(Antonio Guterres, leendő ENSZ főtitkár)

„Sokkoló volt látni, hogy bánnak ezekkel a menekültekkel” – nyilatkozta Ban Ki Mun ENSZ főtitkár tavaly szeptemberben a röszkei zavargás után. Akik azt gondolták, hogy Ban Ki Munt talán egy kevésbé bevándorlás-párti politikus követheti az Egyesült Nemzetek Szervezetének élén, azoknak most csalódniuk kell. Az ENSZ leendő főtitkára, Antonio Guterres portugál szocialista politikus ugyanis egyértelművé tette: ha lehet, még elődjénél is elkötelezettebb híve a kontrollálatlan bevándorlásnak. 


Guterres már a megválasztását követő első sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy keményen fel fog lépni a populizmus és az idegengyűlölet ellen. Néhány napja pedig egy lisszaboni konferencián tette világossá, mit is jelent hitvallása a gyakorlatban. 

A leendő főtitkár nem sokat finomkodott beszédében, és minden érvet előrángatott, ami valaha napvilágot látott a migrációt támogatók táborában. Guterres szerint a migráció egyrészt megállíthatatlan – amiről „meg kell győznünk az európaiakat” –, másrészt gazdaságilag hasznos – hiszen csak „a soknemzetiségű, multikulturális, sokvallású társadalmak tudnak vagyonosodni” –, harmadrészt pedig erkölcsi értelemben támogatandó, helyes. 

Guterres érvelése sok sebből vérzik. A migráció nagyon is feltartóztatható – bizonyítékért nem is kell messzire mennünk, elég, ha a magyar határzárra gondolunk. És habár még mindig számos mítosz kering a migránsok hajtotta gazdasági haszonról, a számok egészen mást mondanak. Azt pedig, hogy erkölcsileg mennyire helyén való kontrollálatlanul beengedni több százezer, idegen kultúrából érkező fiatal férfit embert Európába, azt mindenki döntse el maga. Én csak annyit mondanék: Párizs, Köln, Brüsszel, Nizza.

De a leendő főtitkár nem csak érvelt a migráció mellett, hanem kijelölte a cselekvés helyes irányát is. Felszólította az európai politikusokat, hogy ne a választópolgárok (vagyis az európai lakosság) véleményével, akaratával törődjenek, hanem csak és kizárólag az „elvekkel”.

Úgy tűnik, Antonio Guterres nem vette észre, hogy a liberális dogmák véleménydiktatúrája megbukott. Az új trend pedig éppen az, hogy a kormányok és politikusok többet adnak választópolgáraik véleményére, mint az önjelölt megmondó-kapitányokra. És aki nem követi az új irányt, az hamar eltűnik a süllyesztőben. Mellesleg ezt hívjuk demokráciának.