Korunk egyik jelentős geopolitikai elemzője szerint, egy háború után a győztesek mindig olyan világról álmodnak, amelyet örökké ők irányítanak, ahol az esetlegesen felmerülő konfliktusokat békés egyeztetések útján orvosolják, és ahol összességében csak jó dolgok történhetnek. Nem történt ez másként a második világháború után sem. A Nyugat hosszú ideig meggyőződéssel hitte, hogy a győztesek által létrehozott nemzetközi rend az örökkévalóságig fog fennállni, és az érzést csak megerősítette a hidegháború kimenetele és a Szovjetunió összeomlása.

A „történelem végébe” és az „örök békébe” vetett hitünket az elmúlt évtized történései azonban erősen kikezdték. A világrend felbomlásának első drámai jeleinek 2008-ban lehettünk szemtanúi. Az év augusztusában kitört orosz-grúz háború volt, majd egy hónappal később, szeptember 15-én, összeomlott a Lehman Brothers globális pénzpiaci cég. Néhány héten belül a Nyugat két legrosszabb rémálma is válósággá vált.


A 2008-as gazdasági válságra persze már sikerült megnyugtató magyarázatot találnia a közgazdaságtannak, azt a látszatot keltve, hogy ha a bankok nem folytatnak olyan felelőtlen hitelezési gyakorlatot, akkor az egész válság elkerülhető lett volna. A „szakemberek” kijelentették, hogy minden mehet tehát tovább a régi kerékvágásban, mindössze néhány szigorúbb szabályra és standardra van szükség. Ez azonban illúzió: a válság bekövetkezte elkerülhetetlen volt. Hogy miért mondom ezt? Azért, mert a második világháború után kialakult elit által keltett várakozások messze meghaladták még a legoptimistább, de a realitás talaján álló forgatókönyveket is. Az elit konfliktusmentes világot, közös értékeket és érdeket, és folyton növekvő jólétet ígért polgárainak. Elkerülhetetlen volt, hogy ezekről a délibábokról egyszer lehulljon a lepel. Hogy ez éppen 2008-ban következett be, az mellékes, de az biztos, hogy csak idő kérdése volt. A félelem, a bizonytalanság, az elárultság és a bukás érzése mára visszafordíthatatlanul begyűrűzött a nyugati társadalmakba.

Ez a félelem átalakítja a nyugati országok megváltoztathatatlannak hitt politikai rendjét. Az elmúlt években olyan politikusok és pártok kerültek hatalomra – vagy annak a közelébe –, akikről ezt egy évtizeddel ezelőtt senki sem hitte volna. A migrációs válság már csak a folyamat betetőzése: miközben a demokráciák gerincét adó amerikai és európai középosztály helyzete folyamatosan romlik, addig ugyanez a középosztály azt látja, hogy míg az ő problémáival szemben az elit süket és vak, a bevándorlók minden segítséget és odafigyelést megkapnak tőlük. És ha mindez nem lenne elég, a régi elit saját országa polgárait idegengyűlölőnek, rasszistának bélyegzi.

A változás szelét ma már mindenki érzi, ami nem csak a nemzeteken belül, de az országok között is konfliktusokat szül. Pontosabban fogalmazva, napvilágra kerülnek azok a konfliktusok, amelyeket a régi világrend szervezetei, mint az ENSZ vagy a Nemzetek Szövetsége, kordában tudtak tartani. A 2008-as válsággal a világ elhagyta a hidegháborús koalíció szabályait. Az 1945-ben kiépített világrend felbomlott, és mély társadalmi feszültségeket hagyva maga mögött, amelyeket ha az elit továbbra is semmibe vesz, akkor a régi világrenddel együtt ő is el fog tűnni.

A 2019-es év egy átmeneti időszak lesz. A régi globális rendet már magunk mögött hagytuk, hiába ábrándoznak néhányan még arról, hogy visszahozzák azt. Az új rend azonban még formálódik, és a szerepek még nincsenek kiosztva. Van, aki üdvözölni fogja az új rendet, és vannak, akik átkozni.

És hogy mit jelent mindez számunkra, magyarok számára? A régi világrend a második világháború után a vesztesek kárára jött létre, így Magyarország számára is egy vesztes pozíciót konzervált. Vannak, akik ennek ellenére siratják a régi rendet. A változás persze veszélyeket hordoz magában, de lehetőséget is. Lehetőséget arra, hogy 80 év után Magyarország maga mögött hagyja a legyőzött szerepét.

 

(Kép: Franz von Lenbach - Titus diadalkapuja Rómában.)