Már akkor sem ment ez máról-holnapra, például tizenkét évig ugyanabban a kantonban kellett élni, „nem svájciként is svájcihoz méltó módon”. Ám hogy ez utóbbi mit jelentett, azt a hatóságok mellett mindenekelőtt az illető szomszédjai határozták meg, márpedig Svájcban a szomszédoknak mindig igaza van.

Ma is.

Sőt, ma még inkább.

A tegnap lezajlott svájci parlamenti választásokat az a Svájci Néppárt (SVP) nyerte, amely minden eddiginél határozottabban szigorítana a menedékjogon. Profánul szólva az a programjuk, hogy a kérelmezők köréből ne csináljunk immár több svájcit, az ország egyötöde már most is külhoni, éppen elegen vagyunk. Eleve kétharmaddal csökkenteni kell a menekültek számát, tovább nehezíteni a „behatolási” feltételeket, s az sem ördögtől való, mondja az SVP, hogy felmondjuk az Európai Unióval kötött schengeni és dublini egyezményeket. A svájci Marine Le Pen-nek is titulált Magdalena Martullo-Blocher, a legnagyobb svájci kanton most megválasztott SVP képviselője, ehhez hozzáfűzi még, hogy Svájc második legnagyobb vallása jelenleg már az iszlám, a lakosság mintegy négy százaléka követi Mohamedet.


Aligha lehetne azonban azt állítani, hogy a svájci társadalomnak ez a markáns jobbra húzása bárkit is meglepne.

Már 2009 őszén a minaretek építése ellen népszavaztak a svájciak, stopot kiáltva „a társadalom iszlamizálódására”. Kaptak is érte hideget-meleget az európai sajtótól, még azt is a fejükre olvasta valaki, hogy belterjességük rigorózus védelme már csak azért is irracionális, mert az egy főre eső valamilyen fogyatékkal született csecsemők száma náluk a legmagasabb.

Öt évvel később a svájciak többségükben mégis a bevándorlási kvóták szigorítása mellett voksoltak, „Európa nagy szégyenére”, legalábbis a vonatkozó külföldi lapok akkor így értékelték az eredményt.

(A Svájci Néppárt egy korábbi plakátja: "Megnyitni az ajtót a visszaélések előtt? Nem!")

Pedig Svájc Európa egyik demokratikus mintaországa, itt a leggyakoribb a népszavazás intézménye, a nép itt valóban hozzászokott ahhoz, hogy fontos kérdésekben kizárólag csak a hozzájárulásával lehessen dönteni. Tell Vilmos utódai saját politikusaikat is rövid pórázon fogják, utóbbiak nem nőhetnek a nép fejére, már csak azért sem, mert számláikba a választópolgárok elvileg minden különösebb teketória nélkül beletekinthetnek, ami nyilván fegyelmező hatást gyakorol az érintettekre. Itt aligha képzelhető el olyan politikus, aki huzamosan szembe merne szegülni választóinak akaratával, mert ezzel is kilógna a „méltó svájci életmódból”.

Tegnap az SVP meglehetős fölénnyel győzött, folytatódik tehát a „szégyen”, meglátjuk, mit ír majd az európai sajtó. Talán nem lesz rest fölidézni, hogy 2009 őszén, amikor a németeket megkérdezték, hogyan vélekednek a minaretek építésének svájci betiltásáról, a válaszadók kilencven százaléka egyetértett vele.

Valami baj van tehát a néppel (azzal mindig baj van), illetve netán a demokráciával?

Vagy talán csak a politikusokkal?