, hogy egy ilyen hosszú és viszontagságos utat megtett embertömeg szörnyen dühös legyen, amikor kiderül, hogy az ígéret földjéről szóló történet mese volt.

Ha egyáltalán nem segítünk, embertelenek vagyunk; ha mindenkit beengedünk, és nem védjük a határainkat, felszámoljuk önmagunkat. Ilyen egy valódi történelmi sorskérdés. Nem állunk jól.