Merkel kancellár a március 13-i német tartományi választások előtt politikai túléléséért küzd, így az éppen aktuális uniós csúcstalálkozón valamilyen eredményt kéne felmutatnia. A német kancellár továbbra is a “nagy megoldásban” gondolkodik, azaz Törökországra bízná a külső határok védelmét, és “cserében” az EU meghatározott kvóta kontingens alapján venne át menekülteket közvetlenül Törökországból.

("Merkel: mindegy, hogy felelős vagyok-e, a menekültek most már itt vannak.")


Azt most ne is vizsgáljuk, hogy a törökök mennyire képesek és hajlandóak erre!? Az árcédulát Ankarában mindenesetre megírták, és nem voltak szégyenlősek: A már megszavazott 3 milliárd eurón túl vízummentességet kérnek mind a 80 millió töröknek és a NATO láthatóbb jelenlétét / nagyobb megértését a török stratégiai célok elérése iránt a szíriai háborús térségben. Maximum követelésként Törökország uniós tagságát is pedzegetik, aminek elérésére felgyorsítanák a 10 éve Csipkerózsika-álomban szendergő csatlakozási tárgyalásokat.

Törökországból azonban továbbra is áramlanak a migránsok az államcsőd szélén táncoló Görögországba, amely 2015-ben több, mint egymillió embert utaztatott át területén. Az athéni kormány meg is van lepve, hogy a “bevett” módszer már nem működik, ám a schengeni tagságból eredő következetes határvédelem helyett inkább zsarolnak, ami olcsóbb: Ciprasz görög kormányfő az uniós döntések vétójával fenyeget, ám azt (direkt) nem egyértelműsítette, hogy vétója pusztán a migrációs tárgyú, avagy az összes uniós döntésre vonatkozik-e.

A fenyegetők sorába állt be Matteo Renzi olasz szocialista miniszterelnök is, akinek országát egyre több határzár veszi körül: Eddig csak Franciaország és Svájc vezetett be szigorú ellenőrzéseket a migránsok miatt, ám most már az osztrákok is építenek “szárnyaskaput oldalszárnyakkal” a két ország határára.

Az Afrikából érkező migránsok így könnyen feltorlódhatnak Észak-Olaszországban, aminek a feszült pénzügyi helyzetben lévő ország kormánya megkéri az árát: Róma csökkentené azon országok támogatását, amelyek nem fogadnak be migránsokat, és odaadná azoknak, amelyek — akár kényszerből — befogadnak, értsd pl. Olaszországnak.

Nagyobb veszély leselkedik Európára Brüsszelből, ahol a szintén választások előtt álló francia szocialista politikusok és más hatalombrókerek ügyeskednek. Az Európai Bizottság francia tagja, Pierre Moscovici megértést mutatott Wolfgang Schäuble januári terve iránt, és elgondolkodna az üzemanyagra kivetett különadón, aminek bevételéből a migránsok integrációját (is) lehetne finanszírozni.

Könnyű a franciáknak! — mondhatnánk, hiszen a francia szocialista miniszterelnök januárban kijelentette, hogy a már megszavazott 30 000 főn túl Párizs nem fogad be migránsokat. A franciák nem is akadályozzák Berlin A-tervét, ha cserében, mint a francia biztos interjújából kihallható, végre megvalósul az eurózónában a “gazdasági kormányzás”, értsd a kinyomtatott pénz politikusok által irányított elköltése.

A tartományi választások előtt a német politikusoknak is élesíteni kell arcélüket, így a berlini nagykoalíció vezetőinek soron következő találkozója előtt sokadszorra hangzanak el a rituális fenyegetések: A bajor CSU az alkotmánybírósághoz akar fordulni Merkel “nyitott kapuk politikája” miatt, míg a szocdemek egy 3 milliárd eurós szociális csomagot kérnek a legszegényebb németek támogatására, különben nem szavazzák meg a jövő évi költségvetést.

Merkel egyik fenyegetést sem veszi komolyan. Ő továbbra is az “európai megoldásra” összpontosít, még ha Európa bele is gebed. TV-interjújában végig egyes szám első személyben beszélt: “Az én Európám”, az “én politikám”. Juncker bizottsági elnök már szinte olimposzi magasságokba is emelte Merkelt: “Majd a történelem igazat ad neki!” és “bírálóinál tovább marad hivatalban”. Persze azt nem mondta, hogy milyen hivatalban, hiszen Merkelt egyre többen “buktatnák felfelé”, az ENSZ főtitkár idén megüresedő székébe. A találgatásokat táplálja, hogy tavaly 42 állam támogatta azt a kezdeményezést, hogy Ban Ki Moon utódja nő legyen. Egy sikeres kvótaellenes magyar népszavazás nagyot lendítene a(z európai) történelem kerekén, és ki tudja, talán még Merkel kancellár nemzetközi karrierjén is…