Olvasom, hogy lemondott a gyöngyfai polgármester, mert ahogy fogalmaz, „úgy éreztem csalok, sikkasztok, okiratot hamisítok, és elkövetem a hivatali visszaélés bűntettét. Azzal követem el mindezt, hogy igazolom: a falu közmunkásai dolgoznak, holott ez nem igaz, csak herdáljuk az ország pénzét.” Helyesen tette, hogy lemondott.

Eszembe jutott erről egy közmunka közeli élményem.


Az egyik, jóságáról és szeretetéről méltán híres szolgálat mintatelepülésére hívtak, hogy tekintsem meg felzárkózási programjukat. Négy órán keresztül jártuk a falut. 80 százalék feletti kisebbségi arány, szinte 100 százalékos munkanélküliség, mélyszegénység. Áldozatos munkát végeznek a közétkeztetés biztosításával, a Biztos Kezdet Gyerekház, az óvoda, az általános iskola és az elektronikai hulladékbontó fenntartásával, ami az egyetlen jelentős foglalkoztató a településen. Már jöttem volna el, de meggyőztek, hogy nézzem még meg a paprikaültetvényt, ahol két hektáron hét roma családnak biztosítanak értelmes munkát.

Megvártuk a falu polihisztorát is – hívjuk Bélának, jó fedőnév egy kistelepülésen – aki a roma családokat tanítja földművelésre és az öntözőrendszert telepítette az ültetvényre.

Éppen búcsúzkodunk, amikor Béla odafordul a szolgálat helyi programjának vezetőjéhez, hogy nincs-e véletlen valahol az országban elfekvőben egy lakóbuszuk.

Minek az nektek Béla?

Mert hamarosan megterem a paprika és mielőtt leszednénk, mind eltűnik. Tavaly is ellopták az összes uborkát, amit a start közmunkaprogramban gondoztunk. Beállítjuk ide a lakóbuszt, ahonnan belátni a teljes ültetvényt és nem lesz gond.

Lemerevedve hallgattam a beszélgetést, hiszen addig minden idillinek tűnt. Érezte ezt a szolgálat vezetője is, aki a szót terelvén megkérdezte Bélát, hogy tényleg, mi a helyzet az uborkaültetvénnyel.

Ó, idén már senki sem foglalkozik vele. Belepte a parlagfű. Szólni is kellene a polgármester úrnak, mielőtt nagyon megbüntetnek minket. Mivel a közmunkások egyik fele az árkot takarítja napi 2-3 órában, a polgármester nem tud senkit kirendelni a földekre, ahol 5-6 órát kellene dolgozni az eredményért.

Mi ebből a tanulság?

Nem, nem az, hogy a közmunkaprogram úgy rossz, ahogy van.

A rendszerváltozás során megszűnt Magyarországon minden harmadik munkahely – egészen pontosan a munkahelyek 30 százaléka – sőt, a romák munkahelyeinek több mint a fele. Ezek a munkahelyek azóta sem teremtődtek újra. (Lásd az ábrát.)

A foglalkoztatás csökkenése természetes jelenségnek számított régiónkban, de nem ekkora mértékben. A lengyeleknél a munkahelyek 20 százaléka szűnt meg, míg a cseheknél csak 10 százaléka. A rendszerváltoztatás utáni magyar gazdaságpolitika legnagyobb bűne 2010-ig, hogy szinte semmit nem tett a foglalkoztatás növelése érdekében. Közgazdasági féligazságokra épülő hiedelmek tették könnyelművé a döntéshozókat, mondván majd  a piac megoldja a foglalkoztatás kérdését. A városi legenda szerint a 90-es évek legnagyobb kiigazítását végrehajtó pénzügyminisztert azzal engedte útjára miniszterelnöke, hogy bármit csinálhatsz Bélám – legyen ő is Béla – csak két dologhoz nem nyúlhatsz: a nyugdíjakhoz és a segélyekhez.

A tíz és félmilliós Csehországban 2010-ben 5 millió 200 ezer fő dolgozott, Magyarországon 3 millió 800 ezer. Vagyis óvatosan becsülve egy millió munkahely hiányzott Magyarországon a cseh foglalkoztatási szinthez képest.

Hiába várunk csodára, a piaci foglalkoztatók nem fognak generációk óta segélyen gyámoltalanított magyaroknak munkát adni. Követezésképpen képessé kell tenni az inaktívakat, vonzóvá tenni őket a foglalkoztatók számára. És a képessé tevés nem csak használható szakmát jelent, hanem képességet a munkára, mert aki két évnél tovább nem dolgozik, az elgyámoltalanodik.

Hatalmas tisztelője vagyok azoknak a polgármestereknek, akik a közfoglalkoztatást értékteremtő munkává alakították, ami Cserdi és Rozsály példája alapján nem lehetetlen feladat. Nem csak önellátóvá váltak élelmiszerből, de a felesleget értékesítik és esetenként jótékonykodnak is. Az ott dolgozók pedig hálásak polgármesterüknek. Pedig Cserdi polgármestere napról napra szigorú munkafelügyelőként lép fel és ha kell, büntet. Helyesen tette tehát a gyöngyfai polgármester, hogy lemondott, ha erre nem érzi képesnek magát. Mert ide esetenként Kálmán bá’-k kellenek, akik megmondják, hogy „te menj oda, ő jöjjön ide”.

 

Mi lehet a gazdaságpolitika feladata? Munkacsoportot szervezni a sikeres polgármesterekből, a tapasztalataikat felhasználva képezni a polgármestereket és ellenőrizni a közmunka programokat? A labda fel van adva a belügyminisztériumnak és/vagy a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárságnak. Egészen biztosan találnak partnert a munkájukhoz.