A Kádár-rendszer talán egyik legvisszataszítóbb vonása a társadalom manipulálása volt. Az, hogy különböző módszerekkel mintegy be akarták vonni a lakosság minél szélesebb rétegeit a diktatúra fenntartásába. Piramisjáték volt ez a javából, hatalombirtoklásból és hatalomgyakorlásból nem juthatott egyenlően azoknak, akik beszálltak a játszmába. A 33 hosszú év alatt lassan már azt sem lehetett megkülönböztetni, hogy hol végződik a mindennapi élet és hol kezdődik a diktatúra. Tulajdonképpen ez volt a Kádár-rendszer nagy trükkje: aki nincs ellenünk, az velünk van. De, mint általában a kommunista gyakorlatban az szokásos, átverés volt ez is a javából. Csakhogy ennek az átverésnek nagyon is valós következményei voltak, és ez öltött testet többek között az állambiztonság nyilvántartásaiban is. Ennek az emléke, amely teljesen félrevezető formában „ügynökkérdésként” jelent meg, a mai napig kísérti a magyar politikát.


Néhány szempontot azonban érdemes szem előtt tartani, mielőtt „ügynöközésbe” kezd valaki – legyen az politikus, újságíró, vagy magánember. Miért gondolom azt, hogy a nemrég megjelent interjúban Simicska Lajos állításai önmagáról és a miniszterelnökről nehezen feleltethetőek meg a valóságnak?

1. A szocializmusban bármi megtörténhetett, de az, hogy a Néphadseregnél egy sorkatona negyedórás előadást tartson egy őrnagynak, ráadásul arról, hogy „nem kellene, hogy a jövő értelmiségének a gerincét megtörjék”, az meglehetősen szokatlan.

2. Az, hogy ezek után a meglevő terhelő adatokkal meg sem próbálták beszervezni, szintén különös.

3. Másfelől, ha valaki egyszer már elkezdett jelentéseket írni, ráadásul a célszeméllyel egyeztetett haszontalanságokat, akkor utána már nem próbálták meg beszervezni, legfeljebb kizárni. Még az újrabeszervezés sem magyarázat, az idő rövidségére való tekintettel.

4. Nem csak a rendszerváltáskor tűntek el akták. A szervek korábban is selejteztek.

(Kép forrása: Origo, http://rewrite.origos.hu/s/img/i/1204/20120420-egy-irat-fedele-az-allambiztonsagi.jpg)

5. Nem valószínű, hogy egy előfelvételis kiskatonában, vagy akár egy egyetemistában a szovjet elvtársak meglátták volna nemhogy a leendő miniszterelnököt, de akár csak egy meghatározó politikust (vagy akár üzletembert) és kivitték volna az iratairól a másolatokat.

6. A „moszkvai másolatok” ügyét egyelőre így is csak az utolsó pártállami miniszterelnöktől tudjuk. Hogy akadnak ott a magyar állambiztonság (és a katonai felderítés) egyes tisztjeiről és informátorairól iratok, az több, mint valószínű – de hogy mindenkiről, az inkább kétséges.

7. A ’90-es években a botrányok és a vádaskodások-, majd az ezredfordulótól az interneten megjelenő listák és a hirtelen előkerülő akták korában kizárt dolog lett volna, hogy egy kiemelkedő politikusra vetélytársai ne próbálták volna meg rásütni az „ügynöki múlt” bélyegét – ha lett volna ennek valami alapja.

Végül, általában az „ügynöközés” kapcsán hadd álljon itt egy rövid idézet az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgató-helyettesével, Kónyáné Kutrucz Katalinnal készített interjúból (2015. február 25.) „Hatalmas átverés az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalának követelése … a hivatásos alkalmazottak és az ügynökök anyagait a tudományos kutatók szabadon kutathatják.”.

A szerző a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja.