Annyi már látszik, hogy Európa és az EU jövője, valamint az euró is kampánytéma lesz. A magyar euró mellett népszavazási kezdeményezés és aláírásgyűjtés is indult már. Érthető, hogy a balliberális pártok és pártocskák a népszerűtlen és elutasított kötelező betelepítési kvóta ellensúlyozására keresnek egy “pozitív” üzenetet, ami – szerintük legalábbis – az integráció elmélyítése mellett szól.

Szlovák 100 eurós érme 2013-ból, Miksa magyar királlyá koronozásának 450. évfordulójára

Az ellenzék 2010 és 2014 között a demokráciát “féltette”, ami nem jött be. 2014 után új lemezt tettek fel, és a “korrupció, oktatás, egészségügy” hármasával kampányoltak. A nokiás dobozok, tandíj és kórházi napidíj pártjai és politikusai ezzel sem jutottak tovább, így most a négy láb jó, két láb rossz “Brüsszel jó, Moszkva rossz” üzenettel házalnak. Teszik ezt annak ellenére, hogy a magyarok (köztük a Fidesz-szavazók) 80 százaléka támogatja hazánk uniós tagságát, és a kilépés kérdése inkább a nyugati, vagy déli tagországokban aktuális.


A Fidesz-kormány elkötelezett Magyarország uniós tagsága és az integráció ésszerű elmélyítése (pl. az európai hadsereg) mellett, de a láthatóan rossz ötletekből nem kér. Ha Merkel és Németország a nagyszámú idegen népesség betelepítésével a kútba ugrik, mi nem akarunk utánuk ugrani. Most az euró is ilyen toxikus termék.

A Lisszaboni szerződés az új tagországokat kötelezi az euró bevezetésére, ehhez azonban eleget kell tenniük az ún. Maastrichti konvergencia kritériumoknak. Magyarország a 2010 utáni stabilizáció eredményeként jól áll, azonban van még tennivaló, az államadósság például az előírt hatvan százalék helyett 76% körül van.

Jean-Claude Juncker bizottsági elnök a brexit után azt javasolta, hogy az a 8 tagország is csatlakozzon az eurózónához, amely még nemzeti valutáját használja. Várható, hogy ezt a “behívót” újból megismétli, hiszen az eurózóna egy adósságzóna is egyben, amelyben a tagországok az euró “megmentésének” költségeit is közösen viselik. Szlovákia legalább 5 milliárd eurót “éget” Görögországban és más bajba jutott eurózóna országokban, és ehhez most jönne a közös betétbiztosítás, ami a csőd szélén táncoló olasz bankrendszernek dobna mentőövet.

Legkésőbb a görög példa óta tudjuk, hogy az euró “megmentése” valójában a hitelezők megmentése az eurózóna adófizetőinek pénzén, és a bajba jutott ország használható javainak kiárusítása révén. Ez csak a hitelezőknek jó.

Amely ország később mégis ki akarna lépni, mint ahogyan azt a francia elnökjelölt Marine Le Pen, vagy az olasz Öt Csillag Mozgalom javasolja, annak előbb ki kell fizetnie, vagy át kell vállalnia az euró megmentéséből rá eső részt, ami az adósrabszolgaság modernkori formája. Erről nem beszél a hazai ellenzék.

A cseh példa is sántít. Valójában a bukásra álló baloldali miniszterelnök vetette fel a csatlakozás ötletét, ezzel szólította meg az EU-párti szavazókat. A kutatásokat nézve azonban az esélyes miniszterelnök-jelölt pont elutasítja az euró elhamarkodott bevezetését.

A Brüsszel-barát hazai ellenzék azzal riogat, hogy az eurózónából lesz “mageurópa”, és aki most kimarad, az (örökre) lemarad. Ez badarság. Berlin és Párizs teljesen mást gondol arról a bizonyos mageurópáról. A franciák közös költségvetést akarnak, hogy érdemi reformok nélkül továbbra is kedvező kamat mellett finanszírozhassák a status quot. Berlin ezzel szemben strukturális reformokat vár el, amelyeket egy Európai Valutaalapon keresztül szívesen finanszírozna.

Macron francia elnök azonban ismeri hivatali elődjei, Sarkozy és Hollande sorsát, akik az általa javasolt közös költségvetés előfeltételének számító strukturális reformokból az elementáris felháborodás láttán csak vajmi keveset valósítottak meg. Elment tíz év, Macronnak ezért sokkal nagyobb és népszerűtlenebb megszorításokat kellene eszközölnie, pl. a nyugdíjkorhatárt a mostani 62-ről legalább 65/67 évre kéne emelnie. Kérdés, hogy meg meri-e tenni?

Mageurópa köztes megoldásként “új” beruházásösztönző tervet indíthat, ami az eurózóna gazdaságait turbózná fel. Ez a brüsszeli látványpékség része lenne, ugyanis a 2014. novemberében elindított “Juncker-tervvel” már van ilyen eszköz, ráadásul abból magyar cégek is részesülnek. Az eurozónában ráadásul átlagosan alacsonyabb a gazdasági növekedés, mint azon kívül, így ez sem jó érv. Ezért kár az ország gazdasági szuverenitását feladni, és egy olyan adósságot vállalni, amiből sokadszorra csak a nyugati nagybankok járnának jól.

Aki több érvet szeretne hallani az euró mellett, vagy főként ellene, annak ajánlom ezt a tanulságos beszélgetést, amelyben pártja szakértője mossa fel a padlót az euró mellett kampányoló szocialista politikussal.

 

(Kép forrása itt.)