(Francia rohamrendőrök a kiűrítés alatt álló calais-i sátortáborban.)

A szappanoperák sajátossága, hogy minden nap új tartalommal kell megörvendeztetni a nézőket. Ezért látszólag rendkívül sok esemény történik, azonban valójában mindig ugyanazokat a konfliktusokat élik meg a szereplők. Szintén műfaji elem, hogy mivel egy-egy karaktert hosszú ideig tart felépíteni, a szerzők ódzkodnak attól, hogy havonta újabb és újabb szereplőket írjanak a sorozatba, helyette a már meglévők mennek át pálforduláson. Így lesz Berényi Miklós példás családapából egyik pillanatról a másikra kopasz gengszter, majd egy hónappal később hősszerelmes. Persze ez csak a szappanoperák világában van így, amely sokszor annyira abszurd, hogy senkiben sem merülhet fel, hogy bármi köze lenne a való élethez. Gondoltuk eddig. Csakhogy az Európai Unióban éppen ilyen abszurd fordulatok történnek mostanában.


Először Martin Schulz bizonyította, hogy megállná a helyét a Barátok Köztben, amikor nemrégiben azt mondta egy francia lapnak, hogy „Orbán Viktor soha sem lépte át a határt”. De ennél is tovább ment: amellett érvelt, hogy „az EU nem egy szövetségi állam, hanem szuverén államok uniója”. Furcsa szavak ezek attól a politikustól, aki két éven át próbálta bebizonyítani, hogy Orbán Viktor diktatúrát épít Magyarországon, tavaly pedig azt rótta fel a tagállami vezetőknek, hogy nem átallnak saját nemzetük érdekeit képviselni az uniós csúcsokon.

Igazán nagyot azonban az osztrák kancellár húzott, amikor mindenféle konzultáció nélkül bejelentette, hogy Ausztriában naponta csak 80 migráns nyújthat be menekültkérelmet, a többieket pedig csak akkor engedik be, ha mennek is tovább Németországba. Az osztrák lépés több szempontból is meglepő: egyfelől Angela Merkel nagyon kényelmetlen helyzetbe került, hiszen innentől nehéz lesz beadnia Horst Seehoffernek, hogy Ausztria megteheti azt, amit a kancellár asszony hónapok óta nem enged meg Bajorországnak. Másfelől ki ne emlékezne rá, hogy Faymann hányszor és milyen keresetlen szavakkal illette a magyar miniszterelnököt, azt állítván, hogy embertelen politikájával megakadályozza, hogy országában menekültkérelmet nyújtsanak be a migránsok. Ki érti ezt? Mondom én, hogy jobb, mint egy szappanopera. Nem hiszik? Tovább is van.

Ausztria a  múlt héten Bécsben látta vendégül a balkáni államokat, ahol a fő üzenetet úgy fogalmazta meg az egyik résztvevő, hogy „Görögországnak nem érdeke a migránsáradat enyhítése, hanem továbbra is azt segíti elő, hogy az emberek minél gyorsabban átjussanak az országon és (…) Európában hiányzik az akarat, hogy jelentősen mérsékeljék az emberáradatot.” Ismerős szavak ezek, hosszú hónapok óta hallgatjuk őket a magyar kormány különböző tagjaitól, azonban most nem Szijjártó Péter sulykolta a korábbi üzeneteket, hanem Sebastian Kurz osztrák belügyminiszter mondta vissza szinte szó szerint magyar kollégájának szavait. A bécsi találkozón arról is megállapodtak, hogy a migrációs áradatot határozottan csökkenteni kell, méghozzá a Balkánon. Mindezt Bécsben, osztrák védnökség alatt. Ismerős? Nem csoda, hiszen a V4-ek tavaly álltak elő a sajtó által „B-tervnek” keresztelt az ötlettel.

Mi lesz a következő? – kérdezhetjük joggal. Merkel szakít a Willkommenskultúrral? Az azért mégiscsak durva lenne… Pedig még ez is eljöhet, hiszen a német kancellár bejelentette, hogy a március 7-i uniós csúcs után felülvizsgálja a nyitott kapuk politikáját. Ezek után tényleg úgy tűnik, hogy Európában minden a feje tetejére állt, csak nálunk változatlan a helyzet.

Igen ám, de itthon az összes ellenzéki párt nekiugrott a miniszterelnöknek, amikor azt hitték, hogy az előző uniós csúcson hirtelen átnyergelt a kvótapártiak táborába. Soha ennyi baloldali politikus nem aggódott még amiatt, hogy az Unió nem magyar állampolgárokat akar hazánkba betelepíteni. Ezek után már tényleg csak egy kérdés maradt: ki fog a népszavazáson a kvóták mellett kampányolni?

Merthogy az ellenzéki pártok nehéz helyzetbe kerültek a miniszterelnök legújabb kezdeményezése után. Ha a vonatkozó jogi eljárások után megállapítást nyer, hogy megtartható a népszavazás, akkor a választóknak olyan kérdésről kell majd dönteniük, amelyben rég nem látott konszenzus van Magyarországon. Persze a választás többről fog szólni, mint a formálódó kötelező kvóták rendszere: Magyarországnak arról kell majd szavaznia, hogy akar-e azon az úton elindulni, amelyről mostanra Nyugat-Európában egyértelműen bebizonyosodott, hogy zsákutcába torkollott.

Az ellenzéki pártok szemszögéből tehát az lesz a kérdés, hogy véglegesen elszakadnak-e a választói akarattól – valamiféle magasztos európai vízió mentén – vagy mernek szakítani évtizedes dogmáikkal és kimondani, hogy nem csak a migrációs válságot ítélték meg rosszul, de a rendszerváltás óta folyamatosan tévúton jártak.