A 1938-as müncheni konferencián a Nyugat az európai béke csalóka reményében, elvtelenül elégítette ki a nácik étvágyát, szabad utat biztosítva Hitlernek Csehszlovákia bekebelezéséhez. Az európai biztonságról szóló minapi müncheni tárgyalásokat velejéig hamis hasonlat az akkori találkozóhoz hasonlítani, mondván, hogy az akkori hiszékeny engedékenység példájából okulva, a Nyugat most semmi engedményt nem tehet – Putyinnak.


Ad egy. Putyint Hitlerhez hasonlítani cáfolatra sem érdemes ostobaság. Hagyjuk a nyilvánvalóan különböző ideológiákat, nézzük a tényeket. Hitler stratégiai horizontú geopolitikai tervei annak idején az európai szélrózsa minden égtáját fenyegették, Putyin geopolitikai stratégiája manapság – még legelszántabb pillanataiban is – legföljebb a korábbi szovjet területek visszaszerzésében, avagy semlegesítésben merül ki. Ép ésszel Putyin nemigen gondolhat semmiféle nyugati terjeszkedésre, ugyan miből is finanszírozhatna egy efféle – sikerrel kecsegtető – stratégiát?

Ukrajna ugyan nyugatra van Oroszországtól, Ukrajna azonban az oroszok felől nézve nemigen tekinthető Nyugatnak. Az orosz állam, miként erre nemrégiben az orosz barátsággal aligha vádolható Henry Kissinger maga hívta föl saját kormánya figyelmét, éppen a kijevi területekre vezeti vissza genezisét. Az ukrán-orosz viszony – noha ezt most puskák ropogása cáfolja – történelmileg kétségtelenül testvéri kapcsolatnak tekinthető. 

Ad kettő. Következik-e ebből az, hogy Putyinnak ma nemzetközileg is igazolható joga van Ukrajnához, vagy annak akárcsak bármelyik részéhez? Nem, ez nem következik. Putyin csupán a lokális erőpolitika alapján cselekedett a Krímben, s ilyen alapon kavar most Kelet-Ukrajnában is. Csakhogy a XXI. századi politikában a nemzetközi jog visszatartó, pláne szankcionáló ereje végképp formálissá lett, a „preventív háború” fogalma tevőleges (az USA által is követett) gyakorlattá vált, ahogyan azt Irak és más példák kapcsán nemrégiben az egész világ tapasztalhatta. Putyin most, kétségtelen helyi erőfölényére támaszkodva, pontosan ilyen preventív háborút gerjeszt a testvéri Ukrajnában, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy így vagy úgy, ütközőzónát alakítson ki országa és a NATO között.

Ad három. Az USA kilátásba helyezett fegyverszállítási tervei, ha megvalósulnak, veszélyes kimenetelhez vezethetnek. Eszkalálhatnak egy olyan konfliktust, amelyet kizárólag a fegyvereket visszaszorítva, békésen kellene enyhíteni, mert az eszkaláció mindenekelőtt Európának okoz súlyos gazdasági és politikai károkat. A németek s a franciák ezt pontosan tudják, Putyint nem véletlenül szeretnék rávenni arra, hogy gyakoroljon némi önmérsékletet (nem egyszerű feladvány...), ha már az amerikaiak tudatosan a Nyugat és Oroszország közötti szakítópróbává teszik az ukrán kérdést.

Ad négy. A müncheni konferencia előtt, a budapesti Merkel-látogatás kapcsán a fegyverszállításokkal kapcsolatban, mindkét fél részéről nagyon határozottan hangzott el a „nein”, illetve a „nem”. Minden egyéb probléma mellett, ez volt a látogatás legfontosabb nemzetközi üzenete.

Pártállástól függetlenül respektálandó nemzeti érdekünk ez a „nem”. Még akkor is, ha emiatt legfontosabb katonai szövetségesünk, az USA minden bizonnyal újabb rossz pontokat vés be a nevünk mellé.