Az emberjogi doktrína univerzális, pártokon és politikai nézeteken átívelő elfogadottságnak örvend. Hivatkoznak rá bal- és jobboldaliak egyaránt, ez a pozitív kánon, amit szembeállítanak a zsarnokságokkal, diktatúrákkal. Talán épp e széles, majdhogynem kérdés nélküli konszenzusnak köszönhetően a doktrína tartalma megfoghatatlan, változékony, illékony. Általánosságban nehéz is bírálni, mert azt sem tudjuk, mit bírálunk.

Ezért érdemes a feltétel nélküli alapjövedelem példáját venni (Orbán Balázs egy más szemszögből már írt róla itt). Ez ugyanis remek példa arra, hogy egy doktrína miként inflálódik, és hogyan terjeszti ki logikáját mindenre – majd válik abszurddá.


Mert egyrészt, ugye, a keresztények lefejezése a Közel-Keleten az „emberi jogok súlyos sérelmét” jelentik. Nem fejeket vágnak le, nem konkrét emberek halnak meg, hanem az „emberi jogok”, absztrakt elvek sérülnek súlyosan. Másrészt a feltétel nélküli alapjövedelem mellett érvelők az emberi jogok súlyos sérelmének tekintik azt, hogy az intézkedést még nem vezették be. Hiszen mindenkinek emberi joga méltányos körülmények között élni, emberi joga a lakhatás, az összkomfort, a szociális jogok, egészségügyi ellátás, étkezés, thai masszázs stb. Felmerül a kérdés: van olyan vágy, igény, ami nem emberi jog? Úgy tűnik, nincs, vagy ha még maradt valami, azt nem fogalmazták még meg. De ez is csak idő kérdése.

Onnantól kezdve, hogy valamit emberi jognak titulálnak, azonnal olyan alapvető elvárássá válik, amit ki kell kényszeríteni – mivel más intézmény erre nem alkalmas, az állam lesz felelős ezért a kikényszerítésért. Az, hogy ki állja a cechet, mellékes, mert az emberi jogok primer fontosságúak. Az emberi jogok nevében fellépő követelőzők és ígérgetők a felelőtlenség politikáját járatják csúcsra.

A válasz az alapjövedelem esetében nyilvánvalóan az, hogy „fizessenek a gazdagok”, hiszen emberjogilag teljes mértékben pöpec a Robin Hood-láncfűrész alkalmazása. Erkölcsileg semmi probléma nincs azzal, hogy még többet vesznek el attól, aki dolgozik.

Általánosságban elmondható talán, hogy a sokféle emberi vágy, igény emberi jogként való megfogalmazása csak még inkább beavatkozóvá teszi az államot. Ahogy a demokrácia, az emberi jogok is afféle ideológiai bunkósbotként szolgálnak, amint találnak olyan emberi viszonyokat (család, munkahely, egyház stb.), amelyek ezeknek az elvárásoknak nem felelnek meg. Onnantól kezdve pedig erkölcsi kötelessége lesz minden demokratának és emberi jog-hívőnek, hogy követelje ezen elvek működésének minden szférában való kikényszerítését.

Azok, akik elvileg a diktatúrák, zsarnokságok, totalitarizmusok ellen érvelnek a demokráciával és az emberi jogokkal (e két eszme nem feltétlenül békíthető ki egymással, sőt), valójában egy új totalitarizmushoz kövezik ki az utat. Ki lesz kövezve jó szándékkal.