Mindezzel önmagában nincs baj, amíg nem lesz ezekből az érzékenységekből politikai döntés. Az érzékenyítő tréning vezetői afféle civilizációs elit öngyilkos-alakulatként járnak el (álá Brian élete).

Az alakulat egyik kedvenc érve az, hogy mit szóltunk volna ahhoz, ha 1956-ban a nyugatiak nem fogadják be a menekülő magyarokat. Igen tetszetős érv, csak épp hamis. Kellemetlen belátások következnek.


Egyrészt a magyarok ekkor egy bosszúszomjas totalitárius diktatúra elől menekültek. Azt elfogadhatjuk, hogy Szíriában, Irakban, Afganisztánban közel sem szép az élet manapság, és az ottani helyzet brutalitásban bőven meghaladja az ’56 utáni megtorlásokat is. A kettő tulajdonképpen össze sem vethető. Ilyenkor azonban felvetődik a felelősség kérdése is, noha, tudjuk, nem divat azt felvetni. Az egyszeri hívő demokrata elképedve nézi, miért menekülnek a frissen demokratizált és felszabadított országokból emberek. A korábbi szír és iraki diktatórikus rezsimek elől miért nem menekültek ilyen sokan? Elhervadtak tán az arab tavasz virágai? Íme, az első kellemetlen belátás: létezhetnek olyan helyek a világon, ahol csak rossz és rosszabb között lehet választani (sőt, feltételezzük, hogy gyakorlatilag szinte minden evilági választás ilyen jellegű), ahol a szekuláris katonai diktatúra jobb, mint az iszlamista demokrácia. Ami az Iszlám Állam által ellenőrzött területeken folyik, abba egy egybegyúrt Robespierre-Lenin-Trockij figura is belepirulna.

A másik kellemetlen belátás arra vonatkozik, hogy mégsem vagyunk mind egyenlők vagy egyformák. A magyarokat a befogadó nyugati országok népétől nagyjából az különböztette meg, hogy milyen nyelven beszéltek (ha esetleg nem ismerték valamely befogadó ország nyelvét), illetve az, hogy mi volt náluk a vasárnapi ebéd: hamburger helyett rántott hús. Láthatóan azonban az iszlám világból érkezőkkel a különbségeknek nincs vége a gasztronómiai ízlésnél, és jelentős hányaduk felfogásával összeegyeztethetetlen a nyugati civilizációé. A „virágozzék ezer virág” addig érvényes, amíg nem feszíti szét az együttélés kereteit. A muzulmánok radikalizálódó része ellenségként tekint az őket befogadó nyugati országokra, azok elpusztítására tör. És kiválóan alkalmas erre a mostani menekültáradat, ahogy az Iszlám Állam meg is üzente: katonáit menekültnek álcázva küldi Európába, hogy háborút indítsanak a nyugat ellen. És, ha nem hisznek a populista vészmadaraknak, meg kell kérdezni a malmöi zsidó közösséget, mit gondolnak ők a kérdésről.

A második kellemetlenségből az következik, hogy bármennyire is érthető a valódi menekültek szenvedése, a puszta érzelgősség alapján való döntés a nyugati civilizáció öngyilkossága felé vezet. Az ellenfél nem tisztel semmilyen érzelmet, elvet, erkölcsöt, ami számunkra fontos, és ezt nekünk is észben kell tartanunk. Az alaphelyzet sem szimmetrikus.

(Kép forrása: itt.

Az elmúlt huszonöt évben erősen inflálták a fordulatot, pedig most kéne weimarozni; és nem engedni, hogy a következő Harmadik Birodalom megszállja Európát.