Frau Merkel javaslata mi szerint a strukturális és kohéziós alapok szétosztását össze kellene kötni az általa vitt migrációs politika engedelmes támogatásával, újabb méretes szög az unió készülő koporsójába.

Lefordítva ez azt jelenti, hogy a vele legitim – és európai - módon vitázó kelet-közép-európai országokat szigorúan megbüntetné, amiért nem úgy táncolnak, ahogy a Nyugat fütyül. Az a Nyugat, amely egykori gyarmattartói múltjából (ami „hagyján”), de főleg az elmúlt évtizedekben vitt hibás afro-ázsiai politikájából következően döntő mértékben felelős a tömeges népvándorlási hullámért.


Fekete-Afrikát nem Kelet-Közép-Európa hagyja évtizedek óta főni a saját levében, az „arab tavaszt” nem Budapestről, Varsóból, Prágából és Pozsonyból menedzselték, Szaddam Huszeint és Kadhafit nem mi vettük le a színről, anélkül, hogy a következményekről a kivitelezőknek bármi fogalmuk lett volna.

Az átgondolatlan demokrácia-exporttal, többek közt az a baj, hogy utána mindig rosszabb jön, mint a szétvert diktatúra.

Sajnos, tegyük hozzá rögtön, nehogy a neolib sikolyok, ahogy ez ilyenkor szokásos, azonmód „halálra” sebezzenek.

Sajnos – de ezért a sajnosért a Nyugat felelős. Aki bárhol beavatkozik, és nem látja előre legalább a következő két-három lépést, ne kerteljünk, az tehetségtelen politikus.

Ennek a tehetségtelenségnek az árát szeretné most az első számú nyugati liberális vezető szerepkörébe lépett Frau Merkel valahogy szétteríteni. A nyitott társadalom ideológiája (amit egyébiránt Karl Popper még jóval a népvándorlás előtti korszakban dolgozott ki…), csak kísérőzene. Olyan szólam, amelyet ma már a migrációtól nem csupán kulturálisan, hanem szociálisan is rettegő nyugati középosztálynak sem igen akaródzik élveznie. Menekültek igen, egyedi bevándorlók igen, de ellenőrizetlenül érkező, igencsak vegyes motivációjú tömegek azok nem. Körülbelül így fest ma a nyugati átlagpolgár többségi véleménye a nyitott társadalomról.

Ami pedig a felénk irányzott pénzügyi nádpálcát illeti, azt Frau Merkel egyelőre még csak egyedül suhogtatja. Még az Európai Bizottság is úgy véli, ezzel csak szélesítenék a szakadékot az unió keleti és nyugati része közt. Nem beszélve arról, hogy a strukturális és kohéziós alapok szétosztási elveinek megváltoztatása elvileg új jogi lépéseket is igényelne (bár az ilyesmi, ha magára a büntetésre megvan a politikai akarat, mindig csak részletkérdés).

Keményebb dió a kancellárasszony számára, mit szólnának mindehhez az érintett német cégek. Azok, amelyeknek gyümölcsöző profitérdekeltségei vannak errefelé, s egyáltalán nem érdekeltek (ha már eddig megúszták) a gazdasági kalamajkában. Nélkülük Merkel semmiféle drasztikus lépést sem eszközölhet; hiába van erre esetleg elvi jogosítványa, ha nincs tőlük de facto felhatalmazása.

Márpedig, ha a profit oké, akkor miért lenne?

Olybá tűnik tehát, saját - belpolitikailag nehéz - helyzetét Merkel most uniós keménykedéssel igyekszik feledtetni. Az elsőszámú nyugati liberális vezető pozíciója korántsem olyan szilárd már, mint amikor ezt a titulust a nyugati sajtó egy részétől kiérdemelte, közvetlenül Donald Trump sokakat meglepő washingtoni győzelme után.

Még nem tudni mi lesz avval a méretes szöggel, hová fúródik majd, kinek a politikai koporsójába. 

 

(Kép forrása itt.)