Az a fajta legitimációs krízis, ami a posztőszödi időszakban a Gyurcsány-kormány osztályrésze lett, abban 2014 végén még nem részesedik a harmadik Orbán-kormány. Annak ellenére, hogy kül- és belpolitikai konfliktusai rövid távon aligha mutathatnak egy „konszolidált” állapot felé, a közvélemény-kutatásokból magától értetődő, kiolvasható alternatívája még hiányzik. Az utóbbi hetek fejleményei tükrében látványos, hogy mennyire csak két szereplő van a Jobbikon túli ellenzéki térfélen: a hagyományos politikai téren kívül a civilek, „bent” pedig az MSZP.


Számos ok miatt az MSZP az a szervezet, amelynek növekedése húzhatja a többi pártot is, teheti őket és az ellenzéket láthatóvá, míg az MSZP stagnálása a többi párt ismert beszorulásával is járhat. Az MSZP „nem-növekedésének” percepcióját és a párt deficitjeit minden további baloldali-liberális formáció is megfizeti. Ahogyan viszont egyre kisebb jelentőségű lehet a növekvő elégedetlenség és antiorbánizmus közepette a „korszakváltás” és a teljes 25 év-korrekció szükségessége, annál inkább visszajöhet a versenybe a huszonöt éves MSZP.

A 25 év-kritika diskurzusa döntő lesz a jövőre vonatkozó stratégiákra. Ha és amennyiben az nem lesz annyira élő és eleven, mint azt anno például az Együtt és a PM, vagy éppen a civil szónokok és kritikai közvélemény feltételezi, az alapvetően más irányt fog jelenteni politikai stratégiai tervezés terén, mintha az évtizedek kritikája-diskurzus választási magatartást befolyásoló tényezővé lépne elő. Megvan ugyanis annak az esélye, hogy a növekvő szociális válság árnyékában a 25 év kritikai olvasata sokadlagos előfeltétele lesz egy későbbi kormányváltásnak, bármennyire is szükséges lenne egyébként az.

A tervek szerint 2015. január 2-án bejelentkező MostMi mozgalom láthatóan ez utóbbi referenciális volta mellett teszi le voksát. 2010 utáni kritikai mozgalomszervezési szövegpanel köszön vissza a január 2-i esemény felvezetéséből is: „2014 végére tagadhatatlanná vált, hogy a magyarországi politikai, gazdasági és értelmiségi elit nem rendelkezik azzal a tudással, látással és eréllyel, ami a kiút záloga lehetne, praktizáló és véleményformáló többségük gondolattalansága, reflektálatlansága és felelőtlensége kiábrándító. (…) MostMi! Most, mert ha most nem, félő, hogy nem éljük már meg, hogy az ország megváltozzon. És mi, azaz mindannyian, akik ezt a változást szeretnénk, mert 25 éve hiába várjuk ennek a munkának az elvégzését azoktól, akik a képviseletünkre jelentkeztek.”

Sokan lesznek azok, akik a MostMi kapcsán a Milla 2.0-ra fognak asszociálni, és az új mozgalom szervezői – egyelőre az iWiW-alapító Várady Zsolt személye ismert – vélhetően kézzel-lábbal fognak tiltakozni ez ellen. Pedig mondhatnánk, ha ez nem korabeli „millás” diagnózis, akkor semmi: „A pártpolitika megszűnt társadalminak lenni: jelenlegi szereplői világnézetüktől függetlenül ellenérdekeltek abban, hogy érdemi változás elkezdődjön, az érdekeik az elmúlt 25 év mulasztásai folytán mára szembekerültek a társadalom érdekeivel.” Erre lenne válasz és kiút a MostMi, amelynek célja „a magyar társadalom alapszöveteinek felélesztése”, ennek érdekében „többrétű beszélgető köröket” és „új közösségi portált indít”.

Túl azon, hogy a magyar társadalom politikai és közéleti aktivitását ismerve, már most minden aggodalom nélkül bevállalható az állítás, hogy utóbbiakban pont nem azok fognak részt venni, akik alatt a „szövet” elszakadt, hanem egy politikailag aktív, (némi) tudástőkével bíró, beszélgetni és kattintani jobban ráérő értelmiségi-középosztályi, kormányváltó preferenciával bíró közeg. Legalábbis első időszakában biztos, ebből pedig következik, hogy lesznek-e későbbi időszakok. Hálózati társadalom vagy hálózatba szervezett politika ellenére az ambiciózus célok megvalósítása érdekében egy kezdeményezésnek a harmadik Orbán-kormány Magyarországán mindig a közélet befolyásolásának erőteljes képességét kell felmutatnia, különösen, ha nem egyszerűen elitkritikai, hanem elitcserés-diskurzusban utazik – márpedig a január 2-i eseménymeghívó „üzenete” ez.

Annyiban nem Milla 2.0 a projekt – már amennyit tudunk róla –, hogy láthatóan egy intenzív, alternatív, kritikai nyilvánosságot és tudásbázist akar létrehozni, majd hálóba szervezni, amelynek nem csak online, hanem offline fórumai is lesznek. Ez egészen nagy vállalás, kíváncsian várja majd – főleg a baloldali közeg –, hogy olyan apró strukturális kihívásokkal, minthogy a pártrendszerrel, a nyilvánossággal és annak szerkezetével, stb., hogyan birkózik meg egy, az elmúlt 25 év és közélet intézményes szereplőit elutasító mozgalom. 

„S akkor a MostMi párttá alakul?” – fogja majd a civil mozgalmak irodalmában nem túlságosan járatos műsorvezető feltenni a kérdést. „Nem, nem!” – jön majd rá a határozott válasz. Hamar ki fog derülni, hogy a Milla után a számos tekintetben máshogyan induló MostMi lehet-e az általa is felhangosított elitellenességből egy konstruktív és innovatív agendát befolyásoló aktor úgy, hogy nem enged a párttá alakulás belső és külső nyomásának. Merthogy utóbbi igénye idővel mindkét irányból fel fog jönni.

A Milla történetét pedig már ismerjük, és ami azt illeti, retrospektíve sem túl érdekes az egész.