Először is, a német politikusnő neve csak azután merült fel, hogy a csúcsjelölti rendszer csődöt mondott. Nem titkos favorit volt, nem egy mesterterv része, hanem kényszer szülte kompromisszum. Amikor a legnagyobb EP-frakciók eredeti jelöltjei – Manfred Weber és Frans Timmermans – hosszas alkudozások eredményeként kiestek a játékból, Merkel előhúzta kalapjából a kompromisszumos von der Leyent. A német védelmi miniszter asszony tehát valójában senkinek sem a jelöltje, csak azé a Merkelé, aki politikai karrierjének végnapjait éli.

Másodszor: von der Leyen két hét leforgása alatt, bármiféle európai kampány nélkül lett az Unió első számú vezetője. Szinte teljesen ismeretlen az európai közvélemény előtt, igazi elit-jelölt. Arisztokrata családban nőtt fel – a Euronews uniós hírportál hangsúlyozza, hogy nemesi származásukat egészen az 1600-as évekig vezetik vissza –, édesapja pedig az Európai Bizottság főtitkára is volt (von der Leyen maga is Brüsszelben született).


Harmadszor, von der Leyen saját hazájában, Németországban is egy bukott, de legalábbis leszerepelt politikus. 2005 óta folyamatosan különböző tárcákat irányított Merkel kormányzása alatt, de valódi sikereket sem családügyi miniszterként, sem szociális és munkaügyi miniszterként, sem védelmi miniszterként nem tudott felmutatni. Sőt, a német hadsereg 2019-re annyira borzasztó állapotba került, hogy a Bundestag katonai ombudsmanja éves jelentésében leírta: a Bundeswehr működését olyan súlyos hiányosságok hátráltatják, mint a használhatatlan állapotú eszközállomány és a túlburjánzó bürokrácia. Ursula von der Leyen ellen ráadásul korrupciós vizsgálat is folyik Németországban: a parlament vizsgálóbizottsága azt értékeli, hogy jogszerűek voltak-e azok a külsős tanácsadókkal kötött, rendkívül bőkezű szerződések, amelyeket Ursula von der Leyen vezetése alatt kötött a védelmi minisztérium. A gyanú szerint a szerződéseket informális személyes kapcsolatok mozgatták, és a teljesítésüket nem ellenőrizte megfelelő módon a minisztérium.

Negyedszer pedig: von der Leyen ugyan többséget szerzett az Európai Parlamentben, de mindössze 50,9 százalék támogatta. Összehasonlításképpen, 1999-ben Romano Prodi több mint 62 százalékos többséget szerzett, José Manuel Barroso 2004-ben és Jean-Claude Juncker 2014-ben egyaránt 56 százalékos többséget tudtak maguk mögé állítani. Ráadásul, Merkel csak úgy tudta az elnöki székbe ültetni jelöltjét, hogy elengedte legfőbb bizalmasa, Martin Selmayr bizottsági főtitkár kezét, akin keresztül a német kancellár kezében tartotta a Bizottságot az isiászos Juncker országlása alatt.

Ursula von der Leyen tehát gyenge vezetője lett az Európai Uniónak. Éppen a fentebb sorolt indokok miatt azt ma még nehéz lenne megmondani, hogy a különböző szakpolitikai területeken milyen elképzeléseket fog képviselni az új bizottsági elnök, egy valami azonban biztos: egy gyenge vezető hátráltatja a brüsszeli birodalmi tervek megvalósítását, és megerősíti a nemzetállamok szerepét.  

 

(Kép forrása itt.)