Ha röviden össze akarnánk foglalni a 2015 januárjában – a párizsi Charlie Hebdo elleni terrortámadással – kezdődő liberális tagadás-láncolatot, az valahogy így festene:

A terrorizmus és a bevándorlás között nincs összefüggés.

A migráció egyébként is egy álprobléma.

Valójában Európa egyre biztonságosabb.

A migráció erkölcsileg jó, gazdaságilag hasznos, egyébként pedig feltartóztathatatlan.

A terrortámadásoknak csak egy nagyon kis hányadát követik el dzsihadisták.

Az Allah akbar! felkiáltás még nem jelenti azt, hogy iszlamista volt az elkövető. Elszigetelt, egyedi esetekről van szó, az elkövetők mentális betegek.

A terrorizmus a nagyvárosi élet része.

Valahol itt tartunk most. A tagadás eszköztára rendkívül sokszínű: az egyszerű hazugságokon át, a részigazságok, csúsztatások, a valóság elferdítése és a vágyvezérelt beszéd mind ide tartoznak.

Tavaly, amikor napvilágot látott az Europol 2016-os évre vonatkozó jelentése, a mainstream sajtó diadalittasan számolt be arról, hogy csökkent a terrortámadások száma Európában. Ne higgyetek a populisták riogatásának, Európa egyre biztonságosabb! – mondták. Ez a részigazság alkalmazásának tipikus esete: nemes egyszerűséggel eltekintettek attól az aprócska ténytől, hogy habár a támadások száma csökken, az áldozatok száma (egészen 2017-ig) drasztikusan nőtt.


Most, hogy az Europol nyilvánosságra hozta a 2017-es évre vonatkozó jelentését, a liberális média ismét azt szajkózza, hogy Európa egyre biztonságosabb: tavaly ugyanis kevesebb halálos áldozata van a terrorizmusnak, mint az előző két évben. Most sem bontják ki azonban a valóság minden szeletét. Először is, az Unió valamennyi tagállamában fokozták a terrorellenes tevékenységeket, szinte mindenhol drámaiam fokozták a biztonsági óvintézkedéseket. Maguk a polgárok is óvatosabbak lettek. Másrészt, Nyugat-Európa rendőri és katonai szerveinek két év kellett ahhoz, hogy hatékonyabbá váljanak a terrorellenes küzdelemben. Harmadszor pedig: a tavalyi év folyamán drasztikusan visszaszorították, majd az év végére gyakorlatilag megsemmisítették az Iszlám Államot. És érdemes még azt is megjegyeznünk, hogy 2017-es 68 halálos áldozatából 62-nek a dzsihadista terror követelte az életét, és az iszlamisták további 819 embert sebesítettek meg Európában.  

A haladó sajtó optimizmusa azonban töretlen, miközben az európai polgárok a legkevésbé sem érzik biztonságban magukat. A Project28 kutatása szerint 2018 februárjában az európaiak 82 százaléka tartotta valószínűnek, hogy terrortámadás következik be a hazájában, és 70 százalékuk találta aggasztónak a muszlimok növekvő számát. A kontinens lakóinak többsége úgy gondolja, hogy gyermekei rosszabbul fognak élnek, mint ő, és túlnyomó többségben vannak azok, akik szerint a bevándorlás fokozza a terrorizmus veszélyét és növeli a bűncselekmények számát.

Úgy tűnik, a választópolgárok nem olvassák a hurráoptimista liberális sajtót, se az Unió statisztikáit.

Vagy az is lehet, hogy olvassák, csak közben elkerülhetetlenül szembejön velük a valóság: hogy a migránsok által elkövetett erőszakos támadások a nyugat-európai mindennapok részévé váltak. Hogy csak egy friss példát említsünk: a brit rendőrség a nyári szünidőre készülve minapi Twitter-üzenetében a kényszerházasság és a női nemiszerv-csonkítás veszélyeire figyelmeztette a szigetország iskolásait. Nincs olyan nap, amire ne jutna egy brutális támadás. De említhetek egy személyes példát is: a Malmőben élő ismerősöm már nem az újabb utcai lövöldözésen van megbotránkozva, hanem azon, a lövöldözések miatt már megint elkésett az egyetemről. Azt, hogy sötétedés után fiatal lányként egyedül kimenjen az utcára, már régen el kellett, hogy felejtse – a no-go zónák fejlődéstörténete is megér egy misét. Így válik a terror, a félelem a mindennapok részéve. A Nizza híres tengerparti sétányán végighajtó kamion képe persze sokkal sokkolóbb (és a híradónak is nagyobb nézettséget hoz), de ami a hétköznapok szintjén történik, az is valódi dráma.

Így vált a terror a nyugat-európai nagyvárosok mindennapjainak részévé. Nem feltétlenül előzi meg Allah akbar! felkiáltás, nem mindig kerül be az esti híradóba, és lehet, hogy nem is követel halálos áldozatot.

Talán nem véletlen, hogy a tagadás mesterei, a liberális politikai erők egész Európában drámai visszaszorulásban vannak.