A fontosabb ok az, hogy a német belpolitikának mindig is erős hatása volt az európai politikára. Az Unió legnagyobb gazdaságaként Németország irányító szerepet tölt be a közösségben, amit az utóbbi években már nem is rejtett véka alá a német vezetés. Németország döntő szerepet vállalt a görög válság kezelésében, és Merkel tárgyalt az Európai Unió nevében a migrációs válság kapcsán Törökországgal is, vagyis a németek vezető szerepre törekszenek az Unió belső- és külső ügyeiben egyaránt. Az tehát, hogy a Merkel vezette konzervatívok és a szebb napokat látott szociáldemokraták milyen alkut kötnek, az egész Unió, és így Magyarország szempontjából is érdekes.

A Handelsbatt német napilap négy területet azonosít, amelyek jelentős hatással bírhatnak a nemzetközi térben is: az új német kormány Európa-politikája; az esetleges gazdaságpolitikai szemléletváltás; a bevándorlás-politika; és végül a védelmi kiadások alakulása.


1. Európa mindenek előtt

A koalíciós tárgyalóasztalnál ülő pártok mindegyike Európa-párti, a német politikai elit ugyanis mindeddig sikeresen marginalizálta az euroszkeptikus politikai kezdeményezéseket. Martin Schulz, az Európai Parlament egykori elnöke a nemzetállami szuverenitás felszámolását és az Európai Egyesült Államok létrehozását tűzte zászlajára. Merkel ugyan visszafogottabb álláspontot képvisel, de támogatja a Macron-reformokat, amelyek szorosabbra fűznék az eurózóna gazdasági integrációját – többek között a közös pénzügyminiszteri poszt felállításával. A CDU bajor testvérpártját vezető Seehofer valamivel kritikusabb a brüsszeli hatáskör-kiterjesztéssel szemben, azonban a német Európa-politikát hosszú ideje az a felismerés uralja, hogy a több-Európa valójában több-Németországot is jelent, az uniós intézmények alkalmasak a német nemzeti érdekek burkolt érvényesítésére. Ezzel minden bizonnyal a koalíciós partnerek mindegyike tisztában van.

2. Vége lehet a megszorítások politikájának

Gazdaságpolitikai paradigmaváltás következhet be az új német kormánnyal. Az elmúlt években jól teljesített a német gazdaság, így a megszorítás-párti politikai után expanzív gazdaságpolitika jöhet. A kedvező gazdasági környezetben legalábbis Merkel nehezen mondhat nemet a szociáldemokraták által szorgalmazott költségvetési lazításnak.

3. Felső korlát nélküli bevándorlás?

A migráció kérdése a koalíciós tárgyalások Achilles-sarka lehet. Amióta Merkel 2015-ben megnyitotta a határokat, több mint 1,1 millió bevándorló érkezett Németországba. A migránsok integrációja az elmúlt két 40 milliárd euróba került a német adófizetőknek.

Abban a tekintetben mégsincs vita a koalíciós tárgyalóasztalnál, hogy a bevándorlóknak jönniük kell Németországba. A kérdés csak az, hogy mennyien érkezzenek. A konzervatívok évi 180-220 ezer főben maximálnák a létszámot, és havonta legfeljebb 1000 bevándorlót engednének be Németországba családegyesítés címén. Ezzel szemben a szociáldemokraták a felső korlát nélküli migráció pártján állnak.

4. Honvédelmi kiadások

Merkel hangsúlyos célja, hogy 2024-re Németország teljesítse a NATO által előírt 2 százalékos védelmi költségvetési célértéket. A szociáldemokraták ezzel szemben épp azt hangsúlyozzák, hogy a dinamikus GDP növekedés miatt még nehezebb lesz elérni a 2 százalékos értéket, hiszen így jóval nagyobb arányban kellene növeli a GDP arányos honvédelmi ráfordításokat. Mindeközben Németország a világ ötödik legnagyobb fegyver exportőre, a hadiipar számos német családnak biztosít munkát. Ráadásul Merkelnek hatalmi pozíciójának megőrzése érdekében választ kell adnia a Trump-kihívásra.

A német belpolitika tehát, bárhogy is alakulnak a koalíciós tárgyalások, a szavak szintjén továbbra is az összeurópai értékekről fog szólni. A valóságban azonban ez kő kemény nemzeti érdekérvényesítést jelent - legalábbis a vélt német érdekek érvényesítését.

 

(Kép forrása itt.)